Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2018. január 15., hétfő

Várható bonyodalmak

Drew

Reggel hatkor csörgött az ébresztőm és Amber nyomta le. Összenézünk az ágyban. Amber tekintete az óvszerre esett.
  • Tehát nem álom volt – szólalt meg rekedtes hangon.
  • Olyan voltam mint az álom? – néztem fel rá kérdőn.
  • Mi komolyan szexeltünk? – mutatott kettőnkre Amber.
  • Á, dehogy, szerintem még a múlt éjszakáról maradt itt – ráncoltam a homlokom.
  • Hazug! – Amber visszahanyatlott a párnára.
  • Hallgatlak, tessék szidj – néztem rá várakozón.
  • ennek nincs jelentősége – mondta határozottan Amber.
  • Nem, nincs – bólintottam rá, s tenyeremet, Amber derekára simítottam. Amber megemelte a kezem és ujjaival végigsimított rajta
  • Bőrkeményedések? – lepődött meg, ahogy végighúzta az ujjait az ujjperceimen. Baromira izgató volt.
  • Ühüm, a gitározástól, egy idő után kicsit, megkeményedik a bőr. Tudod, ahogy lefogod a húrokat, azért ha nem keményedne meg, akkor kezdetben például… baromira fáj.
  • Aham olyan mint a szex. Kezdetben baromira fáj – bólintott Amber.
  • Fájt? – könyököltem fel és vizsgálódva néztem az arcát. Észre sem vettem,  hogy fájt neki? Te jó ég, komolyan részeg voltam!
  • Nem, nem – rázta a fejét Amber. – de veled volt először, hogy nem fájt – súgta Amber a kezemnek. – Ismételjük meg!
  • Ne, Amber!
  • Tíz perc az egész, szeretném tudni, hogy nem csak részegen volt olyan jó – harapott az ajka szélére Amber.
  • El fogunk késni az óráról – haraptam az ajkamba.
  • És? Ki nem szarja le, tesi lesz vagy nem? Úgyis csak megizzadnánk – logikus érvelés, csábosan tálalva. Amber festék nélkül meztelenül az ágyamban, a mellei közé folyó fekete tincseivel.  

Reggel dupláztunk ráadásul. Lekéstük a tesit. Ami még cikibb, hogy miattunk Alan is. Mert a tesicucca a szobánkban volt, így meg kellett várnia amíg, mi felöltözünk. És összeszedjük magunkat. Egy fél óra dekkolás. Alan dúlt-fúlt és a büfében tombolta ki magát.
  • Egy fél órája dörömböltem rátok!
  • mondom elaludtunk – ismételtem Alannek újra és újra. Amber a kézitükrében igazgatta a sminkjét.
  • Köszönd magadnak Alan. Ha a saját ágyadban aludtál volna nem lenne egy igazolatlan hiányzásod – mosolygott hidegen Amber. Néha félelmetes a csaj komolyan.
  • Lefeküdtetek egymással igaz? – nézett egyikünkről a másikunkra Alan.
  • Dehogy! – nézett rá szinte sértetten Amber. Alan visszanézett rám.
  • Nem, tényleg nem. Becs szó! – tártam szét a karom.
  • A fürdőszobai készletből hiányzik egy doboz Drew. Nem vagyok hülye, az három kondom! Hova tűnt?!
  • Egy egész doboz eltűnt? Valaki óvszereket lop a koliban? – szörnyülködtem.
  • Jó, figyeljetek, nekem unalmas ez a téma, én a sulikönyvtárba megyek, matekon találkozunk – kapta fel a táskáját Amber. Lapossarkúban volt.
  • Basztatok igaz? – morogta Alan.
  • Mondom, hogy nem.
  • Hazudj amit akarsz – legyintett Alan. Megforgattam a szemem.
  • Miért nem mesélsz te, neked volt izgalmas éjszakában részed?
  • Tömény cseresznye. De… jó volt – biccentett Alan.

Amber

Matekóra. Cherryvel ülök és neki persze feltűnt, hogy sem Alan sem Drew sem én nem jelentünk meg az órán.

