Sea within the Sea

Ace a The Horrorstól a Sea Within the Sea-t indította. Arcot és fogat is mosok, amíg az eredményt várjuk. Ace a kád szélén ül. Szerintem lepereg előtte az élete. Előttem akkor, amikor meglátom az eredményt. Szétnyílt ajkakkal csak nézem az indikátorlapkát a kezemben. Ace már a reakcióból tudja. Megerősítés sem kell.

• Basszus Liv! - suttogja Ace, s a tenyerét a sapkájára szorítja kétoldalról fogva a fejét. - Úristen!
• De...de...mikor? Mindig védekeztünk!
• Aha… kivéve a medencés bulin, amikor te annyira rám akartál mászni - csattan rám Ace. - Mondtam, hogy szállj le! De te még azért is!
• Mert most én vagyok a hibás! - csattanok rá.
• Nem tudom kinek volt féltékenységi rohama, Colleen miatt - mereszti rám a szemeit.
• Jó, hagyjuk - kivonulok a fürdőszobából, és az ágyra rogyok. Istenem…- Most mi lesz?
• Hát kurvára elkúrtuk az van Liv!
• Igen. Tudom… - nézem Ace-t ahogy gondterhelten a DJ-pultnak dől, és csak néz maga elé.  - Én...sajnálom.
• Most mi a fasz legyen? - Ace a pulton dobol.
• Gondolom… megtartjuk.
• Mi? - kapja fel a fejét Ace döbbenten. - Nekem nem kell gyerek Liv. Az én életembe kurvára nem hiányzik egy gyerek. Hogy gondolod egyáltalán?
• Hát nem tudom… kapcsolatban vagyunk nem?
• Jó, de nem akarok egy kábé egy hónapos kapcsolatra gyereket basszus már! Liv most kezdenéd az egyetemet! Belegondoltál?
• Az nem fontos.
• Mit nem fontos?
• Most már nem. Fontosabb vagy te és a gyerek.
• Liv! Nőjj már fel! Ez egy gyerek. Kurvára itt lesz mindig! -  Ace ellöki magát a pulttól és a zsebébe csúsztatja a tenyerét. - Én biztos, hogy nem vállalom - jelenti ki hidegen.
• Tessék? - ámulva nézek rá.
• Liv! Totál le vagyok égve! Egy gyerek, kábé ötezer font indulóban. Liv ezer fontot nem tudok előkaparni egy új kontrollerre! Hova gondolsz? Ide költözöl? Dylan nyakáról az enyémre? Liv, én magamat is éppen hogy fenntartom, nem, hogy most téged és egy gyereket is ide vegyek magamhoz! - nem tudom. Nem kiabál. De ideges. S minden mondata arculcsapás. Egyre jobban magamba zuhanok Ace ágyának a szélén ülve. Én nem tudom mi történik velem. De kifordult magából a világom. Egyszerre káosz lett. Egyszerre, nem tudom mit csináljak.
• Én szeretlek Ace! - ráncolom a homlokom zavartan.
• Én is szeretlek Liv! De ez kurvára nem erről szól! - csattan rám Ace.
• Akkor miről?
• Nem arról, hogy gyereket akarok veled itt és most. Értsd meg!
• De én kurvára terhes vagyok cseszd meg! - csattanok rá.
• És, most ennyire ragaszkodnunk kell ehhez a gyerekhez?!
• EZt hogy érted?
• Tudod, nagyon jól, hogy hogy értem! - sziszegi Ace. - El is vetetheted.
• Azt nem! - felállok az ágyról. - Ha már így alakult akkor megtartom.
• Szuper! De én ebben nem támogatlak, csak hogy tudd. Én nem vagyok Dylan. Én nem akarok gyereket egy kapcsolatba jelenleg. Nekem ez most nem kell.
• Hát remek. Kösz. Most legalább már értem, miért szerettem bele Dylanbe anno. Mert ő képes felelősséget vállalni azért, amiket tesz. Ellentétben veled.
• Nekem nem kell gyerek - ismételgeti Ace a fejét rázva. Hitetlenül állok vele szemközt. S csak nézem. Egyszerre hideg és elutasító. Most, hogy felcsinált, most már nem is vagyok érdekes. Most már vége? Ennyi volt?  Nem ismerem Ace-t. Igaza volt a kezdetektől. Fogalmam sincs, hogy ki ő. Beleszerettem úgy, hogy nem tudom mire mit reagál, mik a gondolatai. Semmit sem tudok róla. Még mindig a Sea within the sea megy. A hülye zene. Kezdetektől. Soha nem gyűlöltem még meg számot úgy, mint most a Sea within the Seat.
• Kapcsold már ki ezt a kurva szar számot! - ordítom el magam. Ace három másodpercig néz rám, aztán a főkapcsolót lecsapja. Nincs áram. Mély csend szakad közénk. - És vigyél haza! - mondom erőltetett nyugalommal, de remeg a hangom. Ace felkapja az asztalról a slusszkulcsát. A hajamba túrok, ahogy haladunk lefelé a lépcsőn. A Fordban ránk telepszik a hallgatás. Nincs zene.  Ace zene nélkül egy teljesen ismeretlen alak. Aki vezeti ezt a Fordot. Némán tesszük meg az utat hazáig. Kiszállok és rácsapom az ajtót.

Dylan már elment dolgozni. Istenem nem akarom ezt a beszélgetést, ami rám vár odabent. Anyám az öcsémmel kirakóst rak ki a dohányzóasztalnál. Becsukom a bejárati ajtót. Rámszakad minden hülyeségem, amit az elmúlt négy évben műveltem. Nem, hogy azt nem tudom kicsoda Ace, már azt sem tudom, hogy én ki vagyok. Anyám felnéz rám. Nem tartottam a világ legjobb szülőjének, de kivétel nélkül mindig tudja, hogy mi van. Talán mert az anyák ilyenek. Nem tudom. Talán ő jobban ismer, mint én magamat.  Feláll és a konyha felé indul.

