Deja vu

Drew

• Talán bélférges! – jegyezte meg Alan, ahogy a bárpultnál rendeltünk a lányoknak.
• Menj már! – doboltam a ragacsos pulton.
• Akkor bulémiás?  Vagy lehet hogy annyira vega, hogy csak szárított elhalt zöldségeket és gyümölcsöket eszik. Talán tényleg vámpír és kevés vért tud inni. Szegényke! – sírt bele a sörös poharába Alan.
• Dugulj már el! Így hálálkodsz?
• Hát oké, kösz, hogy elhoztad nekem Cherryt. Mondtam, hogy a legjobb barát vagy a világon?
• Nem, még nem eleget.
• Akkor ez most dupla randi? – vigyorgott rám Alan.
• Ki-ne-merd-mondani. Azt a szót a szádon, hogy randi - előttük. Világos? Amber azon a meggyőződésen van, hogy a műsort beszéljük meg.
• Akkor azért beszél Cherry annyit a Macbeth-ről???- Alan megkönnyebbülten nyomta homlokát a hűvös söröskorsómnak! - , ó hála az égnek, azt hittem, még az ágyban is Shakespeare-t szaval. Bediliznék tőle – végre megkaptuk a rendelésünket. Cherry boroskólát ivott Alannal, mi Amberrel söröztünk.  Amber kivételesen kitett magáért. Kiengedte a haját. Ez ritka alkalmak egyike. Azt hiszem nála ez a bulizás kategória, ha kiengedett hajjal van.  Láthatóan nem élvezi a Macbeth eszmecserét ő sem. Szétunja az agyát mellettem és én is. S szoknyában van, Mi több miniszoknyában! Szerintem direkt szivat! Hogy soha többet eszembe se jusson elhívni! Egyfolytában a lábára téved a tekintetem, mert hosszú magassarkúban, olyan nyakigláb a csaj és ó hát nagyon szépek a lábai tényleg.
• Mégsem mondhattam neki azt, hogy a másodgitárosom össze akar jönni a barátnőjével, hogy jött volna ki. Na húzzunk vissza hozzájuk!
• Hol maradt Carla és Leo? – kérdezte Amber, ahogy átvette a söröspoharat. – Kösz.
• Magánprogramjuk van – rántottam meg a vállam.
• Értem – válaszolta rá tömören.
• Kétlem.
• Én is kolis vagyok Drew – felelte rá Amber szárazon.
• akkor világos igaz – A söröspoharaink felett összenéztünk. Amber hűvösen, én fogalmam sincs. Carla és Leo a mi szobánkban vannak, elmélyülten. egymásban. Hát igen, ezen nincs mit magyarázni. Lázasan kutattam az agyamban emlékfoszlányok után, hogy Ambernek van e barátja, vagy volt-e valaha is. És ki is volt az?
• Hogyhogy nem mentél haza a hétvégére?
• Nem, most nem volt hozzá hangulatom – ráztam a fejem hevesen.
• Köze van a rendőrséghez? – puhatolódzott Amber kíváncsian.
• igen – biccentettem rá, ahogy a söröspoharamból iszogattam.
• Elmondod, vagy titok? – nézett rám Amber. meglebbent a szempillája, vagy álmos, vagy kezd nagyon beállni.
• Megerőszakoltak és megöltek egy lányt a fenyvesekben. Én találtam a lányra, amikor hazafelé tartottam – bámultam a söröspoharat magam előtt ,ahogy a kicsapódott nedvesség lassan utat talál magának a gyalulatlan tölgyfalapra.
• Ez humor?
• Nem humor, komoly.
• Miért… miért mondtad, hogy az olyan lányok miatt voltál a rendőrségen mint én?
• Mert, egy túlfestett, magassarkúba és fekete miniszoknyába öltözött lány volt. Akárcsak  a fél gimi.  Így akarjátok végezni? – néztem rá hűvösen.
• Én? Nem.
• Ha bármi gyanúsat észlelsz,csak rúgd le a cipőd és fuss – mondtam neki komoran.