Mit csináltatok? – írta le egy kitépett füzetlapra Cherry. Unottan rágtam egyet a rágómon és próbáltam lufit fújni belőle.
Szétkeféltük Drew ágyát! -  írtam le rá közönyösen.
Füllentesz! Nagyon gáz volt vele egy szobában? Tudom, hogy nem így képzelted az egészet. Meg hülyén jött ki, hogy pont a szülinapján, de Alannel már nem bírtunk tovább várni.
Nyugi szerintem Drewnak állati jó szülinapja volt. -  írtam le széles vigyorral és nagyot pukkant az eperízű rágógumim.
  • Miss Moon! Mit mondtam a rágózásról? Kérem jöjjön ki a táblához! -  a matekprofesszor, egy teljesen ősz, fekete szarukeretes szemüvegű bogaras pasi. Fehér köpenyt visel. Szerintem orvos akart lenni, csak nem jött össze neki. Ezért büntet minket vele a sors. – Köpje ki! – utasított. A szemetes fölé hajoltam és kiköptem még jó hogy a hajam összefogtam, mert még beleragadna. – Írja a táblára a feleletét! – Jaj ne kétismeretlenes egyenlet. akárcsak az élet. Se az elejét se a végét nem lehet megérteni. Nem vagyok egy matekzseni. de hát most mit áltatom magam. Semmiből se vagyok zseni. Szerintem még az átlagos szintet sem ütöm meg. Az a baj, hogy semmiben sem ütöm meg az átlagot. Sem észben, sem szépségben. Átlagon aluli vagyok. Még igazán azt sem értem Drew miért feküdt le velem. Nagyon kétségbeesetten kellhetett már neki egy csaj az ágyba, ha még rám is rámfanyalodott. Azt hiszem saját magamtól is rosszul vagyok. Másnapos vagyok. Émelygek és most matekból felelek? Miért szivat engem ennyire az élet? Alig egy órája, Drew de Noir még bennem élvezett el, most meg tessék itt görcsölök két ismeretlen számmal. X és Y. Mint a kromoszómák. Tessék bioszból sokkal jobb vagyok. Ó miért is nem a matekkal kezdtük Drewval a tanulószobában? Mit nem kezdtünk Drewval a tanulószobában? Szexelnünk kellett volna ott is! Abban úgy tűnik mindketten jók voltunk. Istenem nem megy nekem ma ez a matek, túlságosan kóvályog a fejem. Muszáj volt rágóznom, mert nem mostam reggel sem fogat és szerintem még mindig bűzlök az alkoholtól, ráadásul, otthagytam Drew fürdőszobájában a fogkefémet, ami azt jelenti, hogy délután fel kell mennem érte. A krétával a kezemben álltam a tábla előtt, csuklómon a bőrszalagokat görgettem. Le-fel, oda vissza. Bámultam az egyenletet magam fölött a táblán, akár egy ítéletet.
  • F mint förtelmes Miss Moon, na eredjen a helyére! – vesztette el a türelmét a matektanár. Jobb is, mert majdnem lehánytam a zöld táblát. Ki mondja, hogy a zöld nyugtató. A kórházi zöldtől is hányhatnékom van. Oké, ma mindentől hánynom kellene, de különösen magamtól.  Drew kezéből kiesett a ceruzája és valami iszonyat torz képet vágott, ahogy elhaladtam mellette.  Nagyszerű. Elméletileg a koliba csak B eredménnyel lehet bejutni, én meg zuhanórepülésben vagyok, a C sőt talán már a D felé is. Úgy volt, hogy ma nem feleltetnek! Ez kicseszés! Vagyis mindegy, mert idén végzek, már nem kell koliért harcolnom. Úgy volt hogy ma egész nap nyílt nap! Mit szivat engem ez a hülye matektanár is! Kivagyok az egész Holdvölgyi Gimitől. Mennyivel jobb az öcsémnek! Ő magántanuló. Neki csak félévi vizsgái vannak és egyébként nem jár suliba. Miért nem vagyok valamiben én is tehetséges! Utálom, hogy mindenki tehetséges valamiben. Azt hiszem azért utálom Drew de Noirt is. Mert A+- os a bizonyítványa, mert krikettezik, sőt egészen jól krikettezik és mert még jól is zenél. Egy csomó mindenben tehetséges. Én meg mellette csak egy nyomorék vagyok, aki nem tud mit kezdeni magával, meg az életével. Tehetségtelen kis pondró vagyok ebben a rohadt világegyetemben. Kozmikus porszem a semmiben. Elvihetne innen valami tornádó.
  • Szemét volt hogy kihívott – súgta oda Cherry.
  • Mit érdekel engem ez az egész – rogytam le a padba mellé. Drew tuti, hogy hibásnak érzi most magát. Mindegy szenvedjen csak egy kicsit a lelkiismeretével kettesben.