• Kérsz egy teát? - kérdezi nyugodtan.
• Ühüm…. Igen - már nem az én kedvenc sütimet csinálja, hanem Chris-ét, úgyhogy oreós házi sütemény szárad az asztalon. Leemelek egyet és beleharapok. A bögrét a filterrel együtt hozza anyám. Leteszi elém, s leül velem szemközt.
• Terhes vagyok - mondom ki erőtlenül. Chris anyámhoz rohan. Anyám engem néz, de Chris hátát simogatja.
• Értem - feleli. - Hozd ide a többi részét és összerakom kicsim! - simogatja meg az öcsém fejét és Chris elszalad. - És… mit szeretnél? - kérdezi halkan.
• Jó lenne...megtartani - simogatom a bögrém szélét. Anyám a homlokából simogatja a láthatatlan hajszálait ki, mert mindig rendben van a haja.
• Ace? - kérdezi puhatolódzva. A fejemet ingatom.
• Értem… hát...egy szülés nem könnyű - fújja ki a levegőt lassan anyám. Figyelem a kissé fáradt szemhéját, ahogy oldalt néz, ahogy a telefonja után tapogat az étkező kis tálcáján. Értékelem benne, hogy nem mondja egy szóval se, hogy ő megmondta. Hogy ő figyelmeztetett. Mert anyámnak mindig van egy hatodik érzéke ezekhez a dolgokhoz. Egy percig sem nézte jó szemmel, hogy Ace-el vagyok. Nem értettem, miért nem tudta elfogadni Ace-t. Dylan barátját. Azt hiszem, most még annyira sem fogja elfogadni, mint eddig. - Kérek neked időpontot az orvosomtól - anyám már tárcsáz. Hát igen, igazgatónő volt. A vérében van, hogy mindig intézkedni kell. Hallgatom, ahogy beszélget. Az ő kellemes, nyugodt hangján. Ahogy tollat és papírt keres és felírja az időpontot. Az én anyám. Még mindig tökéletes. A cetlit elém csúsztatja, miközben elköszön az orvostól.
• Csütörtök reggel hétre tudott időpontot adni. Én nem tudlak elvinni, de… Dylan…
• Nem, majd felhívom Ace-t hogy vigyen el. Kösz - teszem zsebre a  cetlit. A bögrémmel bevonulok Chris szobájába és az ágyra vetem magam.

Már több mint huszonnégy órája tudom, hogy gyereket várok. Alig aludtam. Forogtam, hogy mi legyen. Ace egyértelművé tette, a gyerekével együtt nem kellek neki. Én meg a gyerek nélkül nem tudok visszamenni hozzá. Ez már így alakult. Dylan másnap reggeli tömör velős összefoglalása szerint is: Ezt aztán elbasztátok! - ennyit mondott. Gondolom Ace közölte vele odabent. Csak egy üzenetet írok Ace-re az időponttal, és az orvos címével. Tanácstalan vagyok. Nem tudom mit tegyek. Kivel beszélhetnék? Az anyám tényleg megmondta, hogy ez lesz. Hogy előbb-utóbb Ace fog bajba sodorni. Dylan nem fog értékelhető véleményt mondani, túl mélyen érintett ebben az egészben. Látszik is rajta, hogy nem akar állást foglalni. Ace-re már nem számíthatok. Nincsenek rokonaim, akik igazán közel lennének hozzám. Nincsenek barátaim. Az apámat nem érdeklem, úgyis csak vádaskodna, ahogy anyámmal teszi. Itt vagyok magamba szakadva. Egy döntéssel. Amit nekem kell meghoznom. Mert senki más nem fogja megtenni helyettem. Nincs felnőtt felettem. Aki levenné rólam a döntés terhét. A Ford előttünk áll reggel fél hétkor. Még csak nem is köszönünk egymásnak. Mellbevág a csend Ace kocsijában. Soha, soha nem ültünk zene nélkül. De képtelen lennék elviselni számot. Ace meg nyilván úgy van vele, erre a helyzetre még soha senki nem írt számot, mert ide semmi sem való.

Anyám orvosa, egy anyámmal egy idős magas pasas. Összeszorítja a tenyerét és bólint nekünk, ahogy a váróba kinéz ránk.

• Igen, hát ez egy nehéz eset - invitál be minket. Ace a müanyag széken ül, amíg a vizsgálat tart. Nyitva van az ablak? Majd meg fagyok. Istenem. Remegnek a lábaim. Az orvos ügyesen irányít. Csupa diszkréció. Kicsit hűvös minden itt nála. Kényelmetlen minden itt. Egy kis monitoron nézelődik.
• Itt is van - egy kis lüktető fekete-fehér pontocska. Ace gyereke, és az enyém. Itt növekszik bennem. - Szeretné megnézni? - fordul Ace felé, de a Ace csak a fejét rázza. Összepréselem az ajkaimat és szárazon nyelek. Nedvesedik a szemem. Az ujjaimmal törlöm le a szemem sarkából a könnycseppet. Ace csak várja a vizsgálat végét. - Tehát, hogyan tovább? - fordul felém az orvos. - Jöhet hozzám a kórházba, vagy a szociális tanácsadóba kell irányítanom. Megtartják a babát? - kérdezi tőlem. Szürke a szeme. Nagyon ritka szemtípus. Biztos látott már pár drámát. Nem ez lesz az első. De Ace reakciójából tudom, hogy ennek itt vége. Nekem meg egyetemre kell mennem. Ha valaha is normálisan akarok élni, és végre nem valaki nyakán lenni, akkor nincs más út. Mi értelme lenne magamra maradnom egy gyerekkel? Hova tegyek egy kisbabát? Az egyetemi szekrényembe? Vigyem magammal az előadóterembe? Ace ki fog vonulni a gyereknevelés alól, anyám meg épp elég gyereket nevel már, nem kell neki még több. Szóval már tudom, mi az a döntés, ami meghozta számomra a felnőtté válást. Nem az érettségivel lesz senki felnőtt. Hanem azzal, hogy döntéseket kell hoznia. Ami megváltoztat mindent. Hát… ezt akartam. Felnőttem.
• Rendben, akkor felírom a tanácsadó címét - az orvos lusta ronda betűkkel felvési a címet és Ace fizet. Kiléptünk. Manchesterben ma megint kellemetlen az idő. Fúj a szél és borongós minden. A pohártartóba dobom a címet és Ace áthajt az épület elé. A váróban marad itt is. Egy középkorú nő ül egy leharcolt íróasztal mögött. A folyosón megtört arcú lányok ülnek. Akárcsak én. Ez a nő már annyi ilyen papírt kitölthetett, és hányszor elmondhatta ugyanezeket a dolgokat.
• Nagyon jó szociális rendszerünk van. Az egyedül álló anyák is kapnak támogatást. Lakhatást.  Milyen kapcsolatban van az apával?
• Semilyenben - felelem lehangoltan. Hát igen. Nem vagyunk házasok. Nem tartozik nekem semmivel Ace. Ez nem kapcsolat. Az, hogy rajtam is van egy bőrszalag, meg Ace-en is. Ez jogilag semmit sem jelent. Kitöltjük a papírokat. Ahogy átnyújtja még megkérdezi.
• Mit gondol, megmarad a kapcsolatuk?
• Nem hiszem - felelem rá feszülten.  Visszamegyünk anyám orvosához a papírral. Az orvos a kórházba telefonál és időpontot egyeztet. Vasárnap a saját ügyeletében megoldja. Három nap. Még ennyi maradt. A közös gyerekünknek. Három napig leszünk még együtt. Én és a baba. Tompa a fejem és elered a könnyem. Alig várom, hogy hazaérjek, s a könnyeimben fulldokolva csapom Ace-re a kocsiajtót. Ez a hétvége életem legsötétebb hétvégéje. Ismét itt vagyok én. És a kanapé. Ez a jó öreg szürke kis kanapé. Ó sose kellett volna róla felállnom. Egész nyáron jól meglettem volna itt a kanapé és a könyvtár között ingázva. Álomba sírom magam, aztán zokogva riadok fel. Vasárnapra már félhalott vagyok. Csak egy kis csomaggal vonulok a kórházba.  Az orvos szerint három óra az egész és kint leszek. Ace jön értem. Megint egy csomó papírozás. Szív és vérnyomáskérdések sora. A mélyaltatáshoz. Aztán van egy személyesebb rész is. Kitöltöm a fejlapot: Olivia Somerhalder. Meg kell adni, hogy kivel érkeztem a kórházba és hogy kit lehet értesíteni, ha történik velem valami. A pontozott vonalat nézem. Úristen! Fogalmam sincs még arról sem, hogy mi Ace vezetékneve! Érzem, hogy nedvesedik a szemem. Hát nem sírtam még eleget?
• A te adataidat is meg kell adnom - szólok erőtlenül.  Ace a farzsebébe nyúl és kiveszi a tárcáját. Egy személyazonosító igazolványt tesz az asztalra. Döbbenten nézem a nevet: BRIAN NORTON. Most nézek először Ace-re azót a nap óta.
• Mert mit gondoltál? Hogy Ace az anyakönyvezett nevem? Művésznév. A DJ-k kilencven százaléka művésznevet használ - mondja komoran Ace. Fogalmam sincs ki ez az alak. És a gyerekével vagyok várandós. Istenem! Én tényleg nagyon naiv kislány vagyok.
• Olivia Somerhalder? - egy nővér jön a mappájával és kérdez be a kórterembe.
• Igen, én vagyok  - fordulok meg.
• Ezt vegye fel és jöhet is a műtőhöz a folyosó végére - Egy kórházi hálóinget kapok. Remegnek az ujjaim, csak reszkető ujjakkal van időm aláírni az orvosi műhibákat soroló három oldalas tűzött lapokat, és már viszik is el. Minden kész. Felhúzom a papucsomat magamra kapom a köntösömet és az egyetlen ékszerhez nyúlok, ami rajtam van. Ace horgonykarkötője. Leveszem a karomról és Ace kezébe nyomom. Szinte futok a folyosón, mert félek, hogy elsírom magam. Márpedig most erősnek kell lennem.

