Fenyvesek lordja

"Most olyan dolgot csinálunk majd együtt, amit biztosan nem fogsz unni. De mennyire, hogy nem! Félni fogsz néha, de unatkozni sosem!" -Robin
A Fenyvesek lordja, a Holdhercegnő című történet alapján írt fanfiction, Robin de Noir és Maria Merryweather története...

2017. december 11., hétfő

Az ajánlat

Hallom, hogy Vanessa már nagyon belebonyolódik a témába, úgyhogy kiszólok neki, hogy irányítsa át a hívást hozzám. Amikor látom, hogy villog a telefon felveszem.
  • Liam De Noir. Milyen épületről lenne szó pontosan? - kérdezem, miközben én is megnyitom a dátumszerkesztőt.
  • Egy régi logisztikai központ átépítése lenne.
  • Tehát jelenleg a területen áll egy építmény.
  • Igen, már bezártuk és az önkormányzat felé kérvényeztük a központ átépítését és kivitelezőt keresünk.
  • Értem, mi saját  alvállalkozóinkkal végezzük az építési folyamatokat. így is megfelel?
  • Természetesen.
  • Akkor ha megvannak, küldje már át nekem előzetesben az átnézeti helyszínrajzot, a közmű helyszínrajzot, illetve felsorolás szinten azokat a szakhatósági és hivatalos iratokat, amik  jelenleg a birtokában vannak, vagyis amivel már nem kell foglalkoznunk. Januári tárgyalásra kalkulálunk egy költségtervet és felvázolhatja az elképzeléseit is illetve tehetünk egy helyszíni felmérést is. Rendben. Köszönöm. Minden jót. Viszhall. - A teáscsésze felé nyúlok, de már üres.
  • Vanessa készítenél nekem még egy teát? - dohogom. Vanessa megáll az ajtóban és rám néz.
  • Feküdj már le!
  • Ezt még be kell ma fejeznem, különben sosem végzek - rázom a fejem. A kézi rajz után az egészet gépre kell még vinni. Szörnyen fáj a hátam. A sablonokat félreteszem és átülök a géphez, hogy a számítógépes programmal is megrajzoljam a látványképeket. Vanessa behozza a teát a könyökömnél teszi le. Hatékonyan végzi a feladatát. - Vanessa! Most már mindent ütemezz márciusra. Annál hamarabb ne, mert nem fogunk a végére jutni. Összeszakadunk a munka alatt.
  • OKé!
  • Nem viccelek még egy munkát be ne ütemezz januárra.
  • OKé!
  • Az első két hetet pihenésre hagytuk. Alex síelni megy szóval egyedül leszek és rám szakad az egész.
  • OKé!
  • Szeretem amikor ezt mondod - Vanessa hátradől a forgószékén és rám néz. Rávigyorgok. Bár az összképet eléggé ronthatja, hogy lihegek mint egy kutya, mert jelenleg az orromon nem kapok levegőt. Elkészítem a látványterveket, és elküldöm Alexnek is. Vanessa már nem tudom hanyadik teát hozza utánam a nappaliba, ahogy átülök a kanapéra és telefonálok Alexnek.
  • Elkészült  a Bábel tornya? - érdeklődik Vanessa.
  • Ha nem is egy Bábel, azért Rodoszi kolosszusnak elmegy - köhécselem, Alex felveszi.
  • Szia.
  • Átdobtad a műved láttam.
  • És?
  • Eléggé urbánus.
  • Az jó nem?
  • Beneveztem magunkat a Pritzker-díjra.
  • Alex! ne már! - végignyúlok a kanapén.
  • Miért ne? Az jó ha forog a név a szakmában.
  • Jó tudom, csak nem akarok lóversenyezni. - Miközben beszélünk fellapozom az Architectural Review  építészeti folyóiratot és belekortyolok a forró teába.
