Hiányzol

„Sose gondolj azokra a dolgokra, amiket elrontottál a múltban. Felemelt fejjel nézz mindig előre és ne bánj meg semmit!” /Jared Leto/

Marianne ment Livért. S Livvel úgy beszéltük meg, hogy mindent elmond az anyjának, mire én hajnalban hazaérek.  Elég ideges vagyok miatta. S mellette a munka is csak felhúz. A klubban iszonyat hangos a zene. Ma szívok ezerrel. Ez a munka néha tényleg kicseszés. Amatőr zenekarokkal dolgozni meg tényleg gáz. Gerjed az egész zenekar. S persze egyetlen embert lehet hibáztatni. A technikust. Mert persze, hogy én tolom el. Ki más. Ezek akkora nagy arcok, kikerülve a garázsukból, hogy fel sem tételezik, hogy én talán értek a zenéhez. Meg mondjuk a hangosításhoz. Ellentétben velük. Nem, mert sokkal könnyebb rám fogni. Hogy azért szól szarul, amit játszanak, mert a hangtechnikus szar.

Ezek az amatőr barmok nem értik, hogy amit beállítottunk hangzásban, azon már koncert közben ne variáljanak. Amúgy ezek a hibák nem csak amatőröknél fordulnak elő. Nagyobb zenekarokat is el lehet kapni, ahogy beállás után nekiállnak tekergetni a cuccaikat. Mondjuk két szám közt. Hiába szintezem be őket, ha ők eltekergetik a gitárerősítőket. S erről nekem nem szólnak.

• A falnak megyek ettől a zenekartól bassza meg! Melyik tolja túl a húrtépést?! -  zökkenek a forgószékembe, ahogy berontok a cigiszünetemről Ace-hez. El se tudtam szívni a szálat, mert ezek nekirontottak az akusztikának. Szóval felrohantam a keverőpulthoz. A szám közben igazgassam a szintezést. Ezek ekkora hülyék?
• Kibasztak veled - vihogja Ace. - Vedd le a hangerőt arról a basszusról! -mutat rá Ace. Visszaveszem a kihangosítást.  Ez az élő zene tipikus átka. Beálláskor nem ad bele a zenekar mindent és ezért a folyamatosan növekvő hangerő akusztikai torzuláshoz vezet. Ez valahol benne van a pakliban. Én is tudom. De nem számítottam rá rögtön a második számnál.
• Ez a faszkalap amúgy már beállásnál is felnyomta bennem az ideget - dobolok a székem karfáján. - Adjál több mélyet a hangomra, úgy jobban szólok! - ismétlem gúnyosan. - Sajnos nem a hangtechnikán múlik, hogy nincs hangja és szarul szól! - megint kezd az egész szétcsúszni.
• Gerjednek! - állapítja meg Ace is.
• Én itt már teljesen levettem a hangosítást róla. Ezt már ők csinálják -  mutatok az üvegen túlra a koncertre. Az elektromos hangszereken lehet hangerőt növelni, a hangtechnikus bevonása nélkül is. A basszus teljesen elnyomja az énekest, s az énekes meg nem hallja magát. Csúszik az egész hangzás és tényleg baromi gázul szól. - Mindegy meg is érdemlik - legyintek rá. Lehet szemét megállapítás tőlem, de én úgy találom, hogy azt a zenét lehet jól kihangosítani, ami alapból is jól szól.

Egyébként a klubtulaj nagyon jól ráérzett a szakmára. Jobb felszerelésünk van, mint sokszor a komolyabb zenekaroknak. Tehát az ilyen kis ismeretlen zenekarok tulajdonképpen elhúzhatnak, mert otthon sincs jobb eszközük, mint nekünk. A hangzás meg mindig a zenekaron és a technikuson áll. Tehát vagy együttműködnek velem, vagy nincs miről beszélni. Full technika van biztosítva. Itt minden csak rajtuk múlik, hogy nagyot szóljon.