A kórházi személyzet végzi a napi rutinját. Hárman is körbe kapnak és mire észhez térek, már a műtőasztalra feküdve a fejem felett a műtőasztal feletti fényeket nézem. A lábaim előtt

Egy lefolyó. A bal karomat nyújtják ki, az orvos még sehol, s nézem, ahogy a vénámba belecseppen az altatófolyadék. Nem tudom mikor érkezik rám a sötétség.

Csodás békéből ébredek. Sötétből érkeznek a kórházi folyosó hangjai. Nem is akarok felkelni. Vissza akarok zuhanni abba a mély nyugalomba. De már fent vagyok. Lassan rebben a szempillám. A kórházi ágyban fekszem és egy müanyag széken Ace ül az ágyam mellett. Lehajtva a feje. Azt hiszem alszik. De ahogy megmoccanok felnéz rám.

• Fel akarsz kelni?
• Nem.
• Azt mondta az orvos, ha úgy érzed, indulhatunk, már a zárójelentést írják. - Nem kérdezem meg, hogy minden rendben volt-e. Nem akarom tudni. A hasam tompán sajog. Kicsit szédülök. Vajon sok vért vesztettem? Már nincs gyerekem. Már nincs semmim Ace-től. Vagyis… nem is Ace. Hanem Brian. Lehunyom a szemem és érzem, hogy kicsorog a könny a szememből. Le a halántékomon, és a hajamat áztatja. Elfordulok és fáradt álomba merülök.   Mire legközelebb ébredek, már eltökéltem. Ideje felállni és elhagyni ezt a kórházat. Sietősen akarok készülődni, de nagyon furcsa érzésem van belül. Úgyhogy végülis csak erőtlen öltözködés lesz. Ace-Brian minden bepakol és utánam, jön, ahogy a zárójelentésért indulok. A nővérszoba ajtajában állok és a kezembe adják a zárómat. Lifttel megyek le és szédülök. Meg kell állnom a falba kapaszkodva, mert elsötétedik előttem a világ.  

Újra itt vagyok. A szürke kanapén fekszem és bámulom a tévét magam előtt. Fáj a hasam. Pihenek. Egy takaró alatt fekszem, de közben a telefonomat nézem. Rákeresek  DJ Ace instagramjára. Még rajta vannak a régi képeink. A közös fotóink. Végignézem az összes tényleg igazi bulizós fotómat. A bulis sminkemmel. DJ Ace-el. Tényleg nem voltunk gáz páros. Most utólag, egészen úgy tűnik voltam olyan, mint Colleen. Vagy lehettem volna jobb is. Annyira boldognak tűnünk a képeken. Hüppögve felsírok. És csak erednek a könnyeim megállás nélkül. A könnyeimen át nem látok semmit, csak megérzem, hogy egy meleg férfikéz határozottan megfogja a kezemet és kiveszi a telefonomat az ujjaim közül.

• Ennek semmi értelme Liv. Add ide ezt a telefont. Csak beforgatod magad! - Dylanre nézek a könnyeimet törölgetve. Dylan  csinált nekem is egy kakaót, mint az öcsémnek. Ma csináltam meg a beiratkozást az egyetemre, felvettem a tárgyaimat. De igazán azt sem tudom mit csinálok. Csak fekszem a kanapén és kortyolgatom a kakaót a bögréből. Siratom a meg sem született gyerekemet. Siratom a szerelmet, amit megöltünk. Kifújom az orrom és megtörlöm az arcomat.
• Aludj Liv! - szól rám Dylan, ahogy lekapcsolja a lámpát. A tévé fényei villognak aztán kikapcsolom. Nem tudok elaludni. Csak forgok magamban. Mindenre gondolok, de főleg arra, hogy hagytam ezt a gyereket elvenni tőlem. Mert fiatal vagyok, mert nincs rá pénzem, mert nem akarok nyomorogni DJ Ace gyerekével szociális segélyeken. Mert nem voltam elég erős, hogy ezt egyedül végigcsináljam. De azt hiszem most meg is erősödtem. Már tudom, hogy nekem kell egyedül megoldanom mindent. Mert senkire sem számíthatok. Mert nincs támaszom. Lábra kell állnom valahogy. Figyelnem a jeleket és tudnom, hogy minden az én felelősségem. DJ Ace mindig is mondta. Colleen-nal egy hosszú kapcsolatba se vállalt volna gyereket. Engem alig ismert. Szinte éppen hogy elkezdtünk együtt valamit. Félreismertem  ezt a DJ Ace-t és nem figyeltem a jeleket. De ez igazi lecke volt az élettől. Megtanultam mindent a felnőtté válásról.

