A bútorüzlet

Amber

A nap nagy részében azon szoktam gondolkodni, hogy mi mást csinálhatnék, hol máshol élhetnék és milyen alternatív variációi lehetnének az életemnek. Ezzel annyira jól el tudom ütni az időt, miközben nézem a kint zuhogó esőt, és nyomott hangulat ellen tasakos forró csokit iszom. Persze ezek mind csak képzelgések. De végiggondolom, hogy mit tanulhattam volna, vagy kivel jöhettem volna össze és vajon hova jutottam volna vele mostanra. Persze ettől függetlenül én itt ragadtam a szalonban és a nap végével egyre kevesebb lelkesedéssel köszöntöm a belépő vásárlókat.

Jó beismerem sokszor már elegem van a vásárlókból. Mert a nagy részük csak nézelődik. Nem bírom a fölöslegesen nézelődő alakokat.  A napjaim nagy részében a gépemen nézem az időt és várom, hogy zárhassak. Ez annyira beteg.  De egyszerűen megőrülök az üzletben. Nem nekem találták ki az üzletvezetést. A netes vásárlók is olyan agyament leveleket tudnak írni, hogy gondoltam már rá, hogy csak otthonról írok választ, amikor kicsit beittam.  

Az utolsó két óra az üzletben a legfárasztóbb. Mert akkor már besokalltam a napból, meg az üzletből és mégis sokan ekkor tévednek be. Nincs túl nagy forgalom. Van, hogy egy nap összesen ketten ha beteszik a lábukat. Olyankor elgondolkodom ma minek is nyitottam ki. Próbálom elfelejteni a létem értelmetlenségét, hogy itt ülök és csinálok valamit, ami nem tesz boldoggá, ami a kényszer magasiskolája. Persze azzal vigasztalom magam, hogy nem lehetek ezzel egyedül. Kizárt hogy sokan imádják a munkájukat. S még szavam sem lehet, nekem még főnököm sincs. Mások meghalnának egy ilyen munkáért. De én csak unottan tologatom az egeret és próbálok ébren maradni.

Úgy tudom Drew nap közben be szokott nézni apámhoz a műhelybe, és tanult néhány fafaragási technikát tőle. Sőt vásárolt is néhányat apám faragásai közül. Nem igazán követtem nyomon az otthon zajló eseményeket, mert igyekszem kerülni a szüleimet. Nem akarom hallgatni, hogy a De Noirokkal mi a helyzet és hogyan kellene viselkednem velük, vagy hogyan nem kellene viselkednem velük. És hogy furcsa, hogy az egyik pont a mi házunk tájára járogat.

Éppen az egyik  újonnan dekupázsolt fehér asztalkámon kanalazom a szilvás crumble-t amikor Drew benyit. A kanál megakad a számban és csak bámulok rá. A keze be van kötve. Ráesik a tekintetem a kötésre és lenyelem a falatot.

• Mindegyikükkel végeztél? - kérdezem rá.
• Öcséd még vergődik a vérében - feleli Drew.
• ja utána futni kellett mi ? - vigyorgom rá.
• Hát halált megvető bátorsággal és gazellagyorsasággal tud futni - Drew odahúz egy széket.
• Ja, egyszer elhívott kocogni. na többet se mentem vele.
• Szép az asztalod.
• Kösz. Holnap megveheted, ki lesz állítva a boltban árcédulával.
• És most kipróbálod?
• hát minimum - vihogom. Túl jó a kedvem és persze Drewnak is feltűnik.
• mi az beálltál? - kérdezi Drew.
• Csak egy picit - felemelem a lábam mellől a pezsgősüveget. - Kérsz?
• Még vezetek. Mit eszel? - Drew nézi ahogy belapátolom az újabb adag morzsa-szilva adagot a számba.
• Szilvás Crumble. Még meleg - legyezem a számat s gőzölög a falat,amivel olyan vagyok mint egy kitörni készülő vulkán.. - Ha akarsz enni, hozz egy kanalat. - intek a konyha felé. Drew kihúzza a fiókokat és egy kanállal jön vissza.
• Te sütötted?
• Ki más? Anyám főztjéből ne egyél amíg lehet. Ártalmas az egészségre - odatolom felé is a süteményes tálat. és ketten kanalazzuk a Crumblet. - Ha jót akarsz magadnak kerülöd. Nézzrám, szerinted miért voltam mindig olyan piszkafa? Anyám főztjén nem lehetett megvastagodni.  Alig vártam hogy elhúzzak otthonról és magam főzzek.
• Akkor ezért voltál annyit a koli konyhájában.
• Persze. Na hogy megy a fafaragás?
• Faragtam egy kacsát. Legalábbis azt hiszem kacsa. Kaptam tíz perc szünetet.
• idővel belejössz - jóízűen kanalazom a süteményt és közben Drewt nézem. Lassan lenyalom a kanalamat és Drew végignézi.Érzem, hogy kezd meleg lenni a nappalimban. - Jobb, ha most mégy. Elfogyott a crumble - jegyzem meg rekedten. - Nekem meg még fel kell újítanom egy széket ehhez az asztalhoz.
• Igen, igaz, lejárt a kávészünetem.

