Úton a de Noir várhoz

Liam

Sosem az éjszaka a szar. Az mindig valami állat. Az ébredés, az a szívás. Nem először élem már ezt át. Tapasztalatból tudom. Ahogy józanul tudatosodik bennem, hogy mi volt az éjszaka. Még az ágyban fekszem, a párnába fúrva az arcom, de a másnap már itt van a nyakamon. Megemelem a fejem és nem tévedek.

Kurvára lefeküdtem a személyi asszisztensemmel. Itt fekszik, mellettem az ágyban, meztelen válla fénylik a reggeli napfényben a fekete szaténselyem alatt a meztelen teste. És az a jó segge, ami nem hagyott békén. Hogy lehettem ekkora barom?

Nem akarok most még erre gondolni. Még szeretnék visszasüppedni abba a csodás kielégülésbe, ami átjárja az egész testemet. Még az éjszaka emlékképei lebegnek a szememben. Vanessa rószaszínre festett lábkörmei. A megfeszülő bőr a nyakán, ahogy a csúcsra ér, és az a gyönyörű kéjes sikolya, amit én csaltam ki belőle. Még most is érzem a magam alá gyűrt feneke formáit. Azokat a puha nőies idomokat.

Bármennyire is akarom, nem fogom tudni kikerülni ezt a beszélgetést, nem fogom tudni meg nem történtté tenni azt, ami nagyon is megtörtént. És mivel olyan nagyon biztos voltam önmagamban és abban, hogy Vanessától nem akarok semmit. Nem is készültem erre az éjszakára. Vagyis… nem védekeztem. Ó basszus!

Felülök az ágyban és átdörzsölöm az arcom. A mozgásomra Vanessa is felébred és megfordul. Itt van az ágyamban, meztelenül, velem. S látom, hogyan tudatosul lassan minden benne. Minden amit tettünk. Akár a napfogyatkozás. Lassan eltűnik a fény az arcáról és lesüti a szemét. Nincs mentsége és ezt mindketten tudjuk. Én még ráfoghatom, hogy totál részeg voltam, azt sem tudtam, hogy mit művelek, pláne hogy kivel. De ő józan volt és józanul is nekem adta magát. Ez a gond. Miért nem ivott legalább egy kortyot. Akkor nevetnénk egyet és továbblépnénk. De nem, ezt nem fogjuk tudni ennyivel lezárni.

• Hozok neked egy fürdőköntöst – mormogom, ahogy kiszállok az ágyból. Vanessa nem szól, talán csak biccent. Egy szállodai fehér fürdőköntössel térek vissza és odanyújtom neki az ágyba. – Khm… beszélnünk kéne – kezdem óvatosan.
• Megértem ha kirúgsz ezek után
• Nem akarlak kirúgni. De megértem, ha felmondassz.
• Nem akarok felmondani – burkolódzik be a fürdőköntösbe és megrántja az övet szorosan maga előtt.
• Oké, szóval…nos én… az éjjel – beletúrok a hajamba és beismerem még sosem voltam ilyen abszurd helyzetben.
• Nem lehetne, ha mondjuk… elfelejtenénk?
• Nem.
• Ha nem beszélnénk róla?
• Azt sem.
• De miért nem? – nyüszítette Vanessa még mindig az ágyamon kuporogva.
• Ezt próbálom kinyögni – csattantam ingerülten.  – Mert… nem védekeztem. – Vanessa kikerekedett szemmel bámul rám. Most olyan hatalmas a szeme, mint még soha, és olyan ártatlan is mint még soha. – Szóval, meg akartam kérdezni, hogy esetleg te…
• Mi? Két éve nem voltam pasival! Miért nem húztál gumit te barom? – pattant ki az ágyból, mintha attól eshetne teherbe, hogy szimplán az ágyamban ül.
• Mert nem hoztam magammal, mert meg sem álmodtam, hogy lefekszem veled, mert nem készültem előre ilyen tervekkel, mert részeg voltam, mert elfelejtettem, és mert barom voltam ennyi – járkáltam idegesen a szállodai hálószobámban.
• A francba! Ez most kurvára nem hiányzott nekem Liam! – megijedt, látszott az arcán és tutira sírógörcsöt kap, de nem tudok mit tenni vele. Nézem ahogy összeszedi a ruháit és bevonul a fürdőszobába. Ezt elkúrtam!