A klubban rutinosabb zenekarok általában az én számomat kérik el, így közvetlenül el tudják mondani milyen kívánságuk lesz, és mit szeretnének, így jobban elő tudok készülni nekik. Gyorsabbak és hatékonyabbak lehetünk. Nos én, aki már évek óta benne vagyok ebben a klubéletben egy perces beszélgetésből levágom, hogy valaki profi vagy sem ezen a téren. Vagy hogy ért-e egyáltalán a zenéhez, vagy csak baromkodik. Nincs bajom azzal, ha valaki nem profi. Nem mindenkinek kell levágnia, hogy egy kábel melyik vége hová passzol, de akkor azért ne legyen nagy az arca, még ha úgy is tűnik, hogy én nyalom ki a seggüket, tekintve, hogy az összes kábelt és mikrofont és hangfalat én pakolom fel nekik. Azt veszem észre, hogy sok ilyen gyenge zenekar nem tud élni a lehetőséggel, hogy egy elég komoly hangtechnikai háttér van nekik itt biztosítva, meg mondjuk nem egy szar hangtechnikus. Szóval tényleg felhúznak az ilyen lenéző köcsögök.

Megváltás mindenkinek, amikor lemegy a zenekar a színpadról. Nekem is. Jön az est nyugisabb része. Ace, mint DJ átveszi az irányítást és próbálja felpörgetni az estét, ami elég lapos lett a gyenge zenekar miatt. Most Ace is izzad, mert egy kedvetlen tömeget kell hangulatba hozni, amire nagyon rá kell érezni. Zenei pszichológia. Ace olyan erősen koncentrál, hogy hozzá sem lehet szólni, teljesen belemerül és ráncolja a homlokát. Én elpakolászok és már csak felügyelem a hangzást. Ez egy beállt helyzet, itt már nincs nagy kaland, max, ha elszakad egy kábel. Akkor forrasztok egyet ennyi.

Ahogy elpakolok a színpadról, utána elszívok egy cigit kint. A zenekar gitáros csaja kijön hozzám.

• Van tüzed? - tekintve, hogy éppen cigit szívok álkérdés és ezerszer  nekifutottak már a csajok nálam. Hangtalanul tartom oda az öngyújtómat. Néhány másodpercig az arca egészen közel van hozzám és a kezemhez. Megcsap erős fűszeres parfümillata. A haja a karomat csiklandozza. Szótlanul szívjuk egymás mellett a szálat.
• Zárásig vagy? - kérdez rá.
• Aham - futólag ránézek.
• Borzalmasak voltunk igaz?
• Hallottam már rosszabbat - szívom meg lassan a cigit. - Zenekart kellene váltanod.
• Azt mondod? - szépen van kihúzva a szeme, tussal. Olyan mint egy kiéhezett macska.
• Ők csak visszahúznak. Hallottalak. Ennél jobb is lehetnél - a kijelentésem úgy látszik felhívás volt, mert a haja beterít és a cigink íze keveredik a szánkban. Ő az elegáns változatát választotta a dohányzásnak. Mentolos cigit szív. Úgy is csókol, mint egy nimfomániás. Tényleg ki lehet éhezve. Pedig van egy-két pöcs a zenekarban, simán kinéztem belőlük, hogy megvolt nekik. Persze lehet, hogy így van, csak az nem most volt. A cigije valahol a vállam fölött szívja magát, az én cigim meg a derekánál fog lassan leégni az ujjaim közt. A pocsolyába pöccintem a csikket és ujjaim a bőrdzsekijébe markolnak. Az enyém lehetne. Bárhol. Itt a lepukkant gyárépületek kihalt sötétjében. Régi csillék és  vasoszlopok közt. Vagy a Seatom hátsó ülésén, bár most ott a gyerekülés. Még éppenséggel be is jön a csaj. Tényleg lazán gerincre tudnám vágni. De… ha több X-em nincs is a SE életvitelből. Az az egy van. Nem kúrok össze vissza. Fontos a szex számomra persze. De nem így. Úgyhogy eltolom magamtól a lányt.
• Haza kell mennem. Bocs - morgom.
• Van valakid igaz? - sóhajt nagyot a lány beletörődőn.
• Igen - biccentek és visszamegyek a buliba és otthagyom a gitáros csajszit.

Ace a laptopja fölött az üvegen át a bulizókat nézi. A hangsáv le-fel mozog, csúszik az idővonal felfelé. Még két és fél perc van a számból. Ace összetett kézzel koncentrál. A post-iteket nézi, amikre a kívánságokat nyomják neki az ablakra.

• Van pár perced? - kérdezem, ahogy visszaérek mellé és leülök a pulthoz.
• Ja, már rá van keverve a következő szám. Mondjad - pislant rám Ace. A farzsebemből kihúzom a skiccelt rajzot. Kicsit már gyűrött. Széthajtogatom és elé rakom. Ace meredten bámulja végül bólint.
• Jó lesz. Majd írj rám, hogy milyen lett - Halkul az előző szám, úgyhogy Ace rájátssza az újat. Én meg elégedetten hajtogatom vissza a farzsebembe a papírt.

