Vasárnapi vacsora

Vanessa

A kastély parkjában sétálunk. Liam félúton megfogja a kezem. Nagyon furcsa érzés. Kézenfogva sétálni vele a lágyan világított fák közt. Igazi andalgós enyhén hűvös este van. Szállingózik a hó. De nem hideg. Gyönyörű idő van. Félrenézek az aranyszínűre világított bokrokra. Liam egy öles lépéssel elém lép és megállít szája a számon. Fanyar ízű a szája. Jól csókol. Sőt, nagyon jól. Ráérősen, lustán kezdi, aztán annyira felpörgünk, hogy nem is érzékelem, hogy a villanypóznának döntött, és keze benyúlt a szoknyám alá. Megemeli a fejét és rám mosolyog.

• Pont olyan jó, mint amilyenre emlékszem - Szeretem a hangját. Szeretem, ahogy beszél, ahogy néz, a mozdulatait is szeretem. Nem akarom tudomásul venni, de beleszerettem a főnökömbe. Tudom, hogy ez az egész, a lebegés, a boldogság, az eufória, mindössze két hétig tart, aztán kijózanodok. S már most szomorú vagyok a gondolattól, hogy elmúlik ez az állapot. Liam ellép tőlem, és nekiindul az ösvénynek. Kifújom a levegőt és követem.
• Szép ez a kastély és a park- jegyzem meg.
• Ühm - Liam zsebre dugott kézzel csak ennyit válaszol.
• Miért mondtad, hogy istenverte Merryweatherek?
• Ez egy ősi konfliktus a két család közt. Van már talán már ezer éve is. A birtokon összevesztek,... a két szomszéd család. A Merryweatherek is azt akarták, amit mi, végül nem lett egyezség. Illetve. A két család körbeházasodott. Tulajdonképpen negyedíziglen én is Merryweather vagyok. Értsd. nem házasodhatnék Merryweatherekkel, mert az vérfertőzés lenne.
• Azta!
• Igen, nem szoktunk erre gondolni, hogy ők a rokonaink. A család ezen ágát nem jegyezzük.
• De ismeritek egymást, hiszen köszöntetek.
• Igen, persze. Mary, tudod az igazgatónő, időnként tart egy nagycsaládi banzájt. Arra minden rokon hivatalos. A Merryweatherek is. S hát én vagyok a “házigazda”, mert az apám sietve kivonult a reprezentálás alól. Amikor tizennyolc lettem a javamra lemondott a rangról, a várról, meg úgy ami ezzel jár.
• Istenem nem gondoltam, hogy létezik ilyen világ is.
• Párhuzamos társadalmak - biccent Liam. Egyetértve, hogy nagyon más társadalmi hátterünk van. Szinte a földre húz ez az egész. Liam annyira normálisnak tűnt. A hétköznapokban meg sem álmodtam volna, hogy neki van egy ilyen társadalmi élete is. Nem elég, hogy szinte állandóan érzem az iskolázottságunkbeli óriási ellentéteket2. Liam nyelveket beszél. Egészen jól. Hallottam franciául beszélni és úgy beszéli mintha az anyanyelve lenne. Mérnök. Diplomázott. Olvasott. És hozzá még arisztokrata is. Istenem ebből semmi jó nem fog származni. Garantált, hogy előbb utóbb a társadalmi különbségek húznak szét minket. Jaj ne már megint erre gondolok.
• hahó! Vanessa, ne kalandozz el! - Liam megérinti az ujjaimat, amiket nem takar kesztyű.
• Bocs - pislogok fel rá zavartan.
• Azt hittem ennél nagyobb hatással vagyok rád. De feladom. Te egy örök álmodozó vagy.
• Nem tehetek róla, nem szándékos - mentegetőzöm és engesztelőn felnézek rá.
• Lassan hazaviszlek. elég hideg van, jéghidegek az ujjaid is - szorítja meg a kezemet és maga után húz a Mokka felé.

Liam

Kihalt Ezüstharmat. Már egy réteg hó leesett. Halkan temperál a klíma a kocsiban. A búgó hangra Vanessa kicsit elbóbiskol mellettem. Lágyan gurulunk végig Vanessa háza elé és nincs szívem felébreszteni. A kormányra tenyerelve nézem, ahogy piheg. Lassan felrebbennek a pillái.