Dave, az öcsém. S most éppen itt eszi a fene a boltban. Az ő dolga lett volna átvenni ezt a ganéjt de ő inkább elfutott előle. Most meg itt dekkol nálam. Ül a kiállított mintadarabon és jóízűen összefonja a tarkóján a kezét. A lábát a dohányzóasztalra rakja és álmodozik. Vagy isten tudja mit művel. Talán szerelmes. Bosszúsan húzok ki egy új sort a megrendelőlistáról. Az üzletnek minimális a raktere, tehát nem igazán van bútortöbbletünk. Ezért állandóan ügyelnem kell a készletre. Annyira utálom az egészet, hogy tényleg inkább a mosdóba mennék az ereimet vagdosni. Szétunom az agyamat a boltban. Általában próbálok papírmunkákkal szöszölni, vagy az online piacteret rendezgetni, de valójában fennakadt szemmel csinálom még azt is. Ha egyszer dögunalom az egész, akkor az.

• mit csinálsz? - kérdezi ráérősen Dave.
• Listát írok - felelem és beírom a bútor sorozatszámát a következő négyzetbe.
• Miről?
• Azokról, akik idegesítenek.
• Én is rajta vagyok - feleli. Már túl rég ismer.
• Miért nem mégy a dolgodra?
• Pont nincs dolgom.
• De jó már valakinek. Mi van azzal a lánnyal, akivel a múltkor hazajöttél anyáékhoz?
• Hát… nyomtunk pár unplugged menetet, de elég nagy geciputtony a csaj - felelte.  Homlokráncolva néztem az öcsémre. - Már mással van.
• Aha - ennyit tudtam reagálni.
• S te melyik de Noirral strigulázol? - nézett rám érdeklődve Dave.
• Egyikkel sem - feleltem rá.
• Persze, azért lődörögnek a szalonban.
• Nem is!
• Ühüm… - Dave felül és a szemével követ valakit. Drew az. Nem hiszem el. Dave sokat sejtető gúnyos vigyorral a képén néz rám. Kezet fog Drew-val és kisétál a szalonból. Mi lenne ha előkeresném valahonnan a leltár miatt zárva táblámat? Tanakodva néztem rá, s megsimítottam a csurkám felé futó hajszálakat, hogy vajon mennyire púposak a tincsek. Bár nem értem miért akarok jobban kinézni csak azért, mert Drew betette a lábát a boltba. Egyik csapás a másik után.
• Szia! Átgondoltad? - kérdezte Drew.
• Még nem volt időm rá - tértem ki előle.
• Semmi baj, azért jöttem, hogy segítsek a gondolkodásban - vigyorgott rám Drew. - Hogy kell ezt leállítani? - kérdezte a fotocellához lépve.
• Miért?
• Csak egy perc - kacsintott.Odaléptem és leállítottam a fotocellát. Drew kihúzott egy szál fagyöngyöt a zsebéből, az ujjau közt megforgatta és a csurkámba tolta, majd az üveghez nyomott és ajkait az enyémhez nyomta.
• Drew...Drew ne a kirakatban! - löktem el és  visszamenekültem az íróasztalomhoz. Hülye post itek. tele vele az egész íróasztal. Elkezdem átválogatni. A lejárt témákat kettétépem és kidobom a lábamnál lévő irodai szemetesbe. Drew csendben figyeli a tevékenységem.
• Ne bámulj már, remeg tőled a kezem - csattanok rá.  Csak a kezem? Egész testemben remegek. Mert Drew úgy néz rám. Pontosan úgy. Látom az izzást abban a forró nugátos szemében. És elgyengülök tőle. Mert én is csak arra tudok gondolni. Nagyon akarok vele egy menetet. Nem állítottam volna le a fotocellát, ha el akarom küldeni. Egy ideig tűröm, ahogy áll és néz, aztán feladom és a raktárba sietek. Drew követ és elég gyorsan kiválasztotta a megfelelő bútordarabot, az egyik befóliázott kanapéra lök és felém mászik. - Mit művelünk Drew? - suttogom, de én is érzem, hogy a hangomban több a felhívás, mint a tiltakozás. A bőröm alatt recseg a fólia, Drew térde alatt is, ahogy lerángatja rólam a nadrágot a bugyimmal együtt és ujjaival máris a nedves ölemet izgatja. A lényegre tért. Kész. Mint mindig. Egymásnak esünk. Érdemes-e tagadni, hogy szexuális feszültség van köztünk? A raktár hűvösebb és sötétebb is mint a szalon. Új bútor és fóliaszag van. A fólián annyira csúszkál a fenekem, hogy meg kell támasztanom magam, a fejem felett, hogy meglegyen a súrlódás. Drew a nyakamba liheg, ajkaival végignedvezi a fülem, a nyakam, az arcom és a szám újra és újra belém mártja magát és tíz körömmel tépem a fóliát, ahogy végre eljuttat a csúcsra. Amilyen gyorsan meg lehet tenni, olyan gyorsan fel is lehet ocsúdni. Drew visszanyújtja a ruháimat és a kanapéra rogyva nézi, ahogy visszaöltözök és a tenyerembe temetve az arcom leülök mellé.