Az egyik este, zokogva riadok fel. Rémálmaim vannak az abortuszom óta. Dylan a fürdőszobában beszél. Először azt hiszem, hogy anyámmal. Aztán. Meghallom, hogy nem.

• Ace! Fejezd ezt be!... Menj haza! Részeg vagy!...Szállj le Marianne lányáról! Érted? Hagyd végre, hogy helyrejöjjön.... Jól van, igen… Nem, ne merészeld felhívni, ne zaklasd fel. Ace totál részeg vagy! Józanon sose csinálnád te is tudod! És hagyj végre békén minket! - Dylan még beszél egy ideig, aztán kilép a mosdóból. A könnyeimet törölgetem az arcomról. Ace… részeg? Az az Ace akit én ismertem, sosem ivott egy korty alkoholt sem. Straight edge szabály. Nincs alkohol, nincs drog, nincs egyéjszakás kaland.
• Már megint részegen hívott - morogja Dylan, ahogy bemászik az ágyba anyám mellé.
• Szerintem estére kapcsold ki a telefonod - feleli anyám.
• Aha, az lesz - lekapcsolják a villanyt. A kis üvegasztalhoz nyúlok a telefonomért. Rákeresek Ace instagramjára. Egy kép van rajta. Egy friss tetoválás, még vörös a széle. Eléggé ismerem Ace testét ahhoz, hogy tudjam, hova varratta. Az alkarján van, ott ahol a három X volt egymástól tisztes távolban. Most egy törött horgony művészi képe kapcsolja össze őket. Jól át lett dolgozva. A törött horgony, ami azt jelenti, hogy egy törés volt az életében. S már tudom mit jelent, hogy az X-eket dolgoztatta át vele. Feladta az elveit. Ace már nem straight edges.

Reggel Dylan ébreszt a kávéfőző hangjával. Felkelek és átülök hozzá az étkezőasztalhoz.

• Tudsz valamit Ace-ről? - kérdezem. Nem akarom említeni, hogy hallottam az éjszakai telefonhívást.
• Nem. Miért kellene róla bármit is tudnom? - kérdez vissza Dylan. Mindig is ilyen volt, sosem mondott semmit Ace-ről.
• Hát… gondoltam kollégák vagytok, csak találkoztok.
• Liv… Ace kilépett a klubból. Már nem dolgozik ott - döbbenten nézek Dylanra. Ő meg ajakbiggyesztve kavargatja a kávéját.
• Ó - alig tudom kipréselni magamból ezt az egyszerű meglepődés hangját. Megszűnt az utolsó kapocs. Megszűnt minden ami volt. Elmúlt örökre. Nem ismertem meg Ace-t. S amit ismertem belőle, már az is a múlt. Számomra ő örökre egy titok maradt. Kimegyek a mosdóba és a fürdőszobai tükörnél hátrafogom a hajam. Elgondolkodom egy pillanatra, aztán… ránézek Ace instagramjára. Egy link irányít át a mixcloudjára. Ace legújabb mixe. A Scratch Massive Last Dance-re. Eleve egy lassú szám volt. De amit Ace csinált belőle, az… egy memento. Végighallgatom a számot, miközben rendbehozom magam. Ahogy belenézek a tükörbe arra gondolok, már nincs szükségem festékre. Liv Somerhalder vagyok. Az egyetemista. Új életet kezdhetek. Ace mementójában egyetlen kérdés fogalmazódik meg: MEGÉRTE?

Stripped

Hajnalban ébredek. Kavarog a gyomrom. Kábé öt másodpercem van. Nem több.  Kirontok a fürdőszobába és már öklendezek. Azt hiszem telibe kaptam az ajtófélfát mire a vécécsészéhez jutok. Vállalhatatlanul oda a nőiességem. Olyan hangokat adok ki magamból, mint egy sci-fiből szabadult űrlény. Naná, hogy felébresztem Ace-t. Felkattintja rám a villanyt és nézi a köhögésemet.

• Basszus Liv! Mondtam, hogy ne keverd! - Ace felmosóvizet enged, miközben a számat öblögetem, és a fogamat mosom. Ace takarít utánam. - Jézusom egy kisebb vulkánként törtél ki - néz rám.
• Bocs - nyögöm.
• Jól vagy?
• Már kint van. Minden oké - rogyok vissza az ágy szélére. Ace egyik pólója van rajtam. Lehet kicsit lehánytam. Ace egy másik pólót keres nekem. Csak hat betű van végignyomva rajta: TECHNO. Áthúzom a fejemen és visszabújok a takaró alá. Ace leoltja a lámpákat és visszamászik hozzám. Hozzábújok és már alszunk is.

Reggel tényleg nagyon másnapos vagyok. Fáj a fejem. Kegyetlenül. Ace hátrafordul a székével. Álmosan pislogva nézek fel rá.

• Hány óra van? - ásítom.
• Fél kilenc. Csakis azért hagytalak aludni, mert ma jó kis programunk lesz.
• Program? - nézek bágyadtan Ace-re.
• Azt mondtad lazulós napot akarsz velem.
• A lazulós napunkra programot terveztél? - nézek rá elszörnyedve.
• Persze. Aktív lazulás - bólogat nyugodtan Ace.
• Azt hittem egész nap heverünk az ágyban, vagy ilyesmi - zuhanok vissza a párnákra.
• Liv, egész nap csak kefélnél - állapítja meg Ace.
• Beértem volna azzal is, ha zenét hallgatunk - húzom magamra a takarót. Ace a hangszórókra teszi a Depeche Modetól a Stripped-et. S eleget tesz a kívánságomnak.

Fél tíz után már a Ford-ban ülünk.