• Elaludtam. Pedig meg akartalak kérni, hogy állj meg hamarabb és sétáljunk haza a hóesésben.
• Késő van, és hideg is. Aztán a kapualjban nem tudom mi történne - mutatok Vanessa háza felé.
• Értem - csak a torkában nevet egy picit.
• Beszélnünk kell - sóhajtok nagyon fájdalmasan.
• Nem indul jól.
• Vasárnap. Érted jövök olyan ötre. Anyámék nagyon konzervatívak. Nem fognak kedvelni. Azért mondom, mert mindenkit utálnak aki a közelemben van és nő. Mert potenciális Madam de Noirt látnak benne, vagyis kihozod belőlük a legrosszabb oldalukat, hogy szerintük nem vagy elég jó nekem - nagy levegőt veszek és lassan fújom ki. - Csak azért mondom el, hogy felkészítselek.
• Miért viszel el?
• Mert ők kérték.
• S ennek mi az oka?
• Fogalmam nincs. Még sosem tettek ilyet szóval engem is megleptek.
• De vittél már haza lányt?
• Persze. Csak arra nem ők szólítottak fel.
• Rendben.
• Szoknyában gyere. Ha lehet próbálj valahogy konzervatívan öltözni és… nem is tudom, mintha ünnep lenne, mondjuk…. karácsony - sorolom fel a részleteket.
• Oké! - feleli Vanessa, miközben előrebillenti a fejét és a térdeit átfogja. Imádom, ahogy ezt mondja. Annyira bírom ezt a csajt.
• Mindent elmondtam? Csak próbállak felkészíteni, mert mégígy is sokkot fogsz kapni. Csak gondoltam szólok.
• Oké! Kösz. Várlak vasárnap ötkor - csak puhán hajolok az ajkára, nem akarok nagyon belemenni, mert akkor felmennék a lakásába és rámásznék, és most tényleg nem akarom elrontani.

Vanessa

Vasárnap pontban ötkor csönget Liam. Öltönyben van, nyakkendővel, ami elég ritka nála. Kicsit feszült. Megállok előtte és megpördülök. Egy sötétbordó harangszoknya van rajtam, háromnegyedes csipkeblúzzal és hozzá körömcipőt és szövetkabátot vettem fel. Előkerestem az ezer éves aranyfülbevalómat. Ami két apró gombocska. Úgy éreztem ez a legvisszafogottabb öltözékem, és karácsonyos.