  • Nem kell, de attól még az eseményre elmehetünk nem? Elhozhatnád Vanit! Tök király lenne! Mint az a várbeli bál!
  • Szivatsz! - szürcsögöm a teámat. - Majd te elmégy rá! - tüsszentek egy nagyot.
  • Mi van lebetegedtél?
  • Aha - fújom ki az orrom telibe a telefonba.
  • Fúj. Mond, szerelmi bánat, vagy csak sokat voltál meztelen az éjszaka, vagy mi volt?
  • Nemtom. Biztos belefutottam egy kisiskolás gyerekcsoportba valahol, vagy előttem mentek az utcán. Ki tudja?
  • Vanessa is beteg?
  • Még tudtommal nem - ásítok egy nagyot. - Figyelj, most lehet pihenek kicsit. Majd beszélünk.
  • Jól van. Kérd meg Vanit hogy ápoljon! - vihog Alex a túloldalon.
  • Nem hiszem, hogy ilyen viszonyban lennénk. Heló! - kinyomom a telefont. Vanessa ütemesen veri a billentyűzetet. Valószínűleg levelekre válaszol. Iszok a teámból, még olvasom az Architectural cikkét a következő pillanatban azonban elnyom az álom.
Vanessa
Amikor kikapcsolom a gépem, átöltözök és átnézek a nappaliba Liamhoz látom, hogy elaludt a kanapén.  A fiókból kiveszek egy kötött takarót és ráterítem.  Amikor el akarom venni tőle a folyóiratot felébred.
  • Bocs bealudtam. Mennyi az idő?
  • Háromnegyed öt, lassan készülök.
  • Ó - Liam felül átdörzsöli az arcát és rámnéz. - Nem maradnál még? Csak egy kicsit. Megosztom veled a takarót -  ajánlja fel és felhajtja a takaró szélét.
  • Kezdődik a sorozatom és szeretnék rá hazaérni.
  • Jó, nézheted itt is tessék - a dohányzóasztalról felveszi a távkapcsolót.
  • És a vacsora?
  • Marianne küldött egy egész falkának való eleséget, jut belőle kettőnknek is. - Habozok. De a kötött nyersfehér takaró Liammal elég csábító ajánlatnak tűnik. Átveszem a távkapcsolót, kikeresem a megfelelő csatornát és leülök Liam mellé. Liam betakar a takaróval és úgy ülünk a kanapén egymás mellett. Liam átveti a karját a vállam felett és pihegve veszi a levegőt a száján. Időnként kifújja az orrát és kortyol a kihűlőben lévő teából.
Egy órával később megmelegítem kettőnknek az ételt és a tévé előtt fogyasztjuk el. Alig beszélünk. Liamnak valószínűleg fáj a torka és nincs kedve beszélni. Bágyadtan bámulja csak a tévét. Nem hiszem, hogy érdekli a műsor, de elviseli cserébe, hogy ott vagyok vele.  Kellemes a ház így este. Liam gondolom nem akart egyedül lenni. Nekem meg nem volt szívem ott hagyni betegen egyedül a házban. Elméletileg csak egy órát akartam maradni. De a vacsora után bepilledtem én is. Felhúztam a lábaimat a kanapéra. Előbb csak egy kicsit dőltem Liamnak, aztán ahogy néztem a tévét egyre jobban. Fogalmam sincs mikor aludtunk be, vagy hogy melyikünk aludt el hamarabb. Azt hiszem arra keltünk, hogy kikapcsolt a tévé. Lejárt a biztonsági időkorlát.
  • Mennyi az idő - emelem fel a fejem Liam mellkasáról, amit eddig kispárnaként használtam.
  • Tizenegy óra - krákogja.
  • TE jó ég! Elaludtam. Bocs.
  • GYere fel az emeletre, ott kényelmesebb - áll fel Liam és a kezét nyújtja. Meredten nézek a kezére, nagyon kába vagyok.
  • Nincs szex, ígérem. Nem vagyok abban az állapotban - morogja Liam.
