A megvalósult álom

Vanessa

Térdig érő  krémszínű csipkeruha mellett döntöttem és fátylam is lesz lerendeltem online a méretemben, amíg Liam odavolt Northamptonshireben.  Semmi extra. De mégiscsak egy menyasszonyi ruha. Utána beülünk vacsorázni mind a négyen. A héten már elkezdtem átdobozolni a holmimat Liamhez. A költözés? Olyan mint egy munkahelyi projekt. Egyelőre nem is tudok ebbe többet belegondolni. Ha belevágsz egy esküvőbe akkor csak csináld. És ne gondolkodj. Fölösleges pánik lenne.

Tehát teszem a dolgom, bejárok dolgozni. A nagy különbség, hogy most már rendszeresen együtt reggelizünk és ebédelünk Liammel. De ugyanúgy ugyanannál az asztalnál dolgozunk mindketten.

• Hétvége jön - szól ki Liam.
• Igen?
• Gondoltam, kivételesen maradhatnál. Éjszakára.
• Lehet inkább tartogatom magam a nászéjszakára.
• Vanessa, már láttam mindent. Nincs mit tartogatnod.
• Jó, de… - Liam megjelenik az ajtóban és vádlón néz.
• Te kerülsz engem? - keresztbe teszi a karját.
• Dehogyis.
• De igen. Mi az oka? - Liam kijön és az íróasztalom szélére ül. Tipikus mozdulat tőle. Számtalanszor láttam tőle, hiszen a főnököm. Most mégis. Zavarba jövök.
• El fogom rontani - esik össze a vállam és magamba zuhanok.
• Mit?
• Ezt. az egészet. Kettőnket. Mindent - nézek fel rá kétségbeesetten.
• Badarság. Vanessa - Liam az állam alá nyúl és megemeli a fejem. - Lehet még nem is mondtam neked: szeretlek Vanessa. Lehet hogy idővel nem így mint most, de mindig szeretni foglak. Azért mert Te te vagy. Ha bármikor kételkednél bennem, vagy magadban. Akkor gondolj erre. Okésak vagyunk?
• Okésak vagyunk - biccentek rá.  Megnyugtatnak a szavai. Nem tudom miért. De Liam el tudja érni ezt. Néha olyan magától értetődően racionális ez a pasi. Hozzá képest én egy labilis ideggörcs vagyok. Még most is.
• Spagetti? - kérdezi Liam és a mögöttem lévő konyhába lép. Abba a steril konyhába. Vizet tesz fel főzni és nézem a mozdulatait. Utálom, hogy ilyen magabiztos. Mármint én ideges vagyok, nem tudok egy hete aludni, félek a jövőtől, hogy mi lesz. Hogy milyen lesz. Házasnak lenni. Ő meg, totál nyugodtan felbont egy csomag spagettitésztát és beleönti a lobogó vízbe.
• Tudod - ülök fel a bárszékre a pulthoz. - Azt mondta Alex, ne várjam, hogy vacsorát fogsz nekem valaha főzni.
• Ühüm - Liam a szószt is megmelegíti és könnyedén reszeli a sajtot. Jó, hogy ő ilyen erős, neki meg se kottyan egy kis sajtreszelés, nekem mindig elfárad benne a csuklóm.
• Szóval? Nem mondasz semmit? Vélemény nélkül maradtál?
• Alex jól ismer engem Vanessa.
• Vagyis?
• Nem lehet rám számítani a mindennapokban.
• Ez nem igaz. Akármilyen nyűgöm volt mindig hívtalak és mindig segítettél. Ha csöpögött a csap, ha bedöglött a kazán, ha…
• Építész vagyok. Azok az épületek, amiket tervezek és építtetek általában nem a lakókörnyezetemben épülnek. Az év nagy részében utazok.
• Tudom.
• De… eddig az alkalmazottam voltál Vanessa. Ha házon kívül voltam, az neked kényelmi szempont volt, hiszen nem volt itt a főnök, azt csinálhattál, amit akartál. Most a feleségem leszel. A feleségem, aki az év nagy részében egyedül fekszik az ágyban, és egyedül költi el a vacsoráját.
• Eddig is egyedül voltam.
• Persze… csak… sok mindenben egyedül leszel. Akarsz gyereket?
• Ez… témaváltás volt? - hökkenek meg, ahogy Liam rám néz.
• Nem.
• Izé… nem tudom, nyilván. Idővel.
• Gondold át. Mert bár kötetlen a munkaidőm… de sokat leszek távol és ezen nem változtat a gyerekvállalás sem. Egyedül leszel. Valamilyen formában úgy kell tekintened rá, hogy magadnak szülöd, mert a világ másik pontjáról én nem tudok itt lenni ha gondod van. Érted?
• Értem. De…. tudod Paisley után is… megtartottam volna. Függetlenül tőled.
• Ez igaz?
• Igen. Egyedül is végigcsináltam volna.
• Ne gondold, hogy egyedül könnyű végigcsinálni, segítség nélkül.
• Boldogulok egyedül is Liam. Ahogy eddig.