Vanessa

Hiányoltam egy kis eseményt az életemből. Hát megkaptam! Ennyi érzelemlavina még soha nem zúdult végig rajtam, mint ebben a huszonnégy órában. A főnököm elhív ünnepelni, de bármennyire is figyelmeztet az anyám, hogy egy pasi csak úgy nem visz el egy nőt több száz mérföldre a saját számláján, nem hittem neki. Mert Liammal nem ilyen a kapcsolatom! Liam sosem volt ilyen! Hogy történhetett ez meg? Ráadásul hogy engedhettem! Nem ittam egy kortyot sem és hagytam, hogy egy részeg alak megfektessen? Hogy lehetek ennyire gyenge és kiéhezett egy férfira? Most mi lesz?

S az még talán megbocsátható, hogy eltöltöttünk egy érzelmes éjszakát együtt. Szexeltünk csak úgy hirtelen felindulásból. De ez az ügy, hogy egyikünk sem védekezett. Ez mindent megbonyolít. Hiába állok órákig a zuhany alatt, a spermáit nem moshatom ki a méhemből, ott vannak bent. A francba is!

Képtelen vagyok megnyugodni. Totál ideges vagyok tőle. Meg ettől az egész helyzettől. Lefeküdtem a főnökömmel! S talán még teherbe is estem tőle! Rosszul vagyok! Saját magamtól! Lehetetlenség rendbe szednem magam. Egy zaklatott, űzött tekintetű nő néz vissza rám a tükörből és nem tudom módosítani ezt a külsőt. Ki kell mennem nem dekkolhatok a szállodai fürdőszobájában egész életemben. Kinyitom az ajtót. Liam a bevetett ágyon ül, sötét nadrágban, fekete pólóban és a slusszkulcsával játszik maga előtt.

• Mi legyen? – kérdezem tőle olyan vékony hangon, hogy még nekem se tetszik ez a hangszín.
• Gondoltam elnézhetünk a patikába… tudod, egy… eseményutániért – túr bele a hajába idegesen.
• Jó, az jó gondolat – bólintok rá. – Akkor igyekezzünk. – Liam nem is vár mást, felveszem a körömcipőm és megyek utána. Liam ideges, a pirosnál a kormányon dobol. Feszült, alig tizenkét órája még ezekkel az ujjakkal simogatott és becézgetett, az ujjai mélyen bennem jártak és az orgazmus felé hajtott és most itt ül mellettem és majd megvesz, hogy eljussunk a patikába.

Liam szinte beront a kis patika ajtaján. Jellegzetes gyógynövényillat terjeng a levegőben. Szerencsére nincs senki más a helyiségben csak mi ketten. Eredetileg nőgyógyász ír fel ilyesmit, de Liam nem zavartatja magát. Neki most kell itt rögtön, a gyógyszerésznő van annyira diszkrét, hogy nem néz minket feltűnően, de az én arcom még így is lángokban áll. Liam átveszi a kis dobozkát és vesz egy ásványvizet is. A babáknak való vizek közül. Ég az arcom, ahogy távozunk. Liam bevágódik a kocsiba és én mellé az anyósülésre. Liam átadja az ásványvizet, már lecsavarta a kupakját és a gyógyszer leírását olvasgatja.

• Egyet vegyél be most, a másikat tizenkét óra múlva kell – futja át a sorokat. Engedelmesen nyelem le az egyik apró tablettát. – Ha rosszul vagy, vagy kihányod akkor előlről kell kezdeni. A kettő csak együtt érvényes.
• Ühüm – kortyolom a vizet, aminek a címkéjén egy baba néz rám nagy kék szemekkel. – S a hatása? – akarom kivenni a kezéből.
• A ciklus normál lefolyású lesz azt írja, ugyanúgy, szokásos időpontban kell megjönnie a menzeszednek – dobja a pohártartóba a gyógyszeresdobozt a papírral. A menzeszemről beszélek a főnökömmel? Jézusom! – Sajnálom.
• Hogy lefeküdtél velem?
• Hogy nem védekeztem. Hülye voltam. Nem szoktam ilyesmit tényleg. Tudom ez utólag nem hangzik olyan jól, de… megértem, ha most látni se bírsz.
• Szeretnék hazamenni, ha  tudsz nélkülözni – vettem ki a gyógyszeres levelet a dobozból és a táskámba csúsztattam.
• Oké – Liam kihúzta a slusszkulcsot és a kezembe nyomtam. – Menj a kocsimmal, én majd hazajutok valahogy.
• Biztos?
• Aham. Vanessa én… hagyjuk, vezess óvatosan – köszörülte a torkát Liam.