• Mi az értékítélet?
• Tetszik. De ők biztos bele fognak kötni - igazgatja a nyakkendőjét idegesen. Liam egész úton nagyon feszült. Ha nem ismerném azt gondolnám remeg a keze.
• Nyugi.
• Csak nem akarlak ennek kitenni. Nem is ismerlek annyira. Nem is vagyunk még ennyire ilyen kapcsolatban. Anyámék meg mindent tönkretesznek.
• Hé, ne izgulj, utólag nevetünk rajta.
• Anyámékon nem lehet röhögni. Ők olyanok mint egy influenza - behúzza a kéziféket. - Itt volnánk. - Kinézek az előttünk tornyosuló kapura. Oké! Szóval ez a szülei háza. Hatalmas kapuk, rendezett park, timpanonos bejárat. Ez egy külvárosi villa. Ne már!
• Színpadra hölgyem - nyitja ki előttem az ajtót Liam. A csengetésünkre egy szobalány nyit ajtót. Elveszi a kabátunkat. S bekísér minket a társalgóba. Társalgó. Te jó ég ezer éve nem hallottam ezt a szót. Drága bőr ülőgarnitúrák. Művészi virágkompozciók mindenhol, az asztalon a vázákban, még külön görög mintás faoszlopok is vannak, aminek a tetején virágkaspók állnak.
• Úristen Liam! - kapaszkodok a karjába. A falakon festmények vannak, vadászjelenetek, tájképek, Történelmi jelenetek és bibliai jelenetek. A kandalló felett velencei tükör. Én erre tényleg nem vagyok felkészülve.
• Á Liam! - elegáns sötétkék kosztümben érkezik Liam anyja. Rendezett frizurával, gyöngysorral a nyakában és bőrcipőben. - És végre megismerhetem a titokzatos kísérődet. Üdvözlöm Vanessa, élőben sokkal sápadtabb mint a képeken - nyújtja a kezét Claire de Noir. - Kezdődik! - mormolja a fülembe Liam, ahogy ellép a hátam mögött.
• Asszonyom - fogok vele kezet.
• SZervusz fiam! Kisasszony! - Liam apja balzsamos hanggal érkezik a társalgóba, kezet fog a fiával és nekem kezet csókol, amitől zavarba jövök.
• Mit kértek inni? - fordul felénk Liam apja.
• Bort, bort kérünk apa - siet a válasszal Liam és az egyik bőrkanapéra terel maga mellé, s leülünk.
• Bor? Bor lesz a vacsoránál, mindig bor van a vacsoránál Liam - feleli rá az apja.
• Akkor adj amit akarsz.
• Aperitiffel kezdünk. Pezsgőt vagy Martinit? - érdeklődik tovább.
• Martini jó lesz - mondom idegesen.
• Nekem whiskyt tölts apa - morogja Liam.
• Tehát egy Martini, egy Whisky. Parancsoljatok - nyújtja át mindkettőnknek az italt.
• Nagyon szép a házuk - jegyzem meg udvariasan.
• Ó köszönjük. Liam nem tudta eléggé értékelni. Ezek a mai modern házak, amiket ő is épít. Se függöny. Semmi még a fürdőszobába is panorámaablak!  Mondja kedvesem maga vallásos?
• Nem kimondottan - felelem fészkelődve.
• Mi is pontosan a végzettsége?
• Anya!
• Érettségim van - felelek kényszeredetten.
• Szóval egy érettségije van - mér végig az anyja hűvösen. Érzem, hogy egyre hidegebb van ebben a házban. Szinte megfagyok. Megdörzsölöm a karjaimat.
• Valóban ehhez az öltözékhez kicsit hideg van már itt télvíz idején - jegyzi meg az anyja. - Szívesen kölcsön adok magának egy kis bolerót erre az estére.
• Nem köszönöm - rázom a fejem.
• Na és mondja kedvesem hány éves is pontosan? - kérdezi Liam anyja tovább.
• Megittam a whiskymet. Mehetünk vacsorázni? - pattan fel Liam.
• Ülj le fiam, még nem végeztünk - inti rendre Claire a fiát.
• Hová valósi is Vanessa?
• Én… én London mellett laknak a szüleim.
• Áh igen szóval külkerületben. Igen, elég sok egyszerű külvárosi rész van ott. Gondolom sorházban laknak.
• Igen valóban - mosolygok zavartan.
• egy sorházban, igen, az nagyon… bájos - mosolyog hidegen Claire, majd tüntetőlegesen Liamhez fordul.
• Liam! Drew mesélte, hogy Skóciában építtetsz!
• Igen, van egy csarnok-projektünk. Nem az első, ezek után lehet nem is az utolsó - fújtat Liam mellettem.
• Az egyik barátom még mindig várja azt a yorkshire-i hídtervet tőled Liam! - szól közbe az apja.
• Nem vagyok hídmérnök. teljesen más szakma apa.
• Egyszerű fahíd. Neked igazán nem nagy dolog.
• Nem építek hidakat apa. Értsd meg.
• Egy nagyon kedves barátom.
• Apa ne keverd a szezont a fazonnal, ez nem tenne jót a cégnévnek. Nem építünk hidat és kész - túr a hajába idegesen Liam.
• Jó akkor ne építs hidat. Lókarám építést azt vállalsz vadidegeneknek.
• Mehetünk vacsorázni? - kérdezi egyre ingerültebben Liam.

Próbálom az arcomra ragasztani a mosolyomat, de egyre nehezebben megy. Liam a kanapé karfáján dobol. Claire szúrós szemekkel engem méricskél és iszonyatosan kényelmetlenül érzem magam. Legszívesebben kimenekülnék a mosdóba és ki sem jönnék onnan. Felszabadulás, amikor bejelentik a vacsorát. Az asztalnál megtudom, hogy Liam szüleinek nem csak szobalányuk, de szakácsuk és kertészük is van. Ezek után ráébredek, hogy ég és föld választ el Liamtól és a családjától. Liammal szemben ülök, a szülei a két ellentétes asztalfőn. Próbálja Liam tartani bennem a lelket egészen a vacsora végéig, rámnéz. De a vége felé már ő is belefárad. Mindketten tűrünk csendesen. A desszertnél már senki sem beszél. Beáll a fagyos csend.