Liam

Spagettit eszünk. A háttérben a nappaliban megy a tévé, de nem igazán foglalkozunk vele. Borozunk. Vanessa mértékkel iszik. De ha iszik, akkor marad. Úgyhogy ennek is örülök. Főleg ő faggat. Egyetemi storykat mesélek neki és ezeken ő mindig jókat derül. Kicsit úgy érzem, hogy sajnálja, hogy otthagyta az egyetemet. Mennyit járhatott? Két év igazán kevés. S ezzel szöget üt a fejemben a gondolat. Figyelem, ahogy Vanessa lassan felszippantja ajkaival a spagettitésztát. Sokáig a fehér porcelánt nézi maga előtt. Füstös szemfestékjét nézem, s várom, hogy rámemelje a tekintetét.

• Már megint engem nézel - pislant fel rám futólag Vanessa.
• Igen, mert eszembe jutott valami - megtörlöm a szám a szalvétába és kortyolok egyet a borból.
• Micsoda?
• Végezd el a jogot - nézek rá határozottan.
• Mi? Azt nem! - nevet kényszeredetten Vanessa és elnéz.
• Miért nem?
• Már mondtam. Nem vagyok jó benne.
• Vanessa ez csak jog! Nem kell jónak lenni benne. A jogot meg lehet tanulni.
• De nem érdekel a jog.
• Levelező tagozaton.
• Nem.
• Segítenék.
• Nem.
• Egy csomó könnyebbséget jelentene nekem is, simán intézhetnéd a cég összes jogi ügyletét. Jobb lenne a fizud és kivételesen nem csak én fizetnék neked - jegyzem meg fanyar mosollyal.
• Ó szóval költségcsökkentés? A feleségednek már nem akarsz fizetni?
• Nem akarom, hogy a feleségem az alkalmazottam legyen. Olyan, mintha tőlem függnél.
• Eddig is tőled függtem. És nekem jó így.
• Ha a feleségem leszel utálni fogod.
• miért, fizetésmegvonással fogsz fenyegetni?
• Nem tudom. Én csak neked akartam jót. Hogy önállóbb legyél. Ne ennyire rámutalva. Érted.
• Én befejeztem - csúszik le a bárszékről Vanessa.
• doktor Vanessa de Noir lehetnél - én is felállok és utána megyek. - mi lenne a legnagyobb továbblépés, ha nem az, hogy csak azért is megcsinálod a jogot? Végleg elfelejtheted azt a srácot. Meg tudod csinálni, nélküle is. A szüleid is megnyugodhatnak. Te is kipipálhatod. Itt vagyok. Nem egyedül csinálnád. A diplomamunkád írhatnád a céges jogügyekről. Tényleg segíthetnék, hiszen az én cégem.
• Nem tudom - habozik Vanessa és  az üvegablak felé fordul háttal nekem, szembe a fenyvesekkel. - Ezt hogyan takarítják.
• Kívülről? Alpintechnikával évi kétszer.
• Miért nem láttam sose?
• Nem tudom. valahogy pont úgy jött ki. Meg általában vasárnapra tettem az időzítést, hogy a bejárónő nézze át  az ablakokat, hogy cseppmentesek legyenek.
• Oké! Beiratkozom. Szeptembertől folytatom a jogot - fordul szembe velem.
• Komoly? - megragadom a karjait és magamhoz rántom.
• Igen.
• Imádlak! - csókot nyomok az ajkaira. - Azt hiszem még mindig jó a rábeszélő dumám.
• Csak leitattál, mint mindig.
• Hát egy férjnél csak erény, ha ismeri a felesége gyengéit - vigyorgok rá.
• Jaj Liam! Köszönöm… és...Szeretlek! - súgja az ajkaimra és azt hiszem, most megcsap a boldogság suvallatja.