• bocs nem akartalak lerohanni - köszörülte a torkát Drew.
• Hát mi lenne ha le akarnál? - morogtam a tenyerembe. - Drew ez így nem mehet tovább.
• Csak meg akartalak győzni, hogy érdemes aláírni a szerződést.
• Figyelj ha csak a szerződés miatt jársz a nyakamra, rendben aláírom.
• Most mi bajod? - néz rám Drew. - Mikor lettél ilyen fapina? s miért nem szóltál nekem, hogy mostantól vége a grufti ropi stílusnak? - otthagyom a raktárban és visszamegyek, hogy kinyissak. Drew a hajába túrva követ.  A szemetet kidobja a lábamnál lévő papírkosárba. Nézi ahogy bekattintom a golyóstollamat és aláírom a szerződést és lepecsételem a Szalon hosszú téglalapos pecsétjével.
• Elégedett vagy? - sziszegem. - És most már hagyj békén! Nem akarom, hogy megjelenj és csak így… lerohanj.
• Miért?
• Miért? Mert unom, hogy zugdugásokat csinálunk. Unom, hogy csak nekem esel.
• Nem vettem észre, hogy untatna.
• Szerinted képesek lennénk mi ketten együtt másra is, normálisan?
• Amber, te eleve nem vagy normális. Veled nem lehet normálisan semmit sem csinálni, senkinek sem, annyira zakkant vagy!
• Tényleg? Valójában ez is csak egy kihívás? Újra  együtt Amber Moon-nal? Mi van, ez a bakancslistádon van, vagy mi a fene?
• Amber!  -  kifáradtunk. Látszik rajtunk. Kielégültünk, kiveszekedtük magunkat. Eleredt az eső odakint. Elnézek Drewról és nézem a szakadó esőt. Lenyugodtam. Csak pihegve ülök és veszem a levegőt.
• Végre egy nap, amikor nem unom szét az agyam a bútorszalonban. Drew minden ebédszünetben meglátogathatnál - dőlök hátra a székemen és egy post itet hajtogatok a kezemben.
• Mindenkinek jár egy ebédszünet?
• Oké, akkor ráálltunk az ebédszüneti szexekre? - kérdezek rá hidegen. Ragadós post it nem lehet belőle még egy normális repülőt se hajtogatni. - Egyet neked, egyet nekem? Akkor holnap én menjek hozzád? Meddig fogjuk bírni? Vagy rákaptál a naponta szexelésre és bejött?
• Fuhh… néha kiborító a stílusod tudod? - túr a hajába Drew. - Lassan vissza kell mennem dolgozni - mondja. Ú ezt nem kellett volna. Bárcsak ne mondta volna ki. Mert érzem hogy valami mélyen belül az önérzetem legmélyén megroppant. Ez a mondat megmoccint bennem valamit. Amit régen is éreztem. Amit a gimiben is mindig éreztem. Mintha velem mindig csak el akarná ütni az időt. Átmeneti szórakozás vagyok. Most is. Mint ahogy mindig is az voltam Drew életében. Ami miatt nem akartam folytatni vele. Mert bár rossz az önbecsülésem, de akkor is.
• Igen, persze, lejárt az ebédszünet - sütöm le  a szemem és megpöccintem az egeret, hogy a gépem felébredjen a szunyókálásból. Remélem nem érződött, hogy megbicsaklik a hangom.
• Amber, soha nem csak ennyire kellettél. Nem csak egy gyors menet vagy két óra közt.
• Hát persze - suttogom, és próbálok nem pislogni, mert érzem, hogy nedvesedik a szemem, nem szeretném, ha lehullana egyetlen csepp is, amíg ő itt van.
• Amúgy, ha már az ok, hogy miért jöttem. Szombaton házavató buli lesz nálam a faházban. Ha érdekel, várlak - csak bólintok, és nem merek megszólalni. Drew elindul kifelé, mivel nem nézek rá és nem is szólok hozzá. Ahogy ellép lehunyom a szemem és leperegnek a könnyek az ölembe, néhány végigcsorog az arcomon is.
• Drew! - kiáltok utána, ahogy meghallom nyílik a fotocella.
• Igen? - kiált vissza.
• Soha nem kérdezted meg.
• Mit?
• Soha nem tetted fel azt a kérdést.
• Melyiket?
• Hogy járnék-e veled, hogy lennék-e a barátnőd! Mindent mondtál. hogy kívánsz, hogy tetszem neked, hogy nem érted miért én kellek neked. De soha nem kérdezted meg, hogy akarok e járni veled? Köztünk mindig csak szexről volt szó. Most is. Most miért nem teszed fel azt a kérdést? Mond miért nem? - A fotocella bezáródik és a karjaimra borulva zokogok az asztalon.