• Oké, jól van, nem sétálok éjszaka egyedül, magassarkúban és festett szájjal, mint egy kurva, ha erre akartál kilyukadni – dörrent rám Amber.
• Nem ezt mondtam!
• De ezt mondtad! Burkoltan lekurváztál! – csattant rám Amber. – engedj! Engedj ki! – ütött rám. A lányok a falnál ültek, és mi ültünk a lócán szélen. Amber átmászott rajtam, a fenekét szó szerint az arcomba tolva és megiramodott. A francba! Pont ezt nem akartam! Hogy Amber egyedül bóklásszon és tessék! Most miattam csinálja ezt! Amber taktika! Menekülés! Jaj ne már! Mindjárt fénysebességre kapcsol! Utánafutottam és megragadtam a kezét.
• Csak a mosdóba megyek! – nézett rám sötéten.
• Hazudsz, le akartál lépni!
• S ha igen? – kérdezett rá barátságtalanul.
• Táncoljunk! – morogtam. Semmi értelmes válasz nem jutott eszembe. De nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy egyedül sétáljon a kihalt utcákon, és úgy végezze mint az a lány. Legszívesebben az összes lányt a gimiben a mosdóba küldeném, hogy mossák le magukról azt a szart. Annyira provokálóak! Mind! A festékeikkel, az öltözékükkel, a viselkedésükkel! És csodálkoznak, hogy mindezzel, a kitett mellükkel és fenekükkel felgerjesztenek minden férfit? És hát nem minden férfi udvarias, és gáláns és jó házból való. A nagy részük aljas és mocskos szándékaik vannak. De még hogy gyilkos szándékaik is?  - Maradj! Táncoljunk! – tettem a kezem határozottabban Amber derekára. Amber habozott. Bizonytalanul nézett a körülöttünk táncolók tömegére. tekintetével Alant és Cherryt kereste, akik elmélyülten beszélgettek az asztalunknál. Amber megadóan sóhajtott.
• Oké – tárta szét a karját.

Amber

A volt barátaimmal sose táncoltam. Mert nem tudtak táncolni. Két ballábasak voltak és ezért mindig moziba mentünk. Sosem vittek el táncolni. Nem voltak zenészek, nem volt ritmusérzékük, számukra a zene semmit sem jelentett. Így hát nem is igazán tudtam, hogy mit kezd egymással egy fiú meg egy lány a táncparketten. Ellentétben megállapíthattam, hogy Drew nagyon is tudja. Miután még mindig csak álltam ott, alkoholos kábulatomban őt bámulva és semmit nem tettem, csak tűrtem, hogy meleg tenyere a derekamra feszüljön, kezével a vállára emelte csupasz karomat és közelebb vont magához. Határozott mozdulatai voltak. Igaza volt Cherrynek, vagy Britannienak, ezekkel a gitáros ujjakkal aztán lehet markolni. Össze voltam zavarodva. Drew látta azt a halott megerőszakolt lányt. És csak sejteni sejthettem, hogy mit látott. Nem lehetett szép látvány. S igen, valószínűleg igaza van, olyan volt az a lány is, mint én, mint mi mind. Ma különösen illett rám a leírás. Fekete bőrszoknyám alig takarta a fenekemet. Cherry szerint olyan mint egy étcsokoládés második bőr. És fekete toppot vettem fel hozzá, csipkeszegélyeset, ami alól a melltartóm csipkepántja is látszott, a két csipkepánt közül persze nem lehetett megállapítani, melyik a ruháé és melyik a melltartómé.  Talán tényleg nagyon lotyósan nézek ma ki. Erre nem gondoltam? De hát mindenki így néz ki, itt is a kolisok közt is mindenki. A kollégiumi szórakozóhely neve De javu. Álmos vagyok, iszonyatosan. Lehet másokat felpörget az alkohol, de én szörnyen elálmosodom tőle. Drew-val jól lehetett csendesen iszogatni.  