Vanessa

Nem gondoltam, hogy eljön ez a nap is az életemben. Mármint persze kislányként sokat álmodozik róla úgy egy lány. Még a jogászbál fehér ruhájában is úgy éreztem, hogy menyasszony vagyok. Hatalmas abroncsos ruha volt. Selyem. Kesztyűm is volt.

Ehhez képest most csipkében vagyok és csak a térdemig ér. A fátylam szegélye is csipke, a többi muszlin és a kontyomból hullik a vállaimra. Alex szürke jaguárjával jönnek elém a fiúk. Alex a sofőrünk és meg vagyok lepve, hogy képes volt a jaguárjára hófehér szalagot húzatni, szép v alakban vezették le a motorháztetőn és vörösrózsákkal díszítették. Elájulok a kocsitól annyira szép. Ahogy behuppanok a hátsó ülésre Liam a kezembe nyomja a menyasszonyi csokromat. Vörös rózsákból álló körcsokor, fehér csipkeszegéllyel.

• Nagyon kitettetek magatokért! - kapkodom idegesen a levegőt.
• Hú, de szép vagy - néz végig rajtam Liam. A hajam apró csigákban hullik a vállamra, mindegyik egy egy megkomponált hullámos vörösáfonya tincs és a hajam félig van csak feltűzve, a kontyból tényleg nagyon rafináltan  hullik a fátyolanyag. A muszlinban apró fátyolvirágok vannak. Nincs igazán nyakkivágása a ruhának, mert egészen a vállamig húzódva takar a csipke.
• A gyűrűt! - tartja a kezét hátra Alex, miközben gázt ad. Lehúzom az ujjamról a karikagyűrűt és Alex is érzi milyen nyirkos a kezem, amikor a tenyerébe rakom..
• Kicsit izgulok. az normális?
• Persze.
• Rendeltél csokrot, és kocsidíszt is - nézek Liamra.
• Hát persze. Mégiscsak az esküvőnkre viszlek - mosolyog rám és megszorítja az ujjaimat.

Fel sem fogom, hogy a házasságkötő teremben a helyi pap is ott áll. Liam mellett Andrew kivételesen komoly és szertartásos. Már régen láttam, de ahogy ránézek széles mosollyal néz vissza rám. Alex jobb mint egy koszorúslány. Elveszi a csokromat és lassan tudatosodik bennem, hogy Liam válaszol az esketési szövegre. Utána én jövök.

Vanessa Williams megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide házasságot kötni. Igen. Ígéred-e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ benneteket egymástól? Ígérem. Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságtokat, és úgy neveled őket, ahogyan az a keresztény édesanyához méltó? Igen.
Kedves jegyespár! Most következik az a szent pillanat, amikor ünnepélyesen kinyilvánítjátok, hogy egymásnak házastársai akartok lenni. Fogjatok egymással kezet, és én egybefonódott kezeteket átkötöm a stólával annak jeléül, hogy házasságotok Isten előtt felbonthatatlan lesz.
Liam de Noir nyilatkozzál Isten és az Anyaszentegyház színe előtt, akarod-e a jelenlévő Vanessa Williams-t feleségül venni? Akarom. Mondd tehát utánam:  Isten szent színe előtt - feleségül veszlek. Vanessa, Isten szent színe előtt feleségül veszlek.