Drew

Amber utolsó mondatai csengenek azóta is a fülemben. Erre az opcióra sosem gondoltam. Mármint lehet, hogy nem tettem neki fel a kérdést. De annyiszor utaltam rá, hogy szeretnék vele lenni. Azt hittem ez egyértelmű volt. Nem gondoltam, hogy ez ennyire félreérthető. Mármint most így belegondolva, tényleg úgy tűnhet, mintha én csak és kizárólag valami kizárólagos szexet akartam volna és semmi mást, egy szexuális kapcsolatot, vele. Hú de zavaros. Amberrel tényleg minden nagyon bonyolult.

Komolyan ezen az egy kérdésen múlt? Komolyan? Atyaég! Bakker! Hogy tolhattam el ennyire az egészet? Hülye szavak és hülye kommunikáció. Tényleg csak egyetlen mondaton múlt és én…voltam olyan hülye, hogy nem gondoltam rá. Hogy meg sem fordult a fejemben, hogy Amber ezt várná tőlem. Nem a kapkodós szexeket. Hanem a kérdést, nyíltan. Nekiszegezve. Hiába pörgetem végig magamban ezerszer a gimiről maradt homályos emlékfoszlányaimat, valóban úgy tűnik, ezt sosem kérdeztem tőle. S ha vele voltam általában tényleg… odajutottunk, hogy megdugtam és ennyi. sosem lett több. Akárhányszor visszaemlékezem, persze voltak beszélgetések imitt-amott, de azok felügyelettel, mások előtt mint két diáktárs. A tanulószobában tanultunk. Mi nem fogtuk meg egymás kezét. Nem vettem neki virágot. Nem bújtunk össze. Mi szexeltünk. Mindig. Csak. Szex volt. Amber profi abban, hogy kisarkítson dolgokat.

És fején találta a szöget a mostani beszólása is. Mert nem tehettem fel neki azt a kérdést. Mert… van egy barátnőm. Nem itt. Nem most. De van. Létezik. Igaz kilóméterekre tőlem. Igaz hónapok óta nem találkoztam vele. Még csak meg sem csókolhattam, nem hogy szexeltem volna vele. De akkor is. Nem telefonban akarok lezárni egy kapcsolatot. Mert én nem vagyok ilyen. Szóval várnom kell. S ez az ami visszatartott attól, hogy feltegyem Ambernek azt a kérdést. Amire talán már öt éve várt. Amire talán mindig is várt tőlem. Miután annyiszor lefeküdt velem. Nekem soha eszembe se jutott. Igazán nem értem, ezt meg kell kérdezni? Nem egyértelmű?