• Köszönjük a vacsorát! - áll fel Liam és az asztal megkerülve kihúzza mögülem a széket és felsegít. Az elköszönési procedúra is kínos. Alig várom, hogy a Mokka biztonságos ülésében legyek üveg mögött, távol Liam szüleitől. Liam indulatosan ad gázt és már kanyarodik is. Jó lendülettel vezet. Mint mindig.
• Bocs, a szüleim miatt.
• Nincs gáz. Te szóltál!
• Akkor is minősíthetetlenül viselkedtek. Tényleg, nem akartalak ennek kitenni.
• Miért hoztál el? Egyáltalán miért vagy most velem? Én annyira nem vagyok ez. Nem… élek így én egy sima mezei földi halandó vagyok, totál távol a Te világodtól.
• Vanessa!
• Hagyjuk! Mit is képzeltünk? Te… teljesen más vagy… ahogy felnőttél a körülmények…
• Na ezért nem akartalak elhozni - komorul el Liam arca. - És ne gyere azzal, hogy holnapra szabadságot kérsz. Bejössz dolgozni.
• OKé! - mondom letörten.

Mimóza

Liam

Röviden nyomom meg a dudát Vanessának a háza előtt. Egy-két hópehely táncol a szélvédőm körül. Ezüstharmat utcája eléggé kihalt. Este kilenc van. Ilyenkor nem sok minden történik már itt. Egy-két fiatal siet még az utcán, néhányan kutyát sétáltatnak.  Vanessa pattan be mellém az anyósülésre. Füstszín magában mintás harisnya van rajta. Térdig érő velúrcsizma, csipkeszegélyes szoknya és ujj nélküli kesztyű, meg sötétlila kabát. Frissen mosott hajat, érzem a dauervizével kevert eperillatot. Szerintem a hajzseléjének van eperillata, mert most a tincsek elnehezülten rendezett hullámokban esnek a vállára. Basszus! - megszorítom a sebváltót. Lehet, hogy alkoholmenteset kellene innom, mert nem tudom mi lesz.