Liam

Mivel véletlen sem akartam a család tudomására hozni, hogy megházasodom, ezért a két legalkalmasabb helyszín ki volt lőve. Ezüstharmat legelegánsabb éttermében foglaltam különtermet. Az asztalnál hatan ülünk. Vanessának csak most tűnik fel, hogy Andrew is partnerrel jött és Alex is hozta a húgát. Angela készítette az összes esküvői képet és végig dokumentál. Elég profi gépe van, úgyhogy nem különösebben aggódom. Egy apró kétemeletes torta az esküvői tortánk. Vanessa ezen is meglepődik. Nem számított rá, hogy készíttetek egy igazi esküvői tortát.  Tényleg azt gondolta, hogy farmerban veszem feleségül?

• Te Alex. Nem is emlékszem mikor töltöttük utoljára együtt a Valentin-napot - jegyzi meg Angela, ahogy leteszi a gépét az asztal szélére.
• Még a suliban. Ott biztos. A húgommal Valentin napozni? Kábé  húsz éve biztos nem volt erre példa. De figyelj hugi, én benne vagyok az incesztben is - vigyorog Alex, miközben a pezsgőt kortyolgatja.
• Alex, akkora barom vagy - néz rá Angela ásítva.
• Mi lassan megyünk - állok fel és Vanessát is feltessékelem.
• Még csak kilenc óra - néz ránk Angela értetlenül.
• Igen, de....
• Hosszú nászéjszakát akarnak  - röhögi Alex. - Ne tartóztasd őket hugi! Jó mulatást az ifjú párnak!

Taxival jövünk haza. Vanessa még az étteremben levette a fátylát és én nyitom a házamat a kulccsal. Vanessa az ajkába harapva néz rám, belököm az ajtót és egy könnyed mozdulattal ölbe kapom és átlendítem a küszöb fölött. Vaness nevet, míg a lábammal belököm a bejárati ajtót. Alex nagyon jól tudta. Hosszú nászéjszakát akarok. Nagyon hosszút. Szinte korai az idő, még csak fél tíz. A hálószobában lehúzom Vanessáról a csipkeruhát és nézem a gyönyörű fehér La Perla szettet rajta. Vanessa készül kikapcsolni a melltartóját, de nemet intek.

• Ne siesd el! - suttogom, ahogy lassan az ajkaira hajolok. - Ezt az éjszakát örökre az emlékezetembe akarom vésni.
• Jaj Liam! - Vanessa könnyedén a vállaimra helyezi a karjait és a combját a nadrágomhoz nyomja.
• Tudod miért nem akartam nagy lakodalmat? Mert akinek nagy esküvője van, annak nincs nászéjszakája. Én igazi nászéjszakát akarok veled! - az ujjaimmal végigzongorázok Vanessa hátán, és átsimítom a karjait. Vanessa Lassan letolja a zakót a vállamról, kioldozza a nyakkendőmet, és kigombolja  mellényt, majd az inget és tenyerét a mellkasomra szorítja. Kacsintok rá és elhúzódom, hogy felkattintsam az éjjelilámpát, minden mást viszont lekapcsolok. Vanessa végignyúl az ágyon és én csak állok és bámulok le rá. Annyira gyönyörű. A vörös haja az ezüstszín szaténágyneműre borul. Maga alá gyűri a párnát és pajkosan néz fel rám. Nézem hogyan simul a csipkefehérnemű a csípőjére és a fenekére.  Ahogy áttetszik a bőre a finom csipkeanyag alól. Én is végigfekszem mellette az ágyon és ujjaimmal a csipkeszegélyeket simogatom. Olyan ráérősen, hogy minden illatot, minden színt, minden érintést, mindent kiélvezzek, mélyen magamba szívjak.  Vanessa is elkapta a hangulatot. Bágyadtan tűri az érintésemet, mint egy lusta macska. Elégedetten dorombol hozzá. Végigsimítom az ujjaimmal a vénuszdombját, majd a fenekét cirógatom. Hallom ahogy lassan kihagy a lélegzete. A tompa világítás aranylóan fénylik Vanessa bőrén.  A kezem végigsimítja a mellei közti völgyet, a nyakszirtjét, a karjait, a combjait és az ujjaimat az ajkaim váltják fel. Vanessa hanyatt fekve zuhan a párnákra és kapkodón veszi a levegőt. Centiméterről centiméterre húzom le a bugyiját  és végigkövetem az anyag mozgását a tekintetemmel. Ahogy felé könyökölök Vanessa tekintete vágytól sötét és egy ideig gyönyörködöm a melltartójában, megtapintom, belefúrom az orrom és csak utána szabadítom meg tőle. Vanessa kilazítja a nadrágszíjamat és  letolja rólam a nadrágom, mindenből kihámoz és amikor egyesülünk összekulcsoljuk a kezünket a párnán. Olyan lassan csinálom, amennyire csak képes vagyok. Húzni a perceket. Sokáig nézzük egymást, de Vanessa szeme az élvezettől le-lecsukódik. Már én is érzem, hogy nem lehet sokáig húzni, egy idő után fel kell venni az ősi ritmust és tehetetlenül engedek az ösztönöknek, amik átveszik az irányítást. Vanessa ívbe feszül és sikolyai a fülemben visszhangoznak.