Ezek szerint Ambernek nem. És persze jogos. Egy zenekari frontember voltam, egy de Noir, a suli legnépszerűbb elit diákja. Lehet hogy úgy gondolta, fűvel-fával nyomulok, megfektetem aki tetszik, de attól akivel kúrok az még nem a barátnőm. Hát ja. Ebből a szempontból tényleg lehet hogy tisztázni kellett volna a viszonyokat. Csak nekem akkor ez meg sem fordult a fejemben. Egyszerűen eszembe sem jutott.

S most ismét úgy bánok vele, mint a gimiben. Mert lefeküdtünk, kétszer is. Amber rávilágított, hogy mit várna. S én mégsem tettem meg. Most beigazolom az állítását. Beigazolom, hogy tényleg csak szexre kellett.

Ezek után nem várom, hogy eljöjjön a házavató bulira. Elég sok mindenkit meghívtam. Családtagokat is.  Alant is, aki elméletileg Japánból most hazajött, a régi bandatagokat is. Ezüstharmatról is néhány ismerőst. A tisztáson sörsátrat állítottunk fel.

A régi bandával eljátszunk néhány számot, ami elég nagy sikert arat. Alan sört iszik és a munkáról beszél. De alig tudok rá figyelni. Amberen jár az eszem.

• figyu Alan? - tekintetemmel a fenyveseket nézem az ablakból. Alan leteszi a sörösüveget és rámnéz.
• Mond!
• Amikor annyit fűztem Ambert.
• Szerintem annyira nem fűzted. Inkább dugtad.
• Jó, de nem emlékszel, mondtam olyasmit, hogy azt akarom, hogy a barátnőm legyen?
• Háátt…. így konkrétan szó szerint ezt nem mondtad - húzza résnyire a szemét Alan. - Miért?
• Mert Amber a minap rávilágított egy oltári baromira nagy bakira az egészben.
• Hogy?
• Hogy nem tisztáztuk a kapcsolatunkat. Hogy úgy tűnt csak arra kell nekem. És hogy végülis nem úgy tűnt érted, hogy mint  barátnőre gondolok rá. És szerintem ezért is utasított el a végén. Azt hitte, csak szexre kell érted.
• Aha, értem a szitut. Ja...hát végülis ez nem volt kimondva. De mit számít már az?
• Megint…
• Nem mondod, hogy már megint basztatok? Nem bírtok leállni? Ez nálatok valami berögzülés vagy mi a fasz? De… de neked ott van Brenda!
• Tudom… csak…
• Elfelejtkeztél a barátnődről, mert belépett a képbe Amber? - érzem Alanen hogy leült, totálisan el van képedve az egész szaron.
• Ez így olyan  undorítóan hangzik.
• Mert az is ember! Mi bajod neked? Brenda tök jó anatómiai topográfiával rendelkezik - mutatja végig magán Alan a barátnőm telt idomait. S én is tudom. Brenda helyes, karcsú, nagyon szép alkatú nő. Kedves is. Intelligens. Egy művelt nő, egy igazi tudós. Anyámék odáig vannak érte. Bosszantóan klasszisokkal jobb mind külsőre, mind belsőrem mint Amber. S mégis...
• Nem tudom. Alan tudod, hogy ami Amberrel zajlik arra nincs magyarázatom.
• Jó, de pont rólad nem képzeltem, hogy két nőt is hülyítős vagy.
• Nem akarom egyiket se hülyíteni.
• És most mi lesz? Ha Amber belemegy, akkor Amberért dobod Brendát?
• Igen.
• Hűűű. figyu ott van Cherry. Beszélek vele - Alan otthagyja a sörösüvegét a párkányon én meg nézek ki a fejemből. A sötét éjszakában iszogatok, hallgatom a bentről jövő zajokat, nézem az el-elröppenő éjszakai lepkéket, s csendben iszogatom a sörömet. hogy tudtam ennyi mindent elrontani akaratomon kívül? Azt az egész szenvedést mégsem Amber elutasítása okozta, hanem az én hülyeségem. Nem hiszem el. Én végig Amberre haragudtam. Végig őt tartottam a magát kéretőnek.