Szerda. És különóra. Drew-val. A tanulószobában.  Miután szemtanúja volt gyönyörű matek feleleti lebőgésemnek meg sem lepett, hogy matekkönyvet hozott. Megadóan nyitottam ki a matekfüzetem és két órán át csak kínzott a matekkal. Nem beszéltünk arról az estéről, meg arról a reggelről azóta sem, és most sem tudunk. Egyszerűen nem tudnánk mit mondani. Nem akarunk járni és ez világosabb a napnál. Nem akarok egy de Noirral kézenfogva sétálgatni a völgyben. Ahogy nem akarok átjárogatni sem hozzá. Hirtelen csapott le az ősz a völgybe. Szegény kis Britannie is nadrágot kellett hogy húzzon a formás kis lábaira. Szünetekben Drew nyakában próbált lihegni, ami azt jelentette, hogy engem és Cherryt kereste fel. Alan Cherryval ült egy padon a széles levelű szobanövények mögött, így csak én maradtam neki.
  • Van most barátnője? – kérdezte Britannie.
  • Nem tudom – néztem föl a csillagmotívumaimból Britanniera.
  • Az osztálytársad, egy koliban laktok, ki szokott járni a koliból, eltávra? Biztos randira megy?
  • Figyelj Brit, én nem lihegek Drew nyakában és nem vagyok a szerelmi magánnyomozód, menj oda és kérdezd meg tőle, vagy odakísérjelek? – csaptam össze a jegyzettömbömet. – Gyere!
  • Nem, én nem akartam tolakodó lenni! – Kurvára tolakodó vagy te ribanc és örülnék, ha már leszállnál rólam, szóval menjünk Drew-hoz és lihegj egy kicsit a nyakába, meg told a képébe a melledet mitől vagyok ilyen stresszes? Az istenit!
  • Drew! Britannie szeretne veled találkozni, ma délután a kimenő időnkben – böktem meg Drew vállát. Drew olyan lassan emelte rám a tekintetét, hogy azt hittem az idő lassult le velem.
  • Tényleg? Szia Brit! olvastam az írásod a suliújságban – szólt neki mosolyogva Drew.
  • komolyan?! Nem is gondoltam, hogy te olvasol ilyesmit – Britannie olyan vörös volt, mint Cherry meggyszín haja. Én meg megint csak nyomoréknak éreztem magam a két tökéletesség előtt. Britannie újságíró szeretne lenni, és verseket is ír. Íme még egy tehetség a környezetemben. Hát csoda, ha kisebbségi érzésem van? Ha totál bénának érzem magam? Mindenki tehetséges valamiben! Csak én nem! Semmi tehetségem semmihez, akármibe fogok az kudarc és  csakis azért rajzolok, hogy addig se kelljen körbenéznem a szánakozó arcokra, amik lenéznek rám.
  • miért szeretnél találkozni velem? – érdeklődött Drew.
  • Nem jöttél még rá Drew?  - grimaszoltam neki egyet, és otthagytam édes kettősüket. Britannie hajrá! Tiéd a pasi! Anyám szerint mindenkit elutálok magam mellől. Talán csak azért, mert mindenkit jobbnak látok magamnál.  Cherry és Alan, körülbelül Carla és Leo formátumban mindenhova kézenfogva jártak, még a mosdóba is. Amitől felfoghattam, hogy a legjobb barátnőm számára is ejtve vagyok, mert most csak Alan létezik. Drew-t mindig mindenki körülrajongta, neki igazán nem hiányzott senkinek a társasága. Én meg csak bámulhattam ki az esőbe.