Nem csak ezen az éjszakán állapítottam meg, egészen fénykoromból való az a ténymegállapítás, hogy egy nap maximálisan négyszer lehet kielégülni. Ha valami túlságosan jól esik, egyszerűen többször nem megy. Bármennyire is azt szeretném, hogy örökké tartson ez az éjszaka teljesen kifáradunk. Hajnali négykor zártuk az utolsó szeretkezéssel a nászéjszakánkat. És mint friss házasok. Nem is kelünk korán. Jócskán benne vagyunk a délelőttben, amikor Vanessa álmosan felém fordul az ágyban.

• Te már fent vagy? - mormolja.
• Ébredezem - felelem rá rekedten, de még a párnámba.
• Olyan volt amilyennek megálmodtad?
• Ezerszer jobb volt - ásítok nagyot. - És neked?
• Jó, hogy rád hallgattam. Liam… erre a napra örökre emlékezni fogok. Gyönyörű volt. Csak Te és én. És senki más nem zavarta meg. Tökéletes esküvő volt. Álmodni sem tudtam volna jobbat.
• Ugyan Vanessa, még csak most jön a ráadás - fordulok meg és lerántom kettőnkről a takarót.
• Ráadás?! Liam, nem bírok még egyet. Kocsonyásak a lábaim és mindenhol izomlázam van. Életemben nem szexeltem ennyit egy éjszaka alatt - tiltakozik Vanessa és próbálja visszahúzni a takarót.
• Nem, nem. Vanessa de Noir! Kifelé az ágyból!
• Tudtam, hogy ez az édes mámor nem fog sokáig tartani. De hogy ennyire rövid legyen? - néz rám durcásan, de kitessékelem az ágyból és az üvegfalhoz húzom.
• Csupasz vagyok - motyogja.
• Tessék! Nézz ki! - mondom, s a tenyeremet a derekára teszem.
• Oké! Szürkeség. Szürke tenger, szürke ég, szürkészöld fák, szürke ég.
• De minden nap, minden reggel élvezheted a kilátást. Innen, az én hálószobámból - mormogom a tarkójára.
• Tudod, amióta először megláttam a házad, arra gondoltam, vajon milyen lehet ide hazatérni. S amióta megláttam a hálószobádat azon gondolkodom milyen lehet minden nap ezt a panorámát látni. El sem hiszem, hogy ez valósággá vált.
• Ez most már a valóság Vanessa. Milyen érzés?
• Fantasztikus!  - Vanessa hátradől a mellkasomnak és egy ideig gyönyörködünk a fenyvesekben. - Azt hiszem rámférne egy kávé - jegyzi meg Vanessa.
• Egyetértek.
• Ki főzi? - kérdezi Vanessa mosolyogva.
• Főzzük együtt.
• Hümmm. Diplomatikus válasz - jegyzi meg Vanessa és köntöst keres a fürdőszobában.