Most nem megyek boltba. Egyenesen a házunk elé hajtok. Sietnem kell, mert nem leszek kész és tulajdonképpen tilosban járok.  Az aszfalt egyenes részére fújom a határpontokat. Először a nagyság méretmegadása a fontos. A lényeg, hogy az ablakból jól rá lehessen látni. Először a kontúrvonalakat rajzolom meg, és csak utána kezdem kiszínezni az egészet. Egy  egy méterszer hetvenes rajz lesz. Micimackó a mézesbödön felett ücsörög bánatosan. Grafiti stílusban pedig aláírom, hogy : hiányzol. Már pirkad, amikor az egész festékszórós szatyrot kidobhatom. Visszafelé egy szál cigit szívok, miközben Marianne-nak üzenek: Nézz ki az ablakon! Kinyitom a vezető felőli ajtót és lassan pöfékelem ki a füstöt a hajnal első sugarai felé. Marianne telefonjának kijelzője világít az ablakban, ahogy álmosan kipillant az utcára. Ránéz a kocsira, aztán a járdára, aztán vissza a kocsira. Jó darabig áll ott. Végül eltűnik a függöny mögött. Nézem magam előtt a kihalt utcát. Csend van. Sehol senki. Lassan szívom a cigit, a füstöt kifelé eregetem a hűvös reggeli levegőbe. A szemközti háznál a fekete macska  felugrik a párkányra és ide-oda somfordál. A közeli ágon ülő verebeket bámulja. Időnként feléjük kap, mintha esélye lenne levadászni őket. Aztán kabátban kilép Marianne. Beül mellém az anyósülésre. Már ketten ülünk a kocsimban és nézzük magunk előtt a két sávos utat a hajnali szürkéssárga derengésben.

• Elmondta? - kérdezek rá, s reszelgetem a torkom, mert nagyon rekedtes.
• El.
• Az egészet?
• Mindent. Az elejétől - mondja kristálytiszta nyugodt hangon Marianne. - Nem gondoltam volna, hogy a lányommal megegyezik az ízlésem, de úgy látszik - az ablakba könyököl és kinéz a járdára. - Ez meddig fog látszani?
• Kábé két év. Ha rendszeresen járnak rajta és koptatják. Ha nem, akkor tovább - szívom a cigit. Most béke van. Úgy sejtem Liv és Marianne átbeszélgették az éjszakát. Talán kivételesen ez az egész bonyodalom közelebb is hozta kettejüket. Végre beszéltek. Leültek. Ketten. A füstöt kifelé fújom a nyitott ajtón. Annyira nagy a csend és a béke. Valahogy nem is akarom megtörni. Szerintem Marianne se. A kocsiban ülünk és ránk talál a reggel. Kilépnek az utcára az első járókelők. Boltba igyekeznek, vagy kutyát sétáltatni. A kellemes hajnali derengést felváltja a szürke reggeli fény. Néhány tűhegynyi esőcsepp pettyezi be a szélvédőt. Elszívtam a cigit. Már két szálat is. Ha behúznám az ajtót, akkor kikönyökölhetnék az ablakba, de még ehhez is fáradt vagyok.Talpamat a pedál mellett pihentetem és csak meredek magam elé a semmibe.
• Húú órákat el tudnék itt tölteni, csak ülve a kocsiban - szólal meg gyengén hangját keresgélve Marianne.
• Mh nagyon megnyugtató ez a csend - bólintok rá. El tudnék aludni. Végre ismét helyreálltak a dolgok közöttünk. Kiengedett a feszültség. Még szex sem kellett hozzá. Jók vagyunk. Tényleg.
• Fel kellene mennünk, mindjárt ébred Chris - morogja Marianne, de meg se moccan.
• Ühüm…

Végül csak ülünk, gondolatainkba mélyedve. Lehet bealszok a kocsiban. Szerintem Marianne is. Egyikünk se aludt az éjszaka. Lefényképeztem a művemet és átdobtam Ace-nek. Futólag megírom neki, hogy minden ok. De igazán a Baby appra ébredünk. Chris hív. Legalábbis a sírása. Marianne felriad és kipattan a kocsiból.  Én lelassulva követem. Bezárom a kocsit, és álmos szemekkel fogad minket az ajtóban Chris és Liv is.