• Hova menjünk?
• Hova szeretnél menni? - nézek rá vissza.
• Nem igazán ismerem Ezüstharmatot, de…
• De?
• A helyi újságban, tudod, amiben voltunk.
• IGen, ismerem a helyi újságokat.
• Reklámozták a Merryweather Kastélyszálló koktélbárját.
• Nem - jelentem ki határozottan.
• Mi? Miért nem? Van fűtött üvegteraszuk és kivilágított parkjuk, és rálátsz az erdőre - Vanessa megint olyan mint egy óvodás kislány, aki mindenáron bábszínházba akar menni.
• Muszáj pont ezt választanod? - dobolok a kormányon idegesen, ahogy gázt adok.
• Olyan kíváncsi lettem rá, de az is a városon kívül van, és nem tudom merre. Na meg egyedül nem akartam ilyen helyre menni - magyarázza Vanessa.
• A picsába! Jól van, akkor elmegyünk az istenverte Merryweather szállóba - dühöngök.
• Mi a baj vele?
• Még nem jártam ott.
• Hogyhogy?
• Egy de Noir elvből nem megy a Merryweather birtokra - fújtatok, de Vanessa kedvéért… Bár nem jártam ott, ismerem az utat. Az erdő mélyén a Merryweather kastély fényben fürdik. Andalgós parkja van, ezt ide látni. Leállítom a kocsit a fák mentén a parkolóban és segítek Vanessának kiszállni. Összeszorítom a fogam és könyökénél fogva behúzom Vanessát a szállóba. Méregzöld bársonyszőnyegen át lépünk a recepcióval nyitott tágas fogadótérbe. A recepciós mellett ott áll a tulajdonos..
• De Noir! - a sötét metsző szempár találkozik az enyémmel. Kimért a szállodatulajdonos tartása.
• Merryweater - érzem, ahogy én is megfeszülök.
• Parancsolsz?
• Csak a bárba jöttünk - szorítom meg Vanessa karját erősebben.
• erre! - int a megfelelő irányba. Vanessával balra kanyarodok. A bárban többen is vannak, valószínűleg nem csak szállóvendégek. Egy parkra néző üvegablakot választunk, azonnal jönnek is felvenni a rendelést. Kérdőn Vanessára nézek.
• Egy Mimóza koktél lesz - mondja én bele se nézek az itallapba, egy whiskyt kérek. Vanessa kilakkozta a körmeit, áttetsző lakk, de fénylik a körme. Zavartan játszik a poháralátétjével.
• Semmit sem tudok rólad - mosolyog zavartan Vanessa.
• Mit akarsz tudni?
• Nem is tudom. Nagy családod van?
• Elég nagy. Csak a közvetlen unokatestvéreimmel tartom a kapcsolatot.
• A szüleid?
• Hetente egyszer náluk vacsorázok. Általában vasárnap. Szeretnék, ha elkísérnél.
• Komoly? Na de miért?
• Nem tudom, őket kérdezd. Valószínűleg köze van ahhoz a két oldalas cikkhez.
• Á értem - mosolyog zavartan Vanessa.
• Miért szakítottál a barátoddal?
• Ő szakított velem.
• Miért?
• Fogalmam sincs. Egyszer csak közölte, hogy ez nem megy tovább.
• Jogász volt?
• Persze. Neki ment, nekem nem.
• Ezért utálod a jogot, ezért hagytad ott?
• Nem, nem miatta. Tényleg nem érdekelt a jog, nem voltam jó benne. Ahhoz jobbnak kell lenni. Tudod, rámenősnek, gyors észjárásúnak, okosnak, ügyes fogalmazással. Én ehhez lassú voltam, és nem is voltam igazán jó. Sok hibám volt. Nem érdekelt a jog. Untam - Vanessa a koktélját kevergette a szívószálával.  Elgondolkodva rám nézett aztán a hajába túrva elmosolyodott. - Tulajdonképpen mindent unok. Az egész életemet. Ezért csodállak téged. Mindig, tele vagy lendülettel, ötletekkel, tervekkel. Sosem unatkozol. Mindig találsz ki valamit.
• Szeretem amit csinálok, ennyi.
• Mázlista vagy.
• Tudom.
• Honnan jött az építészet?
• Hát alapból örököltem egy faipari vállalatot - mozgattam meg a jégkockákat a poharam alján. - Az unokatestvérem, őt ismered, Drew. Ő erdészetet végzett, és asztalos. Imád a fával dolgozni. Ahogy… én is. De én nagyban gondolkodtam. Az erdőben van egy faház, azt hiszem, az inspirált. Tetszettek a faelemei. A külső homlokzat, belül a faborítások, a falépcsők… a kazettás mennyezet. Gyerekként sokszor jártam oda. Akkoriban üresen állt. S elképzeltem én mit építenék fából és hogyan. Onnan már csak egy lépés volt a mérnöki pálya. Drew a megmunkáló, én a tervező.
• Remek családi összedolgozás - biccent Vanessa.
• Végülis… igen az.

Vanessa

Órákig tudnék vele beszélgetni. Tulajdonképpen a leghosszabb beszélgetésünk a mostani, a felvételi beszélgetésemen túl. Emlékszem milyen ideges voltam akkor. Liam nagyon hivatalos és kimért tud lenni. A felvételimen fogalmam sem volt hányadán állunk. Liam vizsgáztatott. A kérdései pedig furák voltak. Mint éltem-e már egyedül. Távol a nagyvárosoktól. Mennyire vagyok exhibicionista és így tovább. Idővel persze rájöttem azt puhatolództa mennyire bírom hosszú távon Ezüstharmatot, ahol az is hír ha reggel nem kukorékol a kakas.

Liam jól néz ki. Persze ő mindig jól néz ki. De most úgy érzem nekem néz ki jól. Szokásos fekete nadrág, fekete cipő és ing van rajta. A kézmozdulatai lazák, mintha csak egy ceruzát pörgetne az ujjai közt oda vissza. Ezt a mozdulatsorát nagyon sokszor figyeltem. Nem először játszik ceruzával az biztos. Nála többet szerintem senki sem fog írószert. Inkább a whiskyt nézi maga előtt mint engem. Csak ez az egy dolog árulja el, hogy zavarban van. Enyhén borostás, vagyis csak reggel fog borotválkozni. De letusolt, mert a haja még nyirkos volt és tincsekben állt össze.

Jó lehet, hogy ennyi rokona él a közelben. Az erdész, a várigazgatónő, valahol a közelben laknak a szülei is. Biztos jó család lehet.