• Dylan otthon vár az öcséddel - Ace a visszapillantót igazgatja. - Tehát, hazamegyünk, átöltözöl, felvesszük Emmát, elmegyünk a Chill Factore-ba csúszunk néhányat, aztán megebédelünk és irány a Platt Fields Park, kifeküdhetsz, tudod, lazulni - becsatolja magát. Ace állandóan tele van programokkal. Komolyan DJ helyett programszervezőnek kellett volna mennie. Dylan ezerszer nyugisabb nála. Ace mindig pörög.  Pedig nem is kávézik. Na persze sok a kóla a vérében.
• Azt hiszem fáj a fejem - döntöm a fejtámlának a fejem és Ace-re nézek.
• A friss levegő jót fog tenni. Tök jó időnk van. Mindjárt ülhetsz vissza az iskolapadba - Ace gázt ad és végtelenített Strippedet kapunk. Megadom magam. Ace tényleg nem nagyon szokott unatkozni. Elképzelésem nincs, mikor ötli ki ezeket a programokat. Megálmodná?  Megint kész az egész napos programterve. Dylan épp Christ öltözteti, amikor megérkezünk hozzájuk. Az öcsém teljesen meg van szédülve.
• Ez az! Hósiklunk nyáron! Ez annyira tutijó kaland lesz! - Chris ide-oda rohangál Dylan és Ace között. Teljesen begőzölt.   Végre levehetem a magassarkúmat és kényelmes cipőt veszek fel, hosszú nadrággal. Biztos, ami biztos pulóvert is viszek. Elképzelésem sincs hogy zajlik nyáron egy havas sportolás.  Ace és Dylan az erkélyen dumálnak.
• … hát ötszáz fontért lehet, hogy megvenné az a srác. De neki most kellene. Nekem meg most nincs ezer fontom, lehet ugrik az egész… ötszáznál többet már senki nem ad érte - Ace a korlátot ütögeti ritmusra.  Süt rájuk a nap. Dylan ráérősen cigizik.
• Akkor add el neki!
• S legyek otthon kontroller nélkül? Nem megy. Unom ezt is, hogy mindig a klubban kell befejeznem a számokat… - Ace zsebre teszi a kezét és körbenéz az utcán.
• Kész vagyok, mehetünk - jelentem be, ahogy kilépek hozzájuk.
• Szuper, többet készülsz mint az összes Disney hercegnő együttesen - morogja Dylan.
• De megérte - kacsint rám Ace és kézen fogva maga után húz.  Emmáért Ace ugrik be és délre érünk át a Chill Factore-ba.
• Lazulás mi? - nézek Ace-re nevetve.
• Te kérted - vigyorog rám, s a két gyerek szinte megkergült a felfújt gyűrűket látva. Dylan beülteti Christ az egyikbe és már előre is lökte a pályán. Kitalálom. Már voltak itt korábban. Valószínűleg ugyanilyen programban. Emmát Ace ülteti egy gyűrűbe és a két gyerek már jól elvan.  
• Na kipróbáljuk? - mind az öten egy-egy felfújt gyűrűben siklunk a havas pályán a nyári napsütésben. Nem gondoltam, hogy vannak ilyen helyek Manchesterben. Egyből rájövök, hogy a játék lényege az ütközés és lehetőleg minél több ütközés a gyűrűben ücsörögve.  Ace-el azt is kipróbáljuk, hogy tudunk-e egyszerre siklani, úgy, hogy a kezünket fogjuk. Nem igazán jött össze. Egy órás a program, de nagyon intenzív. Kifáradtam és kimelegedtem. Na meg megéheztem. Úgyhogy a Chill után beülünk Jamie Oliver manchesteri éttermébe. Chris és Emma a gyerekmenüből a húsgolyós krumplipürés spagettit kéri. Dylan és Ace brit marhahúst rendelnek, én maradok a grillezett csirkénél.  Az étterem előtt Dylan még elszív egy cigit. Ő délután már megy a klubba. Mi Emmát úszásra visszük aztán Ace visszafordul a Platt Fields Park felé. Végre kettesben vagyunk a mai nap.

Ace tényleg hatékonyan szervezi a napjait. Mintha minden óra be lenne osztva. Már a parkban vagyunk. Ace ölében pihentetem a fejem és nézem a tavat, meg a környező fákat. Annyira jó egy kis csend és egy kis pihenés.  

• Ezt minden nap el tudnám viselni - mondom, ahogy a szél az arcomat simítja.
• Hát ja, van egy hangulata - bólogat Ace. - De minden nap?
• Na jó, legyen minden második nap - egyezek bele.
• Jobban hangzik - Ace a felhőket nézi a fejünk felett. - Basszus be fogok itt aludni - fakad ki az arcát dörzsölgetve.  Már értem miért szokott aktívan pihenni. Mert különben folyton elaludna. Mint a kertmoziban is, meg az ágyban filmnézés közben. Nagyon rendszertelenül alszik és ezért szüntelen elalszik, ha van egy kis nyugis leállás.  Felül és rámnéz.
• Egy kis Irwell-parti séta? - jaj ne. Mintha Chrissel játszanék. Az éjszakák a játékban olyan rövidek. Már egyből fel kell pattanni, mert felkelt a nap. Na Ace ugyanez! Tényleg fél, hogy bealszik mellettem. Nevetve megadom magam.

Már a parkban éreztem, hogy kavarog a gyomrom. Talán ezért is akartam annyira még ott maradni és pihenni. Az sem zavart volna, ha Ace bealszik. Talán én is aludtam volna egy kicsit. De hiába nézem az Irwell piszkosszürke vizét, úgy érzem mintha hintáznék a vizén. Istenem ne! Csak annyi időm marad, hogy a korláton áthajoljak és belehányok a történelem sorsfordító folyamába. Az ipari forradalom egyik legjelentősebb folyójába én most belehánytam.

• Ó jaj! - nyögöm. - Lehet… nem bírom a biocsirkéket. - Ace-re nézek, aki nem nevet. Gondterhelt arccal néz rám. Nem szól semmit, csak bámul rám. - Mi van? - törölgetem egy papírzsebkendővel a számat.
• Basszus Liv! Nem vagy te terhes? - kérdezi és most nagyon nem látom vicces kedvében.
• Mi van? - a hajamba túrva gondolkodom. Úristen, fogalmam sincs. Mármint… alig voltam otthon. Nem is néztem a naptáramra. Azt se tudom hanyadika van. Jézusom! Amióta Ace-el vagyok öt perc nyugalmam nincs, és megállás nem volt. Fogalmam sincs, mondjuk arról, hogy mikor kellett volna megjönnie a következő menszeszemnek. - Öööö… izé… nem tudom.
• Jó, mond azt, hogy nem az volt az utolsó ciklusod, amikor én vettem neked tampont! - fogja a  fejét Ace. Lesápadok. Megint kavarog a gyomrom. Ace ellopta a szövegemet. De nem tudom azt mondani, hogy nem akkor volt, mert akkor volt. Nagyon régen volt? Annyira azért nem…
• Hát… lehet…
• A kurva életbe! Gyerünk! - a mindig extrém nyugodt Ace, most eléggé ideges lett. Kézen fog és maga után húz. A kocsiban a Stripped maradt, mint egy beakadt lemez, és Ace ahhoz a drogériához hajt, ahol azt a tampont vette nekem.  - Ne… ne szállj ki, még elhányod magad a boltban is. Sietek! - Ace három perc alatt megveszi a terhességi gyorstesztet. Elég fura dolgokat vásárol ebben a drogériában. Szemmel láthatóan nem zavartatja magát, hogy ilyenféle dolgokat is ott szerez be. Úgy dobja a tesztet a közöttünk levő pohártartóba, mint anno az óvszeres dobozt. Lendületesen hajt haza, míg én a dobozból próbálom kivarázsolni a tartalmát. Nem jut időm elolvasni a használati útmutatót. Ace már behúzott a házba. Be a mosdóba.
• Ace! Menj ki, így nem tudok pisilni ha itt állsz felettem - szólítom fel, és közben a használati útmutatót böngészem. Annyi szöveget tudnak írni minden ilyen tájékoztatóra.
• Oké, zenét is kapcsoljak? - morogja, s nyitva hagyja az ajtót, de kimegy. A laptopjánál van, és én végre megcsinálhatom a tesztet.