Drew

Ezen a  hétvégén bent maradtam a koliban, ahogy romlik az idő, egyre többen maradnak itt, mert a rossz időben még nehezebb hazajutni.  Ráadásul itt nyugodtabban lehet tanulni, mint otthon. Este hatig tanulok, utána mindig lejövök a próbaterembe gitározni. Ez az egyetlen hely, ahol nem zavarok senkit a zenével.  Amber már három hete kerül. Nincs mit szépíteni, amióta lefeküdtünk egymással három lépéssel hátrébb lépett és minden programot végigcsinál, de mintha a fogát húznák.  Nem tudom jobb vagy rosszabb. Vagy mit is vártam ettől az egésztől. Megbeszéltük, hogy minden marad a régiben és senkinek nem mondunk semmit és mindketten elégedettek voltunk ezzel. Csak Amber azóta fogyott, napról napra vékonyabb volt, és sápadtabb s komolyan kezdem azt hinni, hogy szerelmi bánata van. Ez most lehet hülyén egoistának tűnik, de ezeket a tüneteket produkálja. És ettől tényleg aggódnom kell miatta. Főleg, hogy csoporttársak vagyunk. A zenekari próbánkra magassarkúban viharzott be és egyenesen nekem támadt.
  • A kurva életbe Drew! Azt hittem védekeztél te barom! – az ökle a mellkasomra sújtott, mire döbbenten megtántorodtam. A zenekar tagjai leesett állal bámultak minket.
  • Menjetek ki! – intettem a fejemmel az ajtó felé, mire Leo fellökve az egyik dobot próbált minél hamarabb kijutni. Alan meg a gitárral a nyakában vonult a folyosóra.
  • Amber! Nyugodj le! védekeztünk. Oké? – néztem hűlten a csajt, ahogy dúl-fúlt előttem.
  • Semmi sem oké! Több mint egy hete késik a menzeszem! – sírta Amber, és szó szerint összecsuklott a karjaimban. Kivert a veríték. Ez most tényleg komoly? Az egész életem és minden lehetőség lepergett előttem és nem tudtam leplezni, hogy tényleg megrémültem a lehetőségtől.
  • Ez…. komoly? – néztem rá.
  • Szerinted humorosnak találok ilyesmit? – sírta Amber.
  • Miért nem mondtad hamarabb? – néztem rá értetlenül, ahogy az ölemben tartva lerogytam vele a fal mellé.  Lázasan járt az agyam. Háromnál többet nem szexeltünk ez biztos. Három óvszert dobtam ki és mindben benne volt az anyag, nem lyukadt ki egyik sem. Hogy a francba ejthettem teherbe? Nem létezik! Amber ellökött magától és felállt. Le-fel járkált a próbateremben, körömcipője kopogott. és most is a csuklópántjait igazgatta.
  • Mert mindig ingadozik, csak ezt nem akartam közölni veled. De ennyit, soha… soha nem késett… megőrülök, én… én nem merek orvoshoz menni – nézett rám riadtan.
  • A drogériák már zárva vannak. Akkor menjünk el az ügyeletes patikába, veszek egy… egy terhességi tesztet – elszántabbnak nézhettem ki, mint amilyennek éreztem magam, mert Amber rábólintott. Kézen fogtam és magam után húztam. Az ajtó előtt a falnak dőlve Alan és Leo kérdőn néztek rám, de csak a fejemmel intettem, hogy most ne kérdezzenek semmit.  
  • várj a kabátom! – tiltakozott Amber a hideg levegőre lépve.
  • Itt az enyém! – dobtam rá a saját bőrkabátom és végigrohantunk a  főutcán a gyógyszertárig.  A régi gyógyszeres üvegekkel díszes polcokon, a fiókos szekrények előtt álló patikus felpillantott ránk a szemüvege felett.
  • Egy terhességi gyorstesztet kérünk – húztam elő a pénztárcámat, furcsán fátyolos volt a hangom, de legalább nem csuklott el, ez is valami. A visszajárót meg sem vártam, a dobozt a zsebembe süllyesztettem és kiléptem Amberrel a nyomomban a patikából. Amber reszketett a kabátom alatt. Attól féltem, hogy összeesik nekem az utca közepén.