• GYakran találkozol a rokonaiddal?
• Nem kimondottan.
• Jó a kapcsolatod a szüleiddel?
• Nem igazán. A vasárnap csak kötelező elem az életemben. Ha lehet kihagyom. Nem értek egyet velük, más generáció. Meg tudod milyenek a szülők, meg akarják mondani, hogy mi a jó, mi a helyes és hogyan kellene élnem.
• Ismerős - sóhajtok. Liamnak villog a telefonja. Elhúzza a száját.
• Ezt fel kel vennem, ma egész nap leráztam. Az anyám az - morogja Liam, s fogadja a hívást.
• Szia Anya!... Igen… nem vagyok otthon…. egy bárban...nem, nem vagyok egyedül… anya ne kezd ezt...Hétvége van tudod...Még nem tudom.... jó majd megkérdem…. nem nem halogatom… jó tudod mit megkérdem most…. igen, vele - Liam rámnéz. - Elfogadod a vacsorameghívást? - nem tudom mit válaszoljak. Liam némán néz rám. Az anyja a vonal túlsó végén hallgat. Jó lett volna ezt megbeszélni. Nem nagyon akarom, hogy bemutasson a családjának. Igaz az unokatesóit ismerem már… de ezek mégiscsak a szülei. Végül megadóan biccentek. - Igen elfogadta, megyünk. Rendben?... csak… most leteszem… igen…. jó éjt! Szia! - Liam kinyomja. - Nem rajongok, hogy találkozz vele, de… ez van.
• Miért nem?
• Mert amint megismered őket itthagysz.
• Ugyan dehogy.
• Hidd el… majd meglátod. Még egy Mimóza?
• Nem, egy Pina Colada legyen - Liam leadja a következő körre a rendelést.

Liam

Figyelem, ahogy játszik a koktélos ernyőjével. Elsőként a koktélcseresznyét majszolta el. A második Pina Coladát epresen kérte, úgyhogy most egy eperbe harap. Baromira izgató, még ha nincs is tisztában vele. Szórakozottan játszik az ernyővel, ki-becsukja. Keresztbe tette a lábát és a combján feszül a csipkeanyag. Elgondolkodom, hogy vajon a méregdrága La Perla fehérnemű van-e rajta. Azon az éjszakán Paisley-ban bevallom fogalmam sincs mi volt rajta, abszolút nem érdekelt a fehérneműje. De most kíváncsi lennék rá. Nem akarom folyton stírölni ezért bámulok magam elé a whiskyspohárra, mert különben őt nézném. Tetszik ez a lány. Mindig is tetszett.

• Tulajdonképpen ezt nálam is megtehettük volna - jegyzem meg.
• Mit? - néz fel rám a szeme sarkából.
• Beszélgethettünk volna. Ihattunk volna… - közelebb hajolok hozzá. - Csókolózhattunk volna - el akartam tréfálni, de ahogy közelebb hajoltam megéreztem az eper illatát az ajkain és meg akartam kóstolni. Nagyon jó íze van. Kezemmel a hajába túrok, a másikkal a csipkeszegélyt babrálom a szoknyáján. Vanessa belenyög a csókunkba. Alkoholízű a szája és eléggé készségesen viszonozza a csókot. Ahogy levegőért kapva elhúzódom, hozzáteszem. - Nem is értem miért nem tettük meg korábban.
• Liam! - zihálja Vanessa, ahogy elhúzódik. Teljesen kába és bódult és nehezek a pillái. - Ez nem lesz így jó.
• Mi? Miért nem? - alig tudok gondolkodni, teljesen a hatás alatt vagyok és eléggé csak egyet akarok, a szoknyája alá mászni.
• Mert nem tudom. A főnököm vagy. És annyira jó volt ez így. A kapcsolatunk. Szeretek neked dolgozni én… nem akarom ezt elrontani.
• Nem rontjuk el!
• De! A szex mindent tönkretesz. Tudom, mert már nem egyszer átéltem. Mi lesz, ha már nem…
• Mondtam, hogy te túl bonyolult nő vagy. Mi lenne, ha… mi lesz, ha… figyelj Vanessa. Most ez van és pont. Fogd a kabátod, sétálunk egyet! - érzem, hogy fejembe szállt a whisky, és Vanessával jártam már egyszer az ősi úton. Alkohol, szex, baba. Nem akarom ezt újra végigjátszani. A hideg levegőn kitisztul majd a fejünk.