Sörözni kettesben. Alig vettünk részt a társalgásban, csendesen ittuk magunkat az asztal alá. Most meg egyenesen a csípőjének szegez. Nem kellett volna belemenni ebbe a táncba. Rossz ötlet. Réges régen el kellett volna indulnunk a koli felé, csak Cherry annyira jól érezte magát. Nekem meg nem volt szívem megfosztani őt ettől az Alantől. Még ha szerintem nem is egy nagy ágyú a pasi. De hát mégiscsak gitározik, egy zenekarban. Cherrynek ennyi szerintem máris elég. A magassarkúm miatt, Drew-val most közel egy magasak voltunk. Mivel én nem táncoltam. Drew csípőmozgása ringatott kettőnket a zene ütemére.  Egy ideig szinte andalítóan álmosító volt ez a ringatás, majdnem bealudtam a karjaiba. Amíg meg nem változott a hangulata a táncnak. Fogalmam sincs mikor történt a váltás. Talán, amikor Drew enyhén lehajtva a fejét beletemette az arcát a hajamba és olyan mélyeket szippantott, hogy leheletét a nyakamon éreztem, és lúdbőrös lettem tőle.  És ahogy a fülembe suttogta:

• Igen, zöld tea – mormogta, mégis hallottam, mert közvetlenül a fülemnél volt. A basszushangokba beleremegett a hajópadló a talpunk alatt. Drew fekete pólót húzott és most mindketten sötétek voltunk. Szörnyen meleg volt a táncparketten. És füstös félhomály, szürkület, az a pillanat, amikor a csillagok megjelennek a fejünk felett. amikor ránk ragyognak és a Hold nem csak halvány felhőként dereng az égen, hanem sárgán tündököl, az ég koronázatlan királynője. Olyan gyönyörű a Hold. Fáradtan csukódtak le a szemeim. Annyira melegem van, a hajam pedig most szinte süt. Bágyadtan emeltem meg a tarkómnál, hogy egy kicsit hűljön a bőröm. Drew karja a hátamon még szorosabb ölelésbe vont, gondolom a hajam csiklandozta a karját, mert éreztem, hogy megborzong. Tudom, hogy falábam van. Apám annyiszor próbált táncolni velem, meg az öcsémmel, szülinapokon, szilveszterkor, ünnepeken, és mindig azt mondta, a legnagyobb fafaragó művészete én vagyok és a falábam. Apu mindig favicceket mond. Azt hiszem Drewt is zavarta, a falábam, ami meg sem moccant a parketten, mert tenyerével a csípőmig siklott  és finoman ő kezdte tolni és irányítani a mozgásom.  Az ő mozgásával, úgy tűnt, hogy én is mozgok, sőt táncolok.  A füst marta a torkomat, hiába ment a légkondi felettünk és csöpögött ránk időnként a légkondi hideg vize, szinte fuldoklottam a meleg, párás, füstös levegőtlen tánctéren. Drew is zihált, kapkodva szedte a levegőt  és kézfejével elhúzta hajam függöny fátylát, a fülemtől és egészen közel hajolt.
• Amber, ugye nem alszol el. hülyén jönne ki ha a karjaimba ájulnál – a hangja, mintha valahonnan távolról érkezett volna.
• Hümm? – csak ennyire tellett tőlem. Túl részeg voltam és nem volt erőm kinyitni sem a szám.
• Lehet jobb ha kicsit felrázom mindkettőnket. Állj egy kicsit terpeszben, úgy jobb lesz – irányított mély hangja. Cipője orrát az én cipőorraim közé dugta és finom lökéssel széjjelebb igazgatta a lábaim.  Megkapaszkodtam a vállában, mert egy pillanatra még csukott szemeim mögött is forgott velem a világ.
• Hümm! – leheltem erőtlenül.