  • Én nem fogom ezt kivárni a koliig – fakadtam ki, és karon ragadtam Ambert. -  Gyere, beülünk – toltam be az utunkba eső gyorsbüfé ajtaján. – Menj csináld meg a tesztet, én addig, rendelek! -  Majd szétrobbantam. Főleg azért, mert tudom otthon milyen agymosást kapok ezért. Hogy nem vagyok elővigyázatos. hogy hülyeségeket csinálok, hogy mi lesz így a jövőmmel, hogy ideje akkor dolgoznom és hogy tartsam el a kölyköt akit csináltam. És kinek hiányzik ez az életéből? A francba is!  Amber kitámolygott a mosdóból. Én meg úgy néztem rá, mint bíróra a halálra ítélt.
  • Na?
  • Még nincs eredmény – tette az asztalra kettőnk közé, a műanyagfedéllel zárt tesztet. a mosdó melletti sarokban ültünk, Amber a sültkrumplit majszolta nem túl nagy lelkesedéssel, én meg a diétás kólámat szürcsöltem.  A csík lassan haladt végig a vonalon. Egy halvány rózsaszín fény jelent meg. A kólát az asztalra köptem.
  • Ez a tesztcsík, ez jelzi, hogy jó a teszt – legyintett Amber, a sültkrumplijával.  A gyorsétteremben szokásos volt a forgalom. Kisgyerekes szülők tömték sültkrumplival a gyereküket, fiatalok, mint mi ültek összebújva a bőrkanapén, idősek beszélgettek a kávéjuk mellett. Amber hátradőlt a kanapén. A mozdulatra nem rá, hanem a tesztre néztem. A csík már régen tovább haladt az eredményjelző részen, ami érintetlen maradt. A teszt negatív. Homlokráncolva néztem Ambert.
  • Kölcsönös bizalmatlanság igaz? – húztam fel a szemöldököm, ahogy Ambert néztem.
  • Ez az egész, nem tett jót, a kapcsolatunknak – felelte rá rosszkedvűen.
  • Nem is volt kapcsolatunk – néztem le a sültkrumplira és én is kivettem egyet.
  • Igaz – bólintott rá beleegyezően Amber. – oké, nem vagyok terhes. Pánikrohamaim vannak úgy látszik.
  • Ez nem vicc Amber. A menstruáció kimaradás komoly baj! – néztem rá szigorúan.
  • Most mit akarsz mit mondjak?
  • Nézz magadra! Anorexiás vagy? – szegeztem neki hidegen a kérdést.
  • Mi? Nem! – háborodott fel kikerekedett szemeivel rám meredve.
  • Minden anorexiás tagadja – vágtam hozzá nyersen. – De rám, ne hozd a frászt, oké?
  • Bocs hogy élek!
  • Amber, ne marjuk egymást. Csak beszélni próbálok veled.  Általában az alacsony átlagsúlyúaknak van ilyen problémájuk mint neked. Már a próbateremben is mondani akartam, hogy szerintem ez a bajod és nem a terhesség, csak nem akartam, hogy azt hidd nem veszem komolyan a kijelentéseidet. Vagy hogy nem veszlek komolyan téged.
  • Vigasztaló a sajnálatod kösz.  Együtt vagy Brittel?
  • Britannie? – a kérdés totálisan összezavar. Ez a lány nem komplett, én meg lehet, hogy belezúgtam.
  • Tudod, szőke barbie, a barátnőm – emlékeztetett gúnyosan Amber.
  • Nem járunk.
  • Miért nem?
  • Ne tereld a témát Amber! Enned kell, vagy még súlyosabb problémáid lesznek! Hazudtál az iskolaorvosnak is? Hiszen a múlt héten volt a vizsgálat!
  • S ha hazudtam?
  • Amber! felfogtad mit művelsz magaddal? tizennyolc vagy és elmarad a menstruációd? Komoly problémád van, nem fogod fel? Hány kilót fogytál ebben a hónapban? – doboltam az ujjaimmal idegesen az asztalon.
  • Mit tudom én, szerinted a súlyommal vagyok elfoglalva? Személyi mérlegre állok minden nap azt hiszed?