Free and High

Kulcscsörgés. Cipőkopogás a lépcsőházban. Cseng a liftajtó. Sutyorgó hangok. Aztán teljes csend. Kinyitom a szemem. Anyám és az öcsém elindultak. Számukra kezdődik a nap. De nekem még a tegnap este tart. Nem aludtam semmit. Remeg a gyomrom. Hányingerem van. Újra és újra képek villannak előttem. Fények, sárgák, aztán kékek. A rendőrség villogó színei a bulihely előtt. Azok a tompa hangok, amik alig jutnak el a túl hangos zenétől zúgó fülembe. Ace! Annyira nyugodt volt. Csak engem akart távol tartani az egésztől. Semmi más nem érdekelte. Mi lehet vele? Mit csinálnak vele? Hol töltötte az éjszakát? Semmit nem ettem. Az ételre se tudok gondolni. Felülök az ágyban. Összefogom a hajam. Hidegek az ujjaim. Hideg idegesség.  Arcot és fogat mosok. Hallom a kávéfőző hangját a konyhából. Dylan is fent van. A hálóingemben, mezítláb kisétálok hozzá. Találkozik a tekintetünk. Mindkettőnknek karikás a szeme alja.

• Tudtál aludni? - kérdezem rekedtesen.
• Hajnal fél négy óta semmit - fordul el Dylan, s a kávéját készíti.  - Reggelizz!
• Képtelen vagyok most enni - ülök az étkezőasztalhoz és az ujjaimat tördelem. Nyirkos a tenyerem. - Nem hívott igaz?
• Még nem - rázza a fejét Dylan. - Elszívok egy cigit! - kimegy a kávéval a kezében az erkélyre. Fogalmam sincs mi az eljárás ilyenkor. Meddig lesz bent? Kiengedik? Csak forgok magamban és érzem, hogy felfordul a gyomrom. Alig érek ki a mosdóba és mindent kiadok magamból. Annyira rosszul vagyok, hogy egy zuhannyal és hajmosással próbálom javítani a közérzetemet. A telefonnal a kezemben járkálok mindenhova. Félek, hogy lemaradok a hívásáról.  Dylan szinte folyamatosan az erkélyt járja és szívja a cigit. Csak ebből tudom, hogy nagyon ideges. Kimegyek hozzá az erkélyre.
• Mit mondtál anyámnak? - kérdezem halkan.
• Hogy veszekedtetek, haza akartál jönni - feleli Dylan.
• Hazugságok. Mindig miattam. Sajnálom - nézek el a korlátra könyökölve. - Mit tehetnék érte?
• Semmit. Magának okozza mindig a balhékat - feleli tömören Dylan. - Majd kimászik belőle valahogy.
• Gondolod?
• Persze. Mindig kikeveredik minden gázos helyzetből valahogy - nem tudom, most vajon ezzel nyugtatni próbált-e. Bemegyek és tanácstalanul nézem a telefonomat. Az üzeneteket, Ace oldalait. Sehol semmi. Olyan nagy csend. Képtelen vagyok enni. Az étkezőasztalnál ülök és csak nézem a telefont magam előtt. Fél egykor rezzen meg. Lecsapok rá és megnyitom. Üzenet.

Ace: Kint vagyok.

ÉN: Hol vagy? Jól vagy?

Ace: Viszek ebédet ;)

Dylannek is írt. Látom Dylan kisimult arcán, ahogy bejön az erkélyről. Ace egy óra múlva jön. Már fél kettő. Felcsenget. Az ajtóhoz rohanok.