  • OKé! - mosolyodom el álmosan és követem az emeletre. Liam, aki eleve melegítőalsóban és pólóban volt csak bezuhan az ágyba. Én kihalászok magamnak egy pólót Liam fekete pólói közül és mindent ledobálok magamról, csak a bugyit hagyva magamon és én is bebújok mellé a paplan alá. Szinte azonnal elnyom az álom. S azt hiszem már nagyon régen nem aludtam ennyire jól és ennyire pihentetőn.

Liam
Vanessa mellett ébredek. Meg tudnám szokni. Kiengedte a haját és most kusza hullámokban terül szét a párnán. Az egyik fekete pólóm van rajta és egészen kislányos benne. A fenekét takarhatja éppen. Mélyeket és lassúakat lélegzik. Aztán felpattannak a szemei, ahogy merőn bámulom és találkozik a tekintetünk.
  • Jó reggelt! - súgom és magam is meglepődök, hogy alig van hangom.
  • Nem szexeltünk - mondja Vanessa, bár a kijelentés inkább kérdés.
  • Nem - mosolygok rá.
  • Hú! Az jó? - kérdezi Vanessa bizonytalanul.
  • Fogalmam sincs. Egész nap elemezgetheted. Írd be a keresőbe - vigyorgok rá.
  • Úgy érzem jobban vagy - jegyzi meg Vanessa és ki akar osonni az ágyamból, de elkapom a csípőjét. Kíváncsi vagyok mi van rajta, és egy kissé megemelem a pólóm alját.
  • Hé! Ne bámészkodj! - csapja le a kezem és lehúzza a pólómat, hogy takarjon.
  • La Perla? - érdeklődöm mint egy kisgyerek.
  • Igen, az. Tudod a te kontódra vettem - kacsint Vanessa és kilibben az ágyból, az éjjeliszekrényről felveszi a hajcsattját és összefogja vele a haját.
  • Hát akkor mégiscsak láttam rajtad. Tetszik - mosolygok rá.
  • Eddig is azok voltak rajtam - lép be a fürdőszobámba.
  • Komoly?
  • Látom nem nagyon érdekelt - emeli meg a hangját ahogy megengedi a kádba a vizet.
  • Hát jobban izgatott, ami mögötte volt - jegyzem meg. - Csak nem közös fürdőzésre készülsz?
  • Nem. Ez a te fürdőszobád. Én majd lent zuhanyozom - lép vissza Vanessa.
  • Ne butáskodj! Fürödhetsz itt, hozd fel a fogkeféd!
  • Kizárt! Tudod minden pasimmal itt szúrtam el. Otthagytam egy fogkefét, aztán egy hálóinget, aztán egy papucsot, aztán a pasim úgy érezte, hogy beköltöztem hozzá és ezért kidobott.
  • Mióta lettél ilyen félős?
  • Mindig is ilyen voltam. Rossz tapasztalataim vannak a férfiakkal.
  • Sajnálom. Velem is?
  • Azt még nem tudom eldönteni - lépett a panorámaablakhoz és kinézett rajta. - Ez a kilátás… tudod sokszor, na jó inkább csak az elején elmélkedtem, hogy ugyan mi a francnak költöztél te ide be a semmi közepére, aztán amikor először feljöttem ide a hálószobádba és megláttam ezt a kilátást. mindent megértettem.
  • S ha azt mondom - mögé lépek és lágyan átcirógatom a derekát és a fenekét. - ...hogy minden nap élvezhetnéd ezt a kilátást?
  • Minden nap jöjjek fel a hálószobádba? Nem kösz.
  • Nem. Minden nap ébredj a hálószobámban - mondtam ki az ajánlatomat.
  • Lázas vagy? - Vanessa megfogja a homlokomat. - Főzök neked teát! - kislisszan a kezeim közül mielőtt elkaphatnám és már lerohant a földszintre.