  • Szerintem önképzavaraid vannak – jelentettem ki neki egyenesen. – Össze fogsz esni, kiájulsz az iskolapadból, aztán kórházban lehetsz ki tudja meddig. Térj már észhez cseszd meg!
  • Lefeküdtél vele?
  • Amber! – csaptam az asztalra.
  • válaszolj! – sütötte le a szemét.
  • Nem. Hónapok óta nem feküdtem le mással, csak veled – feleltem rosszkedvűen.
  • Miért? miért pont velem? – rázta a fejét értetlenül Amber.
  • Nem tudom. Lehet, hogy van köztünk valami. nem tudom Amber. Hiszen csak megtörtént nem? Ennyi az egész… - mormoltam a megállapodásunk szövegét újra, kedvetlenül. Végül kínlódva ránéztem. – Tetszel nekem Amber! – sóhajtottam. Annyira nem akartam ezt kimondani. Nem előtte, nem úgy, hogy nincs rá semmi válaszom, nem úgy, hogy esélyt adok rá, hogy kinevessen. Amber annyira közönyös tud lenni, annyira cinikus, sokszor érzéketlen. –
  • Komolyan… tetszel nekem Amber – néztem fel a lány beesett kék szemeibe. Amber az asztalra könyökölt, amitől karnyújtásnyi távolságra került tőlem az asztal túlvégén, még mindig a
  • terhességi teszt ott feküdt közöttünk.
  • Tetszem neked? Hát ez oltári! - fújtatott bánatos ajakbiggyesztéssel nézte a tálcát maga előtt.
  • Evés. Tudod, olyan alapszükségletnek tűnik, mint enni, aludni, pisilni. Olyan egyszerűnek. Mások éheznek, mert nincs pénzük ételt venni. Vagy betegek és nincs étvágyuk. Talán én is beteg vagyok, mert nincs étvágyam. Egyszerűen semmit sem kívánok…csak téged… - felnézett rám és a szemében pajkos villanás gyúlt. – Ez egy vámpír beszólás volt csak neked! – dobott meg egy sültkrumplival.
  • Ne dobáld, inkább edd meg! – néztem rá sötéten.
  • Nem tudnánk egy pár lenni Drew. Te sztár vagy, a gimiben mindenki ismer, a lányok ledobják előtted a bugyijukat, már csak ha meghallják a hangodat. Engem meg… senki sem ismer. Figyelj, mi a csudának feküdtél le velem? Bejönnek a csontkollekciók?
  • Már most is egy pár vagyunk tanulópár vagyunk – jegyeztem meg félmosollyal.
  • Aham, egy erős és egy gyenge tanuló. Amiből megint én jöttem ki rosszul – biccentett Amber. Legalább eltüntette a sültkrumplikat. – Eléggé húz a fejem, szóval lehet lefekszem.
  • Rendben. Én meg visszamegyek próbálni – a tesztet a sültkrumpli zacskójával a szemetesbe dobtam és szótlanul baktattunk vissza a koliba.

6 megjegyzés:

  1. Szia Callie!
    Aztaaa. Csak egy kérdés. Amber miért jön a kifogásaival??? Drew pedig miért nem teper??? Bocsi, kettő lett.
    Nagyon izgalmas rész volt.☺
    Hihetetlen, hogy Drew mennyire törődik Amberrel.☺
    Szúrkolok nekik, és neked is, hogy legyen ihleted.��
    By Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bius.
      Az ihlet jol jonne koszi. :)
      Hat nem zarhatjuk le ilyen gyorsan hogy boldogan eltek... de most en is elegge kedvelem ezt a parost. :)
      Udv. Callie

      Törlés
    2. Ezt a cimet te ihletted bius az elozo hsz... :)

      Törlés
    3. Igazad van, én sem tudnám még elengedni öket. ☺
      Most nagyon megtisztelve érzem magam, köszönöm.☺

      Törlés
  2. Nagyon egyhangúak a kommentárjaim, tudom, de ha egyszer csak imádom és kész? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, próbálkozom hozni a szintet a kettősnél... hát...hamarosan ugrás lesz... még élvezzük kicsit a gimis időket...

      Törlés