• Ace vagyok - szól bele. Kinyitom az ajtót s a nyitott ajtóban várom, hogy felérjen. Szó szerint a nyakába ugrom. Egyben van. Fáradt, nyúzott. De egyben van. Tusfürdő illata van, a sapka alatt nedves a haja.  Behúzom, de nem engedem el. A bőrét szaglászom. Ace illata van.
• Nyugi, bébi - simogatja a derekamat Ace, s az étkezőasztalra teszi a dobozokat. Dylan dobja szét a tányérokra az ebédet.
• Mi volt? - kérdezem Ace kezét szorongatva.
• Semmi extra. Szokásos. - hogy érti azt, hogy a szokásos? - A radiátorhoz bilincseltek lefényképezték a tetkóimat - vigyorog Ace. - Aztán pihentettek ott. Kérdezgettek ezt-azt.  Hol voltam? Kivel? Mit csináltam? Csak körülszaglásztak ennyi.
• Benne van a rendszerben a tested? A tetoválásaid? - döbbenek le.
• Ja persze, hogy könnyebben felismerhessenek. Ez is ismertető jegy - biccenti, majd átfogja a kezemet. - Ma estére foglaltam asztalt. Csinin öltözz ki! Megünnepeljük a sikeres felvételidet - kacsint rám. Ace-el lépést tartani elég nehéz. Ace már a mai napot szervezi. Miközben én még a tegnapban ragadtam. Olyan gyorsan át tud lépni dolgokon. Nem akad fenn, nem forgatja magát túl.
• Engem az az este kiborított - jegyzem meg.
• Hát kijutott izgalmakból - egyezik bele Ace. - Ebéd után megyek is. Nekem is aludnom kellene valamennyit. Kilencre foglaltam asztalt. Tehát nyolcra jövök érted. Addig te is pihenj kicsit! - olyan gyorsan eltüntetjük az ebédet. Szinte bosszantóan éhesek voltunk. Most meg Ace már áll is fel. - Lejössz elszívni egy cigit? - kérdezi Dylant. Ketten akarnak beszélni.
• Aham - Dylan feláll, a cigisdobozát felkapja az asztalról, már veszi ki az öngyújtót, meg a szál cigit.
• Este Pipő! - kacsint rám Ace, s a száját a számhoz simítja. Legszívesebben vele mennék. Már kint is vannak a lépcsőházban. Hiába állok ki az erkélyre semmit nem hallok. Olyan halkan tudnak beszélni. A kanapén ülve próbálok a nyitott ablaknál elkapni egy-két hangfoszlányt, de végül a kimerültségtől és a megkönnyebbüléstől bealszom a kanapén. Arra kelek, hogy anyám az öcsémmel hazaér. Dylan rámdobott egy takarót, mert be vagyok takarva.  Fél öt van. Mindjárt jön értem Ace!
• Anya! - Chris a szobájába viharzik, körberohangál mindent a saját játékai közt tombol. - Kölcsön tudsz adni egy ruhát ma estére?
• Ma este?
• Ace vacsorázni hívott.
• Békülős vacsora? - kérdezi anyám.
• Olyasmi. Meg ünnepelünk. A felvételimet - az anyám biccent és maga után int. A hálószobában hatalmas faltól falig gardróbszekrényük van Dylannel. Az egyik fele az anyám ruhásgardróbja a másik az Dylané. Anyám elhúzza a tolóajtót. A ruhái között válogat. Vacsorához, elegáns ruhát. Anyámnak elég letisztult konzervatív ruhái vannak. Még mindig őrzi az igazgatónői stílusát. Az ő ruháival sosem lehet mellényúlni. Anyám az ágyra dob három ruhát. Egy feketét, egy sötétkéket, és egy tüzkizes csipkés aljút.
• Próbáld fel! - behajtom a hálószobaajtót és lekapom a ruhámat. Anyám az ágyon ülve nézi, ahogy magamra veszem egyiket a másik után. A fekete keresztpántos a mellkasomon, teljesen alakkövető ruha. Olyan kisfekete hatású. Nem rossz. A türkizes egy háromnegyedes ujjú, zárt nyakú, de tényleg jó a szoknyája. Tetszik a csipke. Végül ez és az utolsó, a sötétkék, kicsit mélyebben dekoltált között variálok. Nehezen döntök.
• Nem tudom melyik a jobb - nézek tanácstalanul.
• Szerintem maradjon ez. Ez olyan… izgalmasabb pasiszemmel - jegyzi meg anyám. Mire rámosolygok a tükörben.Oké. Köszi - arcon csókolom és átvonulok az öcsém szobájába, aztán a fürdőszobába. Szörnyen sokáig készülődök és csak fél nyolcra leszek kész. Már át is kell adnom a fürdőszobát az öcsémnek, mert az ő fürdetése jön.  - nos? - fordulok meg anyám előtt.
• Csini vagy. Nagyon jól áll a ruha. Tetszeni fogsz Ace-nek - mosolyog rám visszafogottan. Ezüst magassarkú szandált veszek fel hozzá és idegesen toporgok az előszobában. Dylan a kanapén ülve sörözik és tévézik. Holnap már dolgozik.
• Most hajnalban nem akarok érted menni. Úgy viselkedjetek - szól ki rám.
• Jó, majd figyelmeztetem Ace-t is - mosolygok idegesen. Végre meghallom a techno ritmust az utcában. Rövid dudálás, s kilibbentem a folyosóra. Nem sűrűn hordok magassarkút. Áttipegek az úttesten és Ace a kocsinak dőlve vár rám. Fekete pólóban van, de azt a fekete zakót vette fel rá, amit láttam rajta a szalagavatóm estéjén. Egy rövid kék rózsa van a kezében.  Odaérek hozzá.
• Még mindig nagyon baba vagy - leheli, ahogy belélegzi a tuttifrutti illatot.
• Honnan tudtad, hogy kék?
• Tippeltem - kacsint rám Ace, s a rövid szárú rózsát a melltartómba csúsztatja a dekoltázsomnál - ezt pont ide nevelték - vigyorog rám. Átkarolom a nyakát és forró, nedves csókban forrnak össze az ajkaink.
• Gyere, még a végén elmásznak a csigák a tányérunkról - Ace humor. Istenem! De jó újra hallani. Kézen fog, s kinyitja nekem az ajtót. Beültet, megkerüli a kocsit és alig ül be, már gázt is ad. Topsy Crettztől a Free and High megy a kocsiban. A belváros felé vesszük az irányt. Ace sapka nélkül van. Ma igazán kivételes esténk van. Nedves haját hátrafelé fésülte, teljesen a fejéhez simul a haja most.
• Csigák? Tehát francia étterembe megyünk? - érdeklődöm.
• Ránéztem az étlapra és eléggé megkönnyebbültem, hogy olasz kajáik is vannak. Nem akarok kurva drága kajákkal éhen halni ma este - rámvigyorog és a tenyerét a combombra simítja. - Nagyon bejössz ma nekem - Tűz van a hangjában. S ettől akaratlanul is fészkelődni kezdek. Azt hiszem a vacsora lesz az előjátékunk.  Ace a Midland Hotel parkolójában áll meg. Megemeli a szemöldökét, kiszáll, megkerüli az autót és kinyitja nekem az ajtót.
• Húha, mi? - nézünk fel a Midland kivilágított homlokzatára. - Éjszakára nem maradunk. Akkor még egy popsiszex trekket kellene csinálnom - vigyorog. - Vagy ki tudja milyet… - kézen fog és belépünk a Hotel fényes márványlapjaira. Nagyon elegáns az egész hotel. Áthaladunk a folyosón az étteremhez. A bőrkanapéra ülünk amíg várakozunk az asztalunkra. - Kérsz valamit inni? - Egy martinit választok. Ace ásványvizet kér. Amikor kihozzák az italunkat a Martinit Ace elé teszik, az ásványvizes poharat elém. Ránézek Ace-re, aki csak bazsalyog az orra alatt.
• Ma poén lesz az étkezésünk - állapítja meg Ace, ahogy egy mozdulattal átfordítja a poharakat előttünk.
• Beszélgessünk! - szólítom fel.
• Rendben.
• A straight edge-ről
• Jaj Liv! - Ace körbenéz, és megadóan hátradől a bőrülésen. - Mit akarsz tudni?
• Mennyire vagy benne?
• Eléggé.
• Képes lennél erőszakos térítésre is?
• Miért? Megvertelek azért, mert pezsgőt ittál a Night Klubban? - kérdez vissza Ace.
• Nem - felelem rá  a Martinimat kortyolgatva.
• Akkor?
• Nem tudom. Nem értem, miért vittek be, mint elszóltad, nem is először…
• Figyelj! - Ace a gránitasztalt simogatja közöttünk. - Ezekben a körökben az, hogy valaki DJ, valamilyen szinten mh… irányadónak számít. Nem is tudom, hogy  mondjam… az… hogy, hogyan élek. Hagy miket osztok meg. Tudod tömeget vonzok. Ettől nyilván úgy tűnik, hogy valamilyen irányító szerepem van. Meghatározó vagyok. Tömegekhez szólok.  A rendőrség elgondolásában az ilyen emberek főemberek. Akiket jó megfigyelés alatt tartani. Szemmel. Tudni, hogy mit akar. Milyen gondolatai vannak és mire képesek. Érted… mozgósítás szempontjából. Ha bekiabálnám a buliestemen, hogy gyerünk ugorjunk az Irwellbe, ezek megtennék Liv! -  néz rám a homlokát dörzsölve Ace.
• Az igen. Én… ebbe így még sosem gondoltam bele - nyögöm. De tudom, hogy Ace mire képes. Ahogy egyszerre ugrálnak, ahogy egy-egy instagramja alá több száz megjegyzés érkezik.  Igen lehet… hogy Ace-nek hatalma van. Még ha nem is él vele. Tisztában van vele, hogy nem élhet akárhogy és nem tehet akármit ki a saját online felületeire.
• Ez… nagy felelősség - köszörülöm a torkom.
• Hát a rendőrség tisztában van ezzel. Ha valamit csinálnak a straight edges srácok, természetes, hogy keresik azt, akinek a fejében megfogalmazódott valami terv. Szándék. Tudod, hogy ki lehet mögötte. Igen, mi van, ha én vagyok mögötte? Érted? Egyszerűen számon tartanak, mert számon kell, hogy tartsanak. Aznap ott voltam, lekapcsoltak. Ennyi. Elbeszélgettek velem. Nem kell túlgondolkodnod Liv - elkészül az asztalunk, tehát átülünk az étterembe. Egy kisebb privát helyiségünk van, asztal, két székkel és gyertyát is kaptunk. Szép ezüst színű hosszú gyeryta. Ace fellapozza  az étlapot, s rámnéz.
• Milyen italt kérhetek?
• Bármit - feleli rá.
• Akkor a főételhez bort kérek, a desszerthez pezsgőt.
• Jobb lenne, ha nem kevernéd - ráncolja a homlokát Ace. - Be fogsz állni és kidobod a taccsot. Már eleve ittál egy martinit. Ennyire nem is vagy hozzászokva az alkoholhoz.
• Három óránk van kajálni, szerintem eloszlik.
• Oké - hagyja rám Ace, s rendelünk.  Egy csirkés cukkinis olasz ételt választunk. A franciák biztos forognak magukban, hogy végülis egy olasz ételt választunk. Mindketten azonosat eszünk. Desszertnek fagylaltkelyhet kérünk gyömbéres keksszel. Ace rendel kettőnknek. Az italt hozzák ki hamarabb. Megint fordítva teszik az asztalra. Ace-el összemosolygunk. Csendben megvárjuk, hogy a pincér elmenjen, és Ace cseréli meg a poharakat. - Ugye tudod, hogy itt az egész üveggel meg kell venni? - néz rám Ace. Megakadok a mozdulatban.
• Ó - formálom és Ace-re nézek. Ő nem iszik. Vagyis itt fog nekem két üveg állni az asztalon.
• Akkor ezt tényleg elmértem - sóhajtok.
• Nem gond. Ha nem ízlik vissza is köpheted a poharadba - vigyorog rám Ace. - Ma ünneplünk. Hamarosan egyetemista leszel, húha!