Vanessa

Ezüstharmat egy nagyon pici város. Amióta ide költöztem nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb voltam. Megtaláltam a belső harmóniámat. Egy költözés mindig egy új élet lehetősége. Az újra kezdés esélye. Ezüstharmaton nem ismer senki. Kialakíthatom újra önmagamat. Az lehetek, aki vagyok. Nem kell menekülnöm senki elől. Szeretek Ezüstharmaton élni. A városnak igazán egy főutcája van. Régen szalagtelkes kis falu volt. Állítólag az egész környék a De Noiroké volt. Vagyis a főnököm családja itt egy eléggé neves és ismert család. Mi több, a de Noir név ezen a vidéken név. Már egy hét eltelt azóta az ominózus este óta. Nem mentem be dolgozni. Én képtelen vagyok úgy Liam szemébe nézni, hogy közben kb. 50% eséllyel a gyerekét várom. 50% eséllyel meg nem. Ezzel a bizonytalansággal nem tudnánk mit kezdeni egymással. Szabadságot vettem ki, már ha létezik ilyesmi az én munkámban.

Ezüstharmaton most tudatosult bennem, hogy itt gyerekek is élnek. Babakocsikat tolnak a nők, és vannak babaholmikat árusító üzletek is. Mindez számomra teljesen új felfedezés volt. Amíg ilyen bizonytalan kimenetelű az állapotom, nem is merek semmi károsat fogyasztani. A sarki zöldségesnél gyümölcsöt válogatok.

• Napsütéses szép napunk van – pakolta a gyümölcsös rekeszeket a helybéli asszony.
• Végre süt a nap, Ezüstharmat szinte ragyog ebben az időben – mosolyogtam rá vissza.
• Kivirult mióta utoljára láttam, és mintha szedett is volna magára egy kicsit, szemrevalóbb lett úgy bizony – mérte le a gyümölcsöket az asszony. Zavartan néztem végig a szövetblúzomon.
• Csak a fehér szín teszi – simítottam végig zavartan magamon.
• Hát ha maga mondja. Minden reggel látom mostanában,  hát a munkahely?
• Megvan még.
• Hol is dolgozik?
• a De Noir tervezőirodánál – tettem a kosaramba a gyümölcsöket.
• Jaj igaz is, azt hittem a várnál van.
• A De Noir várnál? Messze van innen?
• Egy óra séta lehet, van arra egy gyalogút. Szép napot! – búcsúzott el az eladó.

Röstellem, hogy már két éve itt élek, de még nem láttam a de Noir várat.  Kivéve persze, amikor Liam elvitt a bálba. De akkor csak a lovagtermet láttam. Sosem jutottam el odáig, hogy megnézzem. Még csak kedvem se volt egyedül az erdőben kóborolni. De talán most érdemes lenne. Ha Liam gyerekével vagyok terhes, akkor igenis meg kell néznem a várat, amihez valahol a gyerekemnek is köze lehet.

Kényelmes cipőt húztam és nekiindultam a kiránduló útnak. a gyalogút Ezüstharmat szélénél indult. Ki is volt írva az ismertető tábla:

Vajon Liam szokta látogatni a várat? Emelkedőn haladt a gyalogút. És valóban közel egy óra gyaloglással értem a várhoz. Elfáradtam és kifulladtam. A vár előtt még a várjátékok nyomai látszottak.  Célbalövő táblák, szalmabálák. Szalagok. Most csendes volt a vár. A pénztáros nő felpillantott olvasmányaiból, ahogy az ablakához értem.