• Amber, nézz rám! – szólongatott, de én csak hagytam ,hogy ringasson kettőnket. S akkor egészen a fenekemre csúsztatva a tenyerét magához húzott. Megroggyant a lábam,  és résnyire nyílt a szemem.  Rendben, most már tényleg nem akarok elaludni. Úristen! Kőkemény volt! Persze, hiába néztem le, nem láthattam semmit. Teljesen egymáshoz voltunk tapadva. Semmi nem is tűnt fel, itt mindenki így táncolt, mert egy kocsmát nem szalontáncra terveztek. Magyarán ha sokan vannak akkor semmi hely nincs. Tapodtnyi hely sem volt, hiszen rengetegen táncoltak körülöttünk, így is szüntelen könyök nyomódott a derekamba, még így is, hogy Drew karjaiban többé kevésbé védett helyen voltam. De egyérelműen Drew volt ott, enyhén szétterpesztett lábaim közt és csípőmozgásával újra- és újra nekem nyomódott. Önkéntelenül is felnyögtem.
• Drew! – elhúzva a fejem felnéztem a szemébe. Fátyolos volt a mogyoróbarna szempár. Drew részeg. Ő is részeg.  mit művelünk itt?
• Most ne beszélj! – mormolta a fülembe, s ismét ritmusra körözött a csípőjével. A lábaim közt újabb ingerhullám érkezett. Drew nekem dörzsölte magát újra és újra és eszméletlen jól csinálta. Egyértelműen nem először csinálja, tehát volt kivel begyakorolnia, hogy hogyan kell ezt. Elég magabiztos volt a mozdulat. A körülöttünk állók is mind részegek voltak, dübörgött a zene, olyan szorosan mint egy heringeskonzervben álltunk csak, és fogalmam sem volt hogy Drew vagy más érint meg néha a lábamon, a karomon, a derekamon a fenekemen. Nem én rendelkeztem a testem felett. Csak a csípőm feszült az övének, homlokomat Drew vállára támasztottam, s hajam eltakarta az arcomat a meleg, füstös sötétségbe.  Végre beindult a légkondi felettünk. Jó lesz kijózanodni. Egyszerre rázott a hideg, és öntött el a forróság.  Mit csinálok én itt, Drew de Noirral? Újra és újra nekem csapódott a csípője, pedig el sem váltunk egymástól. Abba kellene hagyni, még most! Igen, csak ne lenne ennyire jó! Ez a furcsa tánc! Vele. Ó ne, nenene! Nem leszek szerelmes, egy de Noirba! Soha , soha!  De a mantrám most nem segített. Az eszem el volt bódítva az alkohollal. A zihálásom akadozó  fuldoklásba csapott át és körmeimet Drew vállába mélyesztettem. A francba! Annyira közel és mégis több kellene! Csak még egy kicsit érezzem erősebben! Remélem nem sikoltottam ezt hangosan, mert válaszreakcióként Drew  az alacsonymennyezetet tartó egyik márványoszlopnak nyomott és megemelve a combomat a tánc ritmusából kiesve nyomult az ölemnek. A nyüszögő hörgő sikolyomat elnyelte a zene hangos vad dübörgése a teremben. Senki sem vett észre semmit. Csak Drew nyitott ajkaival lihegett a hajamba a halántékomnál. Karjával leeresztette a combomat és fejemet a hűvös oszlopnak döntöttem. Felhajszolt a csúcsra egy tánccal. Igaz nem akármilyen tánccal. Életem legerotikusabb táncát Drew de Noirral éltem át. A suli rockzenekarának énekesével és gitárosával. Nyilvánosan pettingeltem egy kocsmában. Ne…ne! Meglebbent a szempillám és felnéztem rá. Drew sem volt összeszedettebb nálam. A hajába túrt és mintha értetlenül nézett volna rám. Erről nem tudok mit mondani. Nem akarok beszélni. Oké, hogy hónapok óta nincs pasim, de ezt akkor sem kellett volna. Az, hogy a nyár óta nem voltam fiúval még nem magyarázat arra, hogy miért művelek ilyesmit Drew-val csak mert táncra kért. Drew de Noirral még egy tánc is veszélyes.
• Menjünk…. vissza az asztalunkhoz – lihegte Drew alkoholos leheletével.
• Jó – biccentettem, és enyhén neki dőlve visszakóvályogtam az asztalhoz.

Drew

• Ez meg mi volt? – támadt nekem Alan a kollégiumi szobában.
• Mi? – rántottam le a pólót a fejemen áthúzva, és a pizsamaalsóm kerestem.