• Alig várom, hogy végezzek. És elköltözzek Dylanéktől. Nagyon kellemetlen érzés az, ha úgy érzed, mindig valakinek a nyakán vagy. Szerintem Dylan ezért is utált mindig is - sóhajtom.
• Annyira azért nem utál - nyugtat Ace.
• Aha.
• Azért utál, mert letámadtad. Meg azért, mert kurva jó csaj vagy és fiatal - már húzza az agyamat. Oldalt billentem  a fejem. Kihozzák a csirkét.
• Még nem végeztem veled.
• Ez ijesztően hangzik - nevet rám Ace.
• Mindig DJ akarsz lenni?
• Nem tudom. Most még szinte a pálya kezdetén vagyok. Ismernek. De nem eléggé. Még sok lehetőség van benne. Nyilván nem innen fogok nyugdíjba menni. Nem akarom őszen és pocakosan is a lemezeket pörgetni - feleli komolyan Ace.
• Hol játszottál először?
• Mint szerintem mindenki, aki DJ lesz. Egy suli-buliban. Meg haveroknak zenéltem. A nyári munkáimból gyűjtöttem egy saját keverőre és megvettem. Tizenhat voltam, amikor tényleg igazi diszkóban először álltam a DJ pult mögé. Azóta egyszer se gondoltam, hogy abba akarom hagyni - Ace vizet iszik. Én meg a bort. - Amikor ott a suliban Dylan-el hülyültünk, megvettük az első hangtechnikai cuccokat, akkor… eldőlt a sorsunk. Ezt akartuk csinálni. Végülis Dylan pályán is van. Ő ezt végezte. Ő hangtechnikus.
• Ez az a keverő, amit most cserélned kellene? - kérdezek rá.
• Nem. Azt már az első négy év után le kellett váltanom, egy komolyabbra. Iszonyat áruk van ezeknek a tényleg profi DJ kontrollereknek.  De hát nem egy-két évre veszem. Bár öt-hat év után muszáj eladnom, mert teljesen leharcolom. Tényleg. Nem működnek jól az effektek utána és így nem is szól úgy. - Alattomos ez a francia bor. A semmiből érzem, hogy nagyon húz a fejem és mindjárt az asztalra borulok. Fel sem merek állni, mert félek, hogy eldőlnék, mint egy zsák krumpli. Megkapjuk a desszertet. El sem hiszem, hogy már több mint egy órája vacsorázunk, és dumálunk mi ketten. Nagyon szép ez az étterem. Sejtem, hogy Ace most nagyon sokat fog itt hagyni. Pezsgőre váltok. Nagyon jó íze van. Ezt el tudnám kortyolgatni egész este. Ace színjózan én meg kezdek egyre alaposabban elázni.  Hát ebből érdekes éjszaka fog kerekedni.
• Hahó Liv! Itt vagy még? - Ace átnyúl az asztal felett és megrázza a kezemet. Révetegen nézek rá. Aztán rávigyorgok.
• Beálltál - állapítja meg a szakorvosi véleményét Ace.
• Csak egy ici-picit - vihogom el magam.
• Jaj Liv! - nevet Ace.
• Nyugi, lesz szex! - nevetek rá vissza.
• CSss! - Ace röhögve körbenéz.  - Ez egy kulturált étterem Liv.
• Oké, nem égetlek nagyon - összefonjuk az ujjainkat és nagyon durva pillantásokat váltunk. A fagylaltom maradéka elolvadva folydogál a kelyhemben, elrágcsáltam a kekszeket is.
• Szerintem menjünk - súgja rekedten Ace.
• Jó - nyögöm fojtottan. Ace fizet. Elég sok fontot hagy itt. Felhúz a székemből, és a könyököm alá nyúlva támogat ki.
• Kábé azt gondolják, hogy elhoztalak vacsorázni, leitattalak, és most megbaszlak - összegzi Ace, ahogy érzi meg-megbicsaklik a bokám.
• Egészen jól sejtik - felelek rá kacagva. Gyönyörű ez a hely. Imádom az éttermet, finom volt az étel és az italok is. De igazán Ace-el a rendelt pizza is ugyanilyen jó kólával. - Menjünk hozzád! - mormolom Ace fülébe.
• Sétáljunk kicsit a friss levegőn. Nagyon részeg vagy Liv! - húz magával Ace. Ki vagyok melegedve. Nincs szükségem Ace zakójára se, mint a múltkor. A hűvös levegő tényleg jót tesz. Kicsit felszáll a köd a fejemből. Ace a kezemet fogja és andalgunk a belvárosban. Éjfél közeleg.