• Egy jegyet kérek szépen – vettem elő a pénztárcámat a táskámból.
• Amy, nem látta a gondnokot? Egész nap krepp-papírok ragadnak a sarkamra, miközben átvágok az udvaron, pedig reggel mondtam, hogy seperje át az udvart – lépett egy nő mellém a pulthoz. Kávébarna kosztümje volt, és finom bőrcipője. Nagyon drága parfümöt használhatott, mert olyan intenzív volt az illata, amit csak a drága parfümök biztosítanak. Hosszú barna haja finoman volt tupírozva és gondosan hátrafogva. Marianne volt az. Az igazgatónő.
• Még nem láttam – nő hangtalanul fordult a várkapu felé. – Mary! Lehet, a céllövöldénél gereblyézi a szalmát nem? – szólt utána a pénztáros.
• Igen? Akkor keresd meg és küld az udvarra, addig megvárlak itt -  Mary! Egy de Noir örökös. Istenem egy egy nemesi leszármazott! Hát ez Anglia! Jézusom!  A nő elegáns volt, finom, nyugodt, kimért, jó illatú, szépen öltözött és én majd elájultam tőle. Hozzá képest én, szürke bokáig érő passzos farmeremben, bokazoknival és fűzős vászoncipővel, és gézanyagú blúzomban úgy nézhettem ki, mint egy falusi lány Ezüstharmatról. Valószínűleg a bankkártyánkon is ez a különbség tükröződött. A nő finom mosollyal rámnézett.
• Megkapta már a jegyét? Vanessa igaz? – kérdezte kedvesen.
• Még…ööö nem – nyögtem ki olyan idétlennek éreztem magam és sutának ahogy csak egy nő érezheti magát, aki volt olyan ostoba, hogy lefeküdjön a főnökével és még csak ne is védekezzen. A tulajdonos magabiztosan nyomta rá a várpecsétet a jegyre, és letépte az érvényesítő kis perforálásnál a jegyet.
• Érezze jól magát a de Noir várban! – adta át mosolyogva, de nem engedte el a jegyet.
• Látom, az unokatestvéremnél dolgozik – pillantott le a nyitott pénztárcámra. A legfelső névjegykártya Liam de Noiré volt. Mivel rajta volt a telefonszáma és előkészítettem, hogy bármilyen eredmény után is, de felhívom a főnököm, amint megtudom, mi a sorsom.
• Ó… igen… én… a Tervezőirodánál dolgozom – nyögtem ki s sietve elrejtettem a pénztárcámat.
• Szóltam neki, jön és felseper – ért vissza lihegve a pénztáros lány.
• Nagyszerű! Szeretné ha körbevezetném? – fordult felém Marianne de Noir.
• Jaj én igazán nem szeretnék a terhére lenni, én… - hebegtem az igazgatónő és a pénztáros is mosolygott.
• A turistacsoportokat is én szoktam körbevezetni, ha Amy szabadságon van. Nem fáradtság. Jöjjön – intett maga után és én utána botorkáltam.  A vár lovegterménél állt meg. – Mary de Noir – nyújtotta a kezét.
• Vanessa Williams – szorítottam meg a kezét.
• Hogy került Liamhez?
• A szerencsétlen véletlenek furcsa esete, ide dobott a gép – feleltem hűvösen.
• Tehát nem rajong Liamért – nevetett fel könnyedén.
• Én… nem ezt mondtam…
• Tudja, hogy Liam a tényleges örökös? – mosolygott rám sejtelmesen.
• Tessék? - a hangom elnyelte a lovagterem nagysága, de Mary így is hallotta.
• Liam egyenes ági leszármazott – magyarázta Mary. – Ő a közvetlen örököse a várnak, csak nem akarta, hogy megrohamozzák a nők. Ismeri a női természetet.
• Tényleg?
• Liam magának való. Ráadásul én tanultam művészettörténetet, számára logikusan adódott, hogy én őrködjem a vára felett. Ő meg építhetett magának házat, olyat, amilyet szeret. Örülök, hogy nem tudják a női, hogy ő az igazi örökös, garantáltan felcsináltatnák magukat vele, már csak azért is, mert egy nemes vérvonalát és gazdagságát élvezhetnék.
• aham – motyogtam és közben megint érezhettem, hogy ég az arcom.