• Szinte szexeltél Amberrel a tánctéren! – rázta a fejét Alan hitetlenkedve. – Egy szóval sem mondtad, hogy hajtasz rá?!
• Nem hajtok rá – feleltem vállrántva.
• Akkor?
• Nem, nem szexeltem.
• Én láttam! Érted? és tudom, hogy mit láttam. Amit ott műveltetek, annak már alig volt köze a tánchoz Drew! – meredt rám kikerekedett szemmel Alan. Lerogytam az ágyamra.
• Jól van – emeltem fel megadón a kezem. – Nem tudom mi volt oké, pillanatnyi… fellángolás? – néztem rá félig lehunyt szemekkel.
• Felizgultál rá mi? Nem lep meg, volt benne valami, abban a miniszoknyában, a bőr eleve olyan szexre ingerlő egy anyag.
• Fel kell hívnom – vettem az ágyamra a kolis belső telefont.
• Megőrültél? Hajnali egy óra van – tette rá a kezét Alan a telefonra.
• Most értünk haza, még szerintem ők sem alszanak – tiltakoztam és beütöttem a 313-as szoba hívószámát. a koliban könnyű volt telefonálni, csak a szobaszámot kellett tudni és elé a koli belső hívószámát. Kicsöngött.
• Tessék! – szólt bele, egy álmos hang.
• Amber?
• Drew? – Amber hangja hirtelen éber lett.
• Figyelj én csak szeretnék, elnézést kérni a mai… dolog miatt..
• Nincs miért bocsánatot kérned, én is ott voltam ,tökön is rúghattalak volna mégsem tettem – ez Amber. Kész. nincs még egy ilyen csaj a suliban. Fura de jó volt hallani a hangját a telefonban.
• Persze, csak nem akarom, hogy úgy érezd, hogy… - megvakartam az állam, már kiserkent megint a borosta, hihetetlen. Alig egy nap telt el, hogy borotválkoztam őrület.
• Nem fogok beleképzelni semmit oké? Nem vagyunk egy pár, meg semmi ilyesmi – Amber hangja, olyan volt, mint a telefonközpontosoké. Kijózanító és hűvös. De hát, pont ezt akartam vele megbeszélni. Amber  pedig tudta. Tudta, hogy beparáztam, hogy vajon ő mit képzel az egész mögé.  Hogy talán többet gondol, mint amit én akarnék ebből az egészből. – Megnyugodtál? Most már el tudsz aludni?
• Jó hallani a hangod – feleltem rá neki mosolyogva.
• Ez mi? Flörtölsz velem? Telefonon keresztül? Vagy ki akarod próbálni a telefonszexet is velem? – kérdezte Amber szemérmetlenül. – A szex minden formáját ki akarod próbálni velem, ami nem követel tényleges szervi kontaktust vagy mi van?
• Te aztán kimondod a dolgokat, nagyon kemény vagy.
• Csak szeretek a lényegre térni.
• Én is.
• Azt észrevettem.
• Nem úgy értettem.
• Ebből nem jössz már ki jól Drew! – kárörvendő volt a hangja, és érződött, hogy mosolyog.
• Tudom, bocs – ültem fel az ágyon, hogy a falnak támasszam a hátam, ölemben a telefonnal.
• Mondtam már nincs miért bocsánatot kérni. Én is kellettem hozzá.
• Amber…
• Figyelj Drew! Oké, hogy te most épp egy lelki traumát próbálsz feldolgozni történetesen azt, hogy valami fura oknál fogva pettingeltél velem, a vámpírladyvel, Amber Moon-nal de nekem meg leragad a szemem. Kielégültem becsápoltam, aludni akarok oké?
• Oké. Jó éjt Amber!
• Jó éjt Drew! – letettem a telefont és Alan vallató tekintetével találtam szemközt magam.
• Felhívtad, telefonon is enyelegtél vele,  a táncparketten meg majdhogynem megdugtad és persze te nem vagy beleesve. Én meg most jöttem a falvédőmről. Na húzz a francba Drew! – Alan bevonult a zuhanyzóba.