Vanessa
Amíg zuhanyozok próbálom értelmezni magamban amit Liam mondani akart. De képtelen vagyok rá. Nem értem miért mond ilyesmiket? S nincs is kedvem ebbe belebonyolódni. Nem tudom elhinni, hogy Liam ilyesmit komolyan gondolhat. Ezért figyelmen kívül hagyom.  Gyorsan törölközöm és felöltözök. Még nedves hajjal kezdek kávét és teát főzni. Mire Liam eukaliptusz illattal és mentás torokcukorkával a szájában leér, már mindkettőt elkészítem. Liam két pirítóst süt ki és sietve eltünteti.
  • Sok feladat van ma? - kérdezem futólag, miközben én is leemelek a hidegtálról néhány csemegét. - Mázlid, hogy a vár igazgatónőjével jóban vagy.
  • Tudom.
  • Mindig van rendezvénye?
  • Ha nem valami hivatalos, akkor biztos, hogy esküvő van szombatonként tuti. Szinte mindig marad egy csomó minden. Mariann már évek óta a várétteremből étkezik.
  • Jól hangzik. Akkor mindig kapsz tőle?
  • Nem. Régebben volt, hogy átküldött ezt-azt. De sokszor nem figyeltem, elfelejtettem és kint maradtak a kosarak. Aztán a mókusok rákaptak.
  • Akkor ezért van errefelé ennyi mókus?
  • Persze piknikeznek a házam előtt - biccent félmosollyal Liam. - Na jó megyek mert ma egész nap elektronikus regisztrálást csinálok. Lehet be kellene tanítsalak rá, és akkor egy jelentős adag dokumentációs feladatot levehetnél a vállamról.
  • Rendben, taníts be! - ajánlkozom és felvértezve az egész hidegtállal átmegyek Liam irodájába.
  • Jól van - Liam belép a gépére és lmegnyitja az elektronikus rendszert. - Tehát. Minden építkezést engedélyeztetni kell. Ez gondolom világos - néz rám futólag. - Az engedélyezési eljárást nagyrészt már elektronikusan kell véghezvinni, tehát innen a gép mellől szerzem be szinte az össze dokumentációs anyagot. Az egész folyamatot az Építésügyi hatóság  elektronikus rendszerén kell csinálni.
  • Oké!
  • Nem bánnám, ha jegyzetelnél - szól rám Liam és  a fiókjából egy jegyzettömböt vesz elő és elém tolja egy golyóstollal együtt.
Annyira sokat magyaráz, hogy már zsong a fejem. Sokkal bonyolultabb ez az egész rendszer mint hittem, mert annyi mindenre kell odafigyelni. Nem hiszem, hogy egyedül boldogulnék vele, de Liam megnyugtat, hogy majd segít. Liam a régi. Meglep, hogy ismét a kollégát látja bennem. S tudom, ha ezt átadja, az azt jelenti, hogy megnövekszik a feladatom is az irodában, vagyis nem lesznek szabad félórák, órák, délutánok. Vajon Liam megállapította, hogy nem vagyok eléggé leterhelve? Liam megmutatja az excel táblát amit készített, hogy minden futó és minden lezárt projektről meglegyenek a teljes adatok, vagyis műszaki leírás, engedélyek, tervrajzok stb. minden rögzítve legyen, hogy van, vagy nincs. A lejárt határidők pirosak, a futó projektek zöldek.

  • jó Liam. Elég lesz. Értem, most ne pakolj rám még többet, mert széthullik minden annyira sok információt zúdítottál rám! - állítom le. Liam meglepve néz rám. Még mondaná és mondaná. De elhallgat.
  • Rendben. Ezt a két projektet felviheted - nyúl a háta mögé az iratszekrénybe. - Én pedig leellenőrzöm. - nyomja a karomba és azzal kitessékel az irodájából. Némi kétségbeeséssel ülök le az íróasztalomhoz, hogy megbírkózzam a feladattal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése