A berepülő pilóta

At hiszem ennél.... ennél jobb fejezet nem is lehetne a jubileumi bejegyzés. Mert a blogon ez a 200. blogbejegyzés. Ma mi is pezsgőt bonthatunk Forestékkel. Ideje az ünneplésnek :) Jó olvasást a fejezethez! Callie

Shana keresztbe tette sima lábait a ponyván. Forest a szemével követte a mozdulatot. Tekintete feljebb csúszott. Shana karcsú csípőjét a kockás takaró fedte, haját hátra és hátrasimította a homlokából. Még mindig enyhén nyirkos volt a haja, de már nem zavarta. Shana a pezsgőtől kimelegedett és kipirult. Ketten együtt megiszogattak egy üveg pezsgőt. Shana ráadásul annyira nem is volt hozzászokva az alkoholhoz. Érezte, hogy egyszerre lett könnyebb a feje és nehezebbek a végtagjai. Forestet alig ütötte fejbe. De ahhoz eléggé, hogy Shanát egyszerre egészen másként lássa, mint eddig valaha. Forest szeme laposan rebbent, tekintete le-fel kúszott Shana meztelen karján, a kombinéja pántján, a mellén előredomborodó pléden. a Lány meztelen lábszárán.  Shana ajkai enyhén szétnyíltak és bágyadt tekintettel nézett a fiúra. Fogalma sem volt mennyi ideje ült közéjük a csend. Mennyi ideje pásztázzák egymást el-elfúló lélegzettel. Mámoros bódulatban, a sötétlő árnyakban.  Mindig is ilyen közel ültek egymáshoz, vagy csak az elmúlt percekben hajolt közelebb Forest. Shana érezte a fiú leheletét a vállán és ettől önkéntelenül megborzongott. Pezsgőillatú volt a lehelete. Még magához sem térhetett, Forest lecsapott rá. Egy pillanat műve volt az egész. Aztán Forest tenyere a csípőjét markolta, ajkai pedig a szájára tapadtak. Shana annyira meghökkent, hogy viszonozta a csókot. Forest felbátorodva falta mohón a pezsgőízű, hűvös, rózsaszín ajkakat. s csípőjénél fogva magához rántotta erősebben a lányt.  Shana Forest karjába kapaszkodott meg, hogy ne dőljön el a mozdulattól végig a ponyván.

-          Forest! – kapkodott levegő után Shana.

-          Bocs… bocs ez… nem az amire gondolsz, máris… leállítom magam – morogta Forest miközben forró tenyere birtoklón simult Shana lábaira, fel a combján. Homlokát Shana hűvös homlokának nyomta, de a keze nem állt le, mohón siklott fel Shana hűvös meztelen bőrén a tenyere.  Enyhén szédült a pezsgőtől.  – Jézusom! Ezer éve nem voltam nővel! – lehelte Forest, ahogy kutakodó kezeitől szétnyílt a pléd, s Shana csipkés kombinéja a szeme elé tárult. – Neked is ennyire jó!? – nyomta az ajkait Shana nyakára, vállára és mellkasára. – Shana? – Shana erőtlenül hajtotta hátra a fejét, s ezzel felkínálta nyakát Forest forró csókjainak.

-          Igen… igen – pihegte bizonytalanul Shana, s tenyerével átfogta Forest tapogató tenyerét. Forest nem érzékelte a bizonytalan mozdulatot. Shana sem volt meggyőződve róla, hogy tényleg le akarja fogni a fiú kezét, amikor annyira jó érzés, az érintése.  Shana kombinéja csupa selyem és csipke volt, finom kelmék az ujjai tapintása alatt. Az anyag sikamlós a kezei alatt. Shana mellbimbói szinte átszúrták a vékony csipkeanyagot.  Forest ajkai rátapadtak a meredező mellbimbókra, forró lehelete és nedves nyelve csúszott a csipkével fedett halmokon. Shana reszketve vergődött a kezei közt. Forest kutakodó ujjai a bugyijába csúsztak.

-          Lassíts, Forest! – nézett fel Forest arcába  Shana.

-          Az nem fog menni – lihegte kifulladva Forest. – Üss le, de én nem tudok leállni! – tolta le Shanáról a bugyit Forest, s ajkaival Shana száját kereste. Sürgető és mohó volt a csókja. Shana hűvös ujjait Forest tarkójára simította. a rövid, frissen nyírt haja borzongatóan izgatta ujjbegyeit. Forest sápadt bőre szinte fénylett az éjszakában. Alkoholos leheletük keveredett a hangár nyirkos, hűvös levegőjében. De a takaróponyva szinte forró volt körülöttük. Shana kinyújtotta a karjait, ahogy Forest átemelte a derekáról felfelé húzva a kombiné selyemanyagát. Shana kábán ébredt rá, hogy teljesen meztelenül fekszik a fiú alatt. Forest lerúgta magáról a cipőjét és a nadrágját, az ingjét Shana rángatta róla, Forest kioldotta a repülős óráját és szinte azzal a lendülettel fordult is Shana meztelen, hűvös testére.  Tenyere erősen markolta Shana combjait, a feneke ívét, a csípője hajlatát. Shana vékony karjait átvetette Forest vállán, és ujjaival a fiú rövid hajának kis sörtéit simogatta a tarkóján. Forest ujjai a nedves ölén matattak. Shana riadtan nézett fel Forestre, ahogy az határozottan megemelte a feneke alá nyúlva a csípőjét és puhán beléhatolt.  Egyszerre szakadt fel belőlük a nyögés.

-          Shannon… Ez… - Forest előredőlt, s a könyökére támaszkodva megállt, sötét szemének köde mintha felszállt volna egy pillanatra. Shana zavartan megnyalta az ajkát. Érezte magában Forest feszítő, lüktető vágyát. S ez a bizalmas közelség szinte túl sok volt. Ahogy Forest rajta fekszik. Ahogy a tekintetével zavartan kutatja az ő arckifejezését. S aztán lehajol az ajkaihoz. Ahogy elmélyítette a csókot, nyelvével egyre mélyebben hatolva Shana ajkai közé, úgy hatolt egyre beljebb a lány szűk ölébe.  Forest ütemesen mozgott. Shana összeszorított szemhéjjal ölelte át, s Forest egy pillanatra megfeszült, majd szinte rárogyott. Könyökével tartotta magát Shana felett. A vállára zihálta a levegőt, majd legördült róla és a ponyvára dőlt mellette. Magával húzva a plédet is, amivel betakaróztak. Lassan csendesedett a szívük dobogása. A légzésük egyenletessé vált. S észrevétlenül álomba merültek.

Shana csörömpölésre riadt. A ponyván nem feküdt mellette senki. Forest helyét lenyomódva rajzolta ki a ponyva, ahogy megérintette az anyagot, még meleg volt.  Forest döbbenten nézte a hangár oldalában a pőre bőrét. Kétségtelenül véres. A rohadt életbe! Tényleg nem csak álmodott! Lefeküdt Shannon-nal és elvette a szüzességét! Úristen!  Most már nem csak alul volt rajta a rászáradt vér, Shannon szüzességének bizonyítéke, de dühében öklével a hangár falára csapott, s a kézfején kiserkent a vér. Remek. Forest sietve tépett le egy csík anyagdarabot és a  csuklójára és a kezére kötötte. Forest az esőben állt, zsebre tett kézzel nézett messze, a zuhogó esőfüggönybe bámulva. Lehajtotta a fejét, s a lába körül keringő pocsolyában lépdelt fel-alá. Próbálta összeszedni a gondolatait. Rendszerezni a tetteit. Nehezebb volt, mint hitte. Eső és nedves föld szaga keveredett a levegőben. Ez az illat most már mindig Shannon Price-ra fogja emlékeztetni. Meg arra, ami a hangárban történt. Forest visszasétált a hangár ajtajához és megtámaszkodott a furnérlemez vékony lécének döntve a karját. Shana a ponyva tetején ült, már ő is felöltözött és úgy nézett rá, akár egy kislány, aki nem érti mi történt vele.

-          Lefeküdtem veled igaz? Nem álom volt – kérdezte hűvös nyugalommal Forest.

-          Hát… úgy tűnik – felelte nyeglén Shana.

-          Azért eszedben volt tiltakozni, vagy csak hagytad magad? – támadt neki Forest.

-          Most ne akard már rám kenni az egészet! – csapott vissza Shana.

-          Oké, mindketten benne voltunk. De tőled azért több ellenállást vártam volna. Beittam – tette karba a kezét Forest.

-          Hát képzeld én is! – tárta szét a karját tehetetlenül Shana.

-          hát ez aztán fantasztikus! – csapott a levegőbe Forest. Értetlenül nézett a lányra. – Miért Shannon?  Miért engedted? – rázta a fejét hitetlenkedve Forest.

-          Kell azt magyarázni?

-          Hát igen, kurvára meg kellene magyaráznod! Mit gondolsz minden lány ilyen szolgálatkész?

-          Most lekurváztál? – pattant talpra Shana.

-          Nem egy francia bordélyt láttam, de még ott is alkudni kell legalább az áron! – nézte ingerülten, ahogy közeledik a lány. Shana teljes erőből pofonvágta. Forest csak az alsófogsorára harapott, ahogy az ütés erejétől félrebillent a feje, s hallgatta, ahogy Shana kopogó cipővel távozik a hangárból a zuhogó esőbe. Fáradtan simította át kendővel bugyolált kezével a homlokát. Hátrahajtotta a fejét és a hangár tetőszerkezetét bámulta. Értetlenül állt az eset előtt és tehetetlenül. Ami megtörtént, megtörtént.

-          A francba! – Forest sarkon fordult és a lány után eredt. Nem kellett sokat mennie. Shana az esőben ült. Mivel az egész mező végig hatalmas néhány centis víztengerré változott, tulajdonképpen a vízben ülve zokogott. Nyilván azt csinálta, mert rázkódott a válla. – Shannon! – kiáltotta a lány nevét. Shana hátradőlt a fűben. Hagyta, hogy az esővíz mossa az arcát. Lehunyt szemmel feküdt az esőben. Forest odaért hozzá, és felé hajolva mellé térdelt. – Shannon! – rázta meg gyengéden a lányt.

-          Menj el! Most nem tudnék beszélni veled – fordította el a fejét Shana. Forest nem tudta eldönteni, hogy a lány könnyei csorognak az arcán vagy az esővíz. Shana haja a vízbe omlott.

-          Shannon! Hiszen szűz voltál! Az istenért!Legalább mondj valamit, miért adtad nekem? Miért? – tenyerelt a vízbe értetlenül Forest a lány mellett. Shana csak a fejét rázta, de nem szólalt meg. Forest ujjait érezte a haján, a homlokán, aztán esővízzel kevert ajkai hűvösét az ajkán. Az ajkaik szétnyíltak, s a nyelvén még érezte az eső ízét,  fel sem fogta, hogy Forest felnyalábolta a vízből és cipeli vissza a hangár felé. Shana menekültként kapaszkodott belé, Feneke a hangár  falának csapódott, de a feje nem, mert Forest a tarkóján tartotta a kezét.  Reszketve engedték újra szabadjára a vágyaikat. Forest tenyere a fenekén volt, Shana lábai a dereka köré kulcsolódtak, s Forest a hangár lemezfalának nyomta, ahogy belecsapódott az ölébe. Olyan lendülettel és acélkeményen, ahogy egy repülő szeli ketté a levegőt. Shana felsikoltott, ahogy kitöltötte belsőjét Forest vágya. – Ezért? – zihálta fújtatva Forest. Shana a hangárnak vágódott, ahogy Forest újra és újra nekilendült.

-          Igen – sóhajtott fel Shana. Forest gyorsított a tempón. Shana combjai az alkarjára nehezedtek, fenekét Forest a tenyerével tartotta, s Shana elképzelni sem tudta, hogy tudta az utat így szabaddá tenni egy pillanat műve alatt Forest. De ismét olyan közel voltak egymáshoz, amennyire csak egy férfi és egy nő közel lehet egymáshoz testileg. – Szeress Forest! Még! – sikította Shana, ahogy Forest keményen az ölének csapódott. Annyira gyors volt. A kapkodó csókjaik, Forest vad vágya,  gyors üteme, az eső hűvöse, aztán a pillanatnyi megdermedés. Egyszerre érték el a beteljesülés gyönyörét.  Olyan váratlan és heves volt. Forest leeresztette a lábait. Shana alig bírt megállni a lábán, annyira reszkettek a lábai. Forest a homlokát a homlokának támasztotta. Shana érezte ahogy Forest forró nedve lassan végigcsorog a combjain. Lehunyta a szemét.

-          Ezt már nem fogjuk tudni kimagyarázni – mormolta Forest. Érezte Shana megemelkedő kezét, s sietve a hangár falának nyomta. – Mielőtt megütsz – nézett Shana szemeibe Forest.

-          Nem terveztem -  nézett fel a csuklójára, amit Forest a falhoz nyomott a feje felett. – Hogy van a kezed?

-          Minden oké – mozgatta meg az ujjait a kötésben Forest, aztán lassan, ráérősen Shana ajkaira hajolt. Nyelvével bebarangolt a lány száját, eljátszadozott a nyelvével, míg Shana bele nem nyögött a csókjukba. – Azt hiszem ránk férne egy angolreggeli – jegyezte meg Forest, s csuklójánál fogva maga után húzta Shannont.

-          Egy kiadós angol reggeli – értett egyet Shana.

Stratégiai megbeszélés

Fabian és Corinne az előretolt bástyán üldögéltek. Corinne csomózott kendőt tekert maga köré és kényelmesen melegedett benne. Fabian elgondolkodva támasztotta a homlokának a tenyerét. Drágaköves gyűrűje tompán fénylett az ujján. Fekete bőrcipőjén egy két apró esőcsepp fénylett. Nézték, ahogy úsznak a felhők a fenyvesek felett.

- Nem jelentkezett, azóta sem – sóhajtotta Fabian.

- Ne légy türelmetlen! Nem kis dolgot közöltél vele – játszott kendője rojtjaival Corinne.

- Persze, de mégiscsak izgat a dolog. A fiam gyerekéről van szó -  tette karba a kezét rosszkedvűen Fabian. – A Te ötleted volt! – támadt Corinne-nak.

- Fabian! Azt kérdezted, hogy én mit gondolok – nézett szürke felhőszemekkel Fabianra Corinne.

- Azt hittem, te vagy az aki érdemi javaslatot tud nekem adni, hiszen majdnem lányanya lettél.

- Engem Armand feleségül vett.

- Nyilván! – tárta szét a karját Fabian. – Ha Forest élne, neki is kötelessége lenne feleségül venni a lányt.

- Tizennégy voltam. Fabian, lehet, hogy Shannon idősebb most…

- Hat évvel!

- Az nem olyan sok. Ráadásul más időket élünk – rázta meg a fejét Corinne, s egy vörös tincset a füle mögé simított. – Nézd! Én biztos, hogy örültem volna neki, ha akkor valaki leveszi rólam azt az egész terhet! Tudom mit élhet át Shannon! Mert én is átéltem! fiatalabbként, de legalább volt segítőm, Armand. Neki ki van? Senki! Lehet, hogy idősebb, mint én akkor, de ő viszont egyedül van. Nekem is jól esett volna, ha valaki egyszerűen segít abban, hogy úgy érezzem ez az egész meg sem történt. És bár szerettem a fiamat, örültem volna, ha az életem nem csak ebből áll. élhettünk volna máshogy, kevesebb küszködéssel – magyarázta Corinne.

- Shannon akkor sem olyan!

- Fabian! Majd meglátod, átértékeli magában az egészet! És örülni fog a javaslatodnak és még meg is köszöni majd ezt! Shannont semmi nem köti ehhez a családhoz. Forestet alig ismerte!  Kapott tőle egy gyereket és azt se tudja mihez kezdjen a gyerekével, meg magával. Olyan tanácstalan és árva, mint égen a csillagok! – bólogatott magát is megerősítve Corinne. – élni fog a lehetőséggel, csak idő kérdése.

- Nem tudom! Nem is ismerem azt a lányt! Milyen hülye egy helyzet, szerintem még én is többet találkoztam már vele, mint a fiam, aki teherbe ejtette. Én többet előkészülök, mint ahogy a fiam azt valaha is tette neki – bosszankodott Fabian.

- De! Összehozott egy gyereket – mosolygott rá Corinne. – milyen szerencse, hogy fiút, igaz? – vigyorgott Fabianra.

- Na, hát igen. Az tényleg szerencse – bólogatott rá Fabian egyetértően. – Szerinted meddig gondolkodik még Shannon? – kérdezett rá türelmetlenül Fabian.

- Most hova siettetnéd? Kevin még kisbaba. Had legyen az anyjával! Majd ha nagyobb lesz sokkal érdekesebb lesz neked is. Mihez kezdenél egy csecsemővel?

- Öt gyereket neveltem fel, csak tudom mihez kell kezdeni egy gyerekkel! – dörmögte Fabian morcosan.

- Már megint makacskodsz!

- Az én unokám! Csak tudom mi a jó neki! A fiam gyereke! Akarom azt a gyereket! Szerintem én jobban akarom, mint ahogy Forest akarta volna – sóhajtozott Fabian elégedetlenül.

- Na ebben az egyben aztán biztos lehetsz. Forest nem volt azért egy apatípus valljuk be – ingatta a fejét Corinne.

- Húsz éves volt, nem is kellett volna, hogy apa legyen. Persze, hogy nem volt rákészülve – védte a fiát Fabian.

- Azért ez akkor is jellemző Forestre! Csinál valamit, otthagyja… aztán…

- Jó én is tudom, elég felelőtlen tudott lenni, mindennek csak úgy nekiesett. Szerintem ennek a Shannonnak is – túrta át a haját zavartan Fabian. – aztán otthagyta. Igen… ez Forest… - ismerte be Fabian.

- Bármennyire is szerette Shannon a fiadat, előbb utóbb a maga útját akarja járni, és a maga életét. Forest nem él. Nem táplálja már azt a reményt sem, hogy esetleg feléjük néz. Előbb-utóbb Shannon is be fogja látni, hogy jobb lesz nekik így. Kevin a családjával élhet, ő meg járhatja a maga útját.

- Hát neked legyen igazad Corinne – nézett a húgára bágyadtan Fabian.

- Igazam lesz, mert én voltam Shannon helyzetében, tudom, hogy kapva kaptam volna egy ilyen lehetőségért, akkor amikor éjszakákat sírtam azért, mert terhes lettem. Bár az én szüleim mondtak volna valami ilyet… vagy az én nagyszüleim vagy mindegy ki, akárki…

Shannon altatta a fiát. Halkan duruzsolt neki, s közben lágyan simogatta a fejét. Kevin még nem tűnt álmosnak. Nézegette kinyújtott kezét. Megcsodálta az ujjait, szájába vette, aztán megint maga fölé emelte. Meresztette rá a szemét. Megmozgatta az ujjait. Shana megfogta a fia kezét és egyesével megsimogatta az ujjacskákat. Kevin anyjára nézett.

- Nap, Hold, csillagok, a bolygók táncát járják… -  mormolta Shana elgondolkodva fia ujjaival játszva. - Holdföldén a barlangok, a gyöngyök titkát súgják – Shana fátyolos tekintettel merengett el. – Ezt még apukád tanította nekem. Fura mi? Ezt játszottuk mi is, éjszaka, egymásba fűztük az ujjainkat és néztük  a fejünk felett, a kinyújtott karunkat, az összekapcsolódott kezünket és ő hirtelen ezt a verset kezdte el mondani. Azt mondta… még a nagymamája tanította neki. Aki egy igazi hercegnő volt ott ahol él. A családod Kevin. Szeretnél velük élni? – kérdezte elmélázva Shana. Kevin torokból gurgulázón nevetett, s tetszetősen anyjához fúrta a fejecskéjét. Úgy tűnt a fiának tetszett a gondolat.

- Akarod, hogy újra elmondjam a versikét? – suttogta a fiának Shana. Kevin hosszú elnyújtott ásítással lecsukta a szemét. – Nap, Hold, csillagok…  - Kevint lassan elnyomta az álom. Shana is félig bealudt a kicsi mellett. Megrázva magát, még utoljára megigazgatta a takarót Kevinen, aztán halkan kilépett a szobából. Holly a nappaliban várta.

- Elaludt? – kérdezte Holly a kanapén üldögélve.

- Végre, ma nagyon élénk volt – rogyott le mellé fáradtan Shana. – Mit csináljak Holly? Mond mit csináljak? – kérdezte Shana tanácstalanul.

- Többet ajánlottak mint vártuk, nem igaz? – nézett Holly. – Nemcsak, hogy némi támogatást nyújtanának, de szeretnék maguk felnevelni Kevint.

- Persze, csak mi lesz így a véleményük rólam? – sopánkodott Shana.

- Shannon Price! Mióta érdekel téged az, hogy mit gondolnak rólad?

- Mindig is érdekelt.

- Igen, de nézd a másik oldalt. Forest meghalt. Ez a gyerek meg itt van a nyakadon. Oké, hogy megszülted, meg most egyedüli anyaként fel akarod nevelni. Hát ez tényleg bátor dolog tőled, de senki sem fogja megveregetni a válladat azért, hogy világra hoztál egy törvénytelen gyereket. Még akkor is, ha háborúban több mindent elnéznek az embernek. Még ha azzal is sajnáltatnád magadat, hogy valaki biztos megerőszakolt. Ott a másik gondolat, mi van ha árultad magad a hazatérő katonáknak és úgy maradtál – mondta kemény hangon Holly.

- Túl keményen fogalmazol! – karolta át magát Shana.

- Én magam vagyok a józan ész, aki megszólal. és meghúzza a vészharangot! Shana, ha hagyod ezt az egészet elúszni, akkor te teljesen hibbant vagy! Ahelyett hogy örülnél, hogy Forest szülei elfogadják a gyerekedet, és készek felnevelni, Te csak nyavalyogsz itt. Mit akarsz tenni Shana? Forest gyerekével nyomorogni, és pityeregni a nagy szerelem után? Nézni ahogy a fiad felnő és azt látja, hogy a szerencsétlen anyja nem tudja normálisan eltartani? Milyen életet akarsz neki? Londoni munkáséletet? Senki nem támogat Shana! Vissza akarsz utasítani egy ilyen ajánlatot! hát te nem vagy normális! Add nekik oda Forest gyerekét! Úgyis oda tartozik! Te meg lépj túl ezen a háborús románcon és éld az életed!

- Több együttérzést vártam volna tőled Holly!

- Ennél nagyobb együttérzés a világon nincs, mint amit most én mondok neked. És egyszer majd meghálálod nekem, hogy nem hagytam, hogy az egész életedet elcseszd. Nem a sintértelepre viszed Kevint, hanem egy palotába! Az Isten szerelmére, hiszen egy lord fogja nevelni! Más anya kipurcanna azért, hogy a gyereke az arisztokraták életét élje, hát nem is értem miért vagy elégedetlen! Fabian de Noir jobban fog vigyázni az unokájára, mint az életére, Nem lehetne nagyobb biztonságban Kevin sehol máshol. Elvégre a fia van ebben a gyerekben!

- Abban biztos vagyok, hogy Fabian de Noirnál jó kezekben lenne – bólintott végül bátortalanul Shana.

- Hát akkor meg? Mi itt a kérdés? Add át nekik Kevint!

Repülőgéphangár

 Forest levette a kabátját, rátette a pezsgősüveget  és sietve kezdte a ponyvát lehúzni a repülőről. Shana fázósan tipegett a hangár szélén. Nézte, ahogy Forest rutinosan ugrálgat ki-be a repülőből. Állítgat, néz. Komoly és megfontolt. Sötét szemekkel fürkészi a gépet. Egy ideig úgy tűnt indítani akar, aztán mégsem. Aztán hadonászott, aztán, csapkodott, végül dühösen bevágta maga után a repülő ajtaját, és feldúltan közeledett. Shana megszeppenten húzta össze a kabátot magán.

-          Íme ez egy hangár! Barátkozz meg vele, mert úgy néz ki hosszabb ideig fogunk itt időzni! – nyomta Shana kezébe a papírt, amit összegyűrt. Shana értetlenül  hajtotta szét a papírlapot.

-          „Várunk a lakodalomba. Ne húzz el! A csapat” – olvasta fel hangosan Shana. – ez meg mi? – nézett fel Forestre értetlenül, aki visszanézett rá.

-          Ez a gép ma már biztos, hogy nem repül – mutatott a repülőre Forest.

-          De… na de miért nem? – bámulta meg a repülőt Shana. – Semmi baja.

-          Üzemanyag nélkül ez se megy sehova kislány! – csattant rá Forest mérgesen. – A fiúk meg akartak tréfálni. És milyen nagyon örülhetnek majd, hogy sikerült! – csapott a levegőbe ingerülten Forest.

-          Te komolyan elrángattál ide, és semmi értelme nem volt? – támadt neki Shana. – Lekéstem az utolsó vonatot miattad! – kiáltotta bosszúsan Shana.

-          Tudom, bocs – rántotta meg a vállát Forest.

-          Ennyi?

-          Miért mégis mit vársz? vágjam fel az ereimet miatta? – kérdezte rosszkedvűen Forest és a pezsgőt megemelte. – Pezsgőt? – nézett kérdőn Shanára.

-          Szemétláda! – fújtatott rá Shana és összegyűrve a papírdarabot Forest mellkasához vágta. Forest egykedvűen leereszkedett a ponyvára, amit a hangár falához vágott. Lehúzta a csizmáit, majd rutinosan nekilátott felbontani a pezsgőt. Shana hátat fordítva nézte a kint szakadó esőt. Még mindig cipőjét a mellkasához szorítva állt ott, csöpögött a hajából a víz. Fázott és reménytelenül gondolt arra, hogy az utolsó vonat is elhúzott, vagyis itt ragadt egy hangárban, átázva. Hangos pukkanással Forest felbontotta a pezsgőt.

-          Francia, mh… jó pezsgő – húzta meg az üvegből az italt Forest. – Biztos nem kérsz? – nézett Shana felé tartva az üveget. Shana tanácstalanul ejtette maga mellé a cipőit.

-          Iszonyúan fázom – suttogta Shana.

-          Jah, én is, ezért iszom. Az átmelegít – tette le a padlóra Shana felé az üveget. – Meg neked sem ártana levenned ezeket a vizes ruhákat. És most nehogy azt mond, hogy milyen aljas módon kihasználom a helyzetet – előzte meg Forest a megjegyzést. Shana végignézett magán. A bugyijáig nedves volt mindene.

-          Ha nem nézel ide, akkor leveszem – harapdálta az alsó ajkát Shana.

-          Jól van! – fordított neki hátat Forest. Shana  sietve kibújt a kabátjából, lehúzta a harisnyáját és lekapta az ünneplőruháját. Csak a bugyiját, és a kombinéját hagyta magán, s sietve visszaterítette magára  a nedves ballonkabátot, s összefogta maga előtt. – Kész?

-          Igen.

-          Keresek egy plédet  neked – állt fel Forest és körbenézett a hangárban. Egy kockás pléddel a hóna alatt tért vissza. – Hát nem túl divatos, de megteszi – nyújtotta át a lánynak, aki a ponyva tetején didergett.

-          Fordulj el! – szólt rá Shana sötéten. S amikor a fiú megfordult, gyorsan átcserélte a ballonkabátot a plédre, s maga köré tekerte. Fokokkal melegebb érzete lett.  Forest ingujjra vetkőzött ,s feltűrte a vizes ingjét a könyökéig. A hangár falának döntve a hátát visszaereszkedett a ponyvára.

-          Pezsgőt? Esküszöm tényleg melegít – nyújtotta Forest az üveget a lánynak.

-          De csak egy kortyot – vette el Shana, s meztelen karral kinyúlt a pléd takarásából, s elvette az üveget. Szemét végig Foresten tartotta, amíg kortyolt az édes pezsgőből. – Miért vicceltek meg a társaid?

-          Mert értelmetlennek látom háborúban házasodni – felelte Forest egykedvűen, s a nadrágja szárát igazgatta.

-          Dave, miért házasodott meg most? – kortyolt újra a pezsgőből Shana.

-          Mert, az utolsó légiütközetnél, kapott egy lövést, ide, a karjába – mutatott a saját felkarjára Forest. – S ráébredt, hogy… ő az utolsó férfi a családban. Ha ővele történik valami, akkor… kihal a családneve – magyarázta Forest.

-          Végülis ez… logikus érv a házasság mellett. Vagy nem? – gondolkodott el Shana.

-          Igen – bólintott rá komolyan Forest.

-          Te nem gondolkodtál el ezen? – kíváncsiskodott Shana.

-          A házasságon?

-          Aham. Miért nem házasodsz meg te is? Tudod… hogy fennmaradjon a de Noir név – vigyorgott rá Shana.

-          Nekem nincs ilyen gondom. Nem én vagyok az egyetlen fiú. Az én családnevem nem fog kihalni velem. Vannak unokatestvéreim. Fiúk. akiknek már gyerekük is van. Sok de Noir él arrafelé, ahol én lakom. Én csak egy ág vagyok azon a nagy terebélyes fán.  Nem múlik rajtam egy család kihalása – vette le az üveget Forest, és komótosan meghúzta. – A de Noir nem egy kihalóban lévő állatfaj – vigyorgott a lányra.

-          Ó, tehát több példány is van belőled? Ez igazán megnyugtató – mosolygott rá Shana.

-          Szerintem is – adta vissza az üveget Forest. Csendesen adogatták egymás kezébe az üveget. Egymás után ittak belőle. Hallgatták az eső szüntelen kopogását a hangár tetején. A szürke eső, egyre sötétebb színbe öltözött. Sötétedett.

-          Soha… nem is akarsz megházasodni? – kérdezte végül halkan Shana.

-          Nem tudom. Nincs túl jó természetem – döntötte a fejét a hangár falának elgondolkodva Forest. – Nem bírom a kötöttségeket. Nem vagyok egy otthonülő típus. Nincs nyugalmam. Nem szeretem a házasság szót sem, olyan állandóságot jelent. Unalmat. Megállapodást. Én repülni akarok. A világ egyik pontjáról a másikra. Melyik nő értené ezt meg?

-          Miért tanultál meg repülni?

-          Kíváncsiság volt. Valami új iránt. Hiszen… akkoriban még szinte senki sem tudott repülni. Meg akartam ismerni az ismeretlent. Részese lenni a csodának, a repülés csodájának.

-          És a front? Miért, miért vonultál be?

-          Hát… láttam azokat a mozgóképeket, a gyalogsági csatákról, tudod… a lövészárokban. S arra gondoltam… ők ott vannak egy helyben, repülővel mennyivel nagyobb távokat lehetne bejárni. Célt adott. Valami olyasmit, amit semmi másban nem találtam meg – ingatta a fejét Forest elmerülten.

-          Igen, én is néztem olyan mozgóképeket. Már készültek a légitámadásokról is – vallotta be Shana zavartan, s a meztelen lábfejét  melengette a takaró sarkával.

-          Komolyan? Te néztél légitámadásokról felvételt? – lepődött meg Forest.

-          Igen. Én csak… nem is tudom. Nem kíváncsiság, mert borzalmas volt látni. De… szerettelek volna felvételen látni… mármint titeket – zavarodott bele a beszédébe Shana.

-          egyszer megnézhetnénk valami mozgóképet együtt.

-          Ez most randimeghívás? – préselte össze az ajkait Shana, mielőtt kibuggyan belőle a nevetés. – Háborús vetítésre?

-          Nem – nevetett erőtlenül Forest is. – Háborús képeket egyébként se akarok többet látni. Abban neked mi a romantikus? – nézett rá értetlenül Forest. Shana elismerve, hogy butaságot kérdezett felnevetett.

-          Milyen a háború? A háborúban repülni?

-          Nem olyan békés, mint egyébként – grimaszolt Forest. – Meg hát… tudod… egyszerre kell vezetni és lőni. Nem könnyű koordinálni mindent így. Egyik kezed a fegyveren, a másik a kormányon – próbálta két kezével bemutatni Forest.

-          Nem tudnám csinálni, biztos, hogy nem. Ez nagyon nehéz lehet.

-          komoly figyelemmegosztást igényel, kemény dolog – vette el a pezsgősüveget Forest és nagyokat kortyolt belőle.

-          Gondolsz közben valamire?

-          Dehogy! Lősz, kormányzol, lősz. Le-fel. kicsit úgy kell vezetni, mint ahogy a delfinek úsznak.  Állandóan le-fel lebegsz, mint hal a hullámzó tengerben. Tilos egyenesen repülni. Az egyenlő a véggel.

-          Miért?

-          Mert ha egyenesen repülsz könnyű célpont vagy. Az egyenes vonalú repülőt könnyebb kilőni, mint ha kacsázol össze-vissza logika nélkül.

-          Félsz?

-          ki ne félne! Viccelsz? Baromira ijesztő az egész – bólogatott Forest, ahogy visszaadta az üveget. Nézte, ahogy Shana torka megmozdul, ahogy nyeli a pezsgőt. Nedves haja rátapadt a bőrére. Forest szárazon nyelt egyet. Shana már megigazgatta magán a plédet és most a melle köré volt tekerve szorosan. a hónaljába gyömöszkélve tartotta magán a meleg anyagot. Kilátszott a kombinéja csipkepántja, mindkét vállán, s Forest szüntelen azon gondolkodott vajon milyen lehet ez a kombiné a pléd alatti takarásban. Krémszínű selyem anyagnak tűnt, annyira kíváncsi volt, hogy meddig érhet, takarja-e teljesen Shana fenekét, vagy szinte leér a térdéig? Milyen lehet a tapintása? Forest tekintete a lány lábfejére esett, csupasz simára borotvált lábszárára, ami a ponyva jellegtelen anyagán feküdt. Shana megmozgatta a lábujjait, Forest elvette tőle az üveget és mohón nagyokat kortyolt a pezsgőből, s elnézett Shana testéről, hogy folytassa a beszédet. Hol is jártak? Valahol a háborúnál. – Észre sem veszed és belerepülsz egy golyó célkeresztjébe. rémisztő, félelmetes, gyorsan vége van az egésznek. Az életnek is. Nem olyan mint a régi háborúkban. Ez már más… nagyon sok áldozatot követel ez a háború –adta vissza az üveget Forest.

-          Bátor dolog tőled, hogy ott vagy… - bólintott Shana ismét kortyolgatott. Mindketten elmerülten gondolkodtak a háborún.

-          Hagyjuk a háborút! – kapta ki Shana kezéből az üveget Forest. – Sajnálom, hogy eltérítettelek az utadról és most itt kell fagyoskodnod ebben a rémes hangárban.

-          Most már mindegy, úgyis csak rossz kedvem lett volna. Nem szeretem az esküvőket. olyan mintha a képembe röhögnének. Nézd mi boldogok vagyunk Te meg nem – rántotta meg a vállát Shana.

-          Ők sem boldogok – vette le az üveget a szájától Forest. – Vissza akarsz menni a lakodalomba? Elkísérlek.

-          Kizárt. Nem tudnék táncolni sem, ünnepelni sem, még csak mosolyogni sem. Ott volt Lilly-Anne – jegyezte meg óvatosan Shana.

-          Tényleg? Nahát… észre sem vettem – ráncolta a homlokát Forest.

-          Ő már a múlt?

-          Réges régen az. El se kellett volna kezdeni. Az esküvőktől is repülhetnékem van.

-          Minél messzebb menekülni? – mosolygott rá Shana.

-          Valahogy úgy – biccentett Forest. - Jól ittragadtunk ebben a hangárban – nézett körbe Forest.

-          életem legkülönösebb estéje – követte Forest tekintetét Shana.

-          Ja, fura egy hely. Este még én se aludtam hangárban – sóhajtott Forest.

-          Miért nappal már igen? – nevetett rá Shana.

-          Hát… hangárban még nem aludtam – nézett rá Forest a lányra, s meglebbent a szempillája. Volt valami a tekintetében. Valami különös. Shana sosem látta még, hogy Forest ilyen szemekkel nézett volna rá. Mintha érdekes lenne. Hosszú percekig nézték egymást. Shana egyszerre érezte  a mellette ülő testmelegét, ahogy párolog róla az esővíz és a fenyvesek illata. Shana megnyalta a szája szélét.

-          És most… aludni készülsz? – billentette oldalra a fejét Shana és két oldalt megtámaszkodott a ponyván.

-          Nem… nem igazán – morogta elhalón Forest, s tekintete lustán végigjárta a lányt.

Békefeltételek

Kevin az etetőszékben ült és tenyerével a fa karfát csapkodta. Apró lábaival rúgkapált. Izgatottan nyújtotta előre a nyakát az újabb falatért. Ahogy a szájába talált a kanál máris elégedetten bólogatott hozzá és nagyokat nyammogott,  apró szája közt ízlelgetve az ételt. Magabiztosan nézelődött körbe,  fejét ide-oda forgatta, s anyja felé nyújtogatta a kezét. Shana megfogta a fia ujjacskái és egy újabb adag gyümölcspürét csúsztatott Kevin ajkai közé.

- Soha nem beszélgettek házasságról? A fiammal? – nézett körbe még mindig feszengve Fabian. A sorházi lakás takaros volt. Na de nem egy de Noirnak. Legalábbis nem Lord Coeur de Noir leszármazottainak. Egyszerűen kizárt, hogy a fia gyereke itt nőjön fel! Fabian minden porcikája tiltakozott ez ellen.

- Házasság? – Shana felkapta a fejét és egy kósza tincset a füle mögé simított. – Szóba került, de nem kettőnk közt.

- Nem volt különösebben jó véleménye a házasságról, ha jól emlékszem -  vakargatta a tarkóját kényelmetlenül Fabian.

- Valóban nem tűnt házasodós típusnak – biccentett rá Shana, ahogy megtörölgette Kevin arcocskáját.

- Tehát fel sem merült, hogy elvenné magát? – kérdezte Fabian az unokáját figyelve.

- Nem. Nem is volt rá időnk – mondta komolyan Shana. – Azokban az időkben… tudja… a háborúban… semmi sem volt garancia. Forest az én életemben meg végképp nem volt az. Olyan volt mint egy vihar, egy villám. Jött, lecsapott, ment.

 - Kár, milyen nagy kár – krákogta Fabian idegesen. Szemével a lányt fürkészte. Nyugodtan beszélt a fiához. Nem kapkodott. Rutinosan gondozta a gyereket. Egy olyan nő volt, aki képes volt az életben egyedül megoldani ezt is.  S a fia nem akarta elvenni ezt a nőt sem. S erre itt ez a gyerek. Akiről a fia mit sem tudott.

- Khm. Igen – nézte Kevint Shana, hogy kerülje Fabian de Noir pillantását.

- Miért nem házasodtak meg? – dobolt türelmetlenül Fabian.

- Nem voltunk abban a helyzetben. S Forest nem kért meg – pillantott komolyan a férfira Shana.

- Igen, hát persze… meggondolatlanság. Az előre nem látható jövő – Fabian ingerülten csapott a térdére. Főleg a fiára haragudott. Hogy ilyen ügyeket hagyott maga után. Rendezetlen ügyeket. Mi? Hiszen egy gyereket hagyott hátra! Egy hús-vér izgő-mozgó gyereket! Ez azért nem kis dolog.

- Sajnos valóban nem lehetett tudni, mi lesz a következő nap – bólintott Shana. – Véletlen volt minden. Az is, hogy teherbe estem.

- Igen, hát hogyne. De… mik a tervei a jövőre nézve? – kérdezte Fabian sürgetőn.

- Még nincsenek konkrét elképzeléseim. Annyira leköti minden percemet Kevin – vallotta be Shana.

- Férjhez akarna menni?  - kérdezett rá idegesen Fabian.

- Előbb- utóbb… nos igen. Tudom, ez most magának nagyon kellemetlen lehet, a fiára való tekintettel… de…

- Megértem. Higgyen nekem jobban értem, mint gondolná – legyintette le Fabian. – Ami engem nyugtalanít… hogy… Kevint egy… egy másik férfi nevelné fel -  pattant fel idegesen Fabian ültéből. – Ne haragudjon ezért. Semmi jogom nincs erről beszélni, vagy véleményt alkotni. A gyerek egyes egyedül a maga fia. De… de… hát… mégiscsak az én… az én unokám… - Shana döbbenten meresztette a férfira a szemét. Fabian de Noir unokájaként tekint a fiára? Ezért látogatta meg őket? Ezért érdekelte, hogy hogyan élnek? Valóban Forest fiaként látja Kevint? – Nem…. maga ezt nem érti…. hogy is tudnám én ezt elmagyarázni – dörzsölgette a homlokát gondterhelten Fabian. – Kevin… egy de Noir. Még ha nem is viseli ezt a nevet. A fiam gyereke. A de Noir klán fő ágának örököse, az egyetlen fiúutód… neki… kiváltságai vannak. Öröksége. Vagyona… egyszerűen…. bocsásson meg… de… más neveltetésben kellene részesülnie…

- Én erre nem is tudom mit mondhatnék – nyögte Shana döbbenten. Aztán csodálkozva nézett a gügyögő Kevinre. az ő fia különleges nevelésben kell hogy részesüljön? Mert valójában egy de Noir? Mert egy lord leszármazottja? Meg sem fordult a fejében, hogy talán valóban véletlen sem tudná azt a neveltetést nyújtani Kevinnek, amit az apai rokonai biztosíthatnának számára. – Én… én sosem gondoltam még így Kevin nevelésére – hebegte Shana.

- Igen, hát persze…. nyilván nem -  bólogatott Fabian. – De Kevin de Noirként előkelőbb iskolákba járhatna, olyan körökben fordulhatna meg, és olyan életet élhetne, amit csak én nyújthatok neki, a de Noir család. Érti… mit akarok mondani? Félek, hogy egy idegen férfi… a fiam gyerekét elszakítja a gyökereitől, a családi tradícióktól, nem olyan lehetőségeket nyújt neki, amit én tudnék….bocsánat, ha ez nagyon sznobnak tűnik… de lássuk be… másabb életvitelünk van… és szeretném az unokámnak mindazt a támogatást megadni, amit csak nyújthatok… de ha a nevelőapja ezt megtiltaná, akkor…. hogyan is tehetném? Érti micsoda fura különös problémám van? És magát sem foszthatom  meg a teljes élettől! A családtól, a feleség szereptől, szerető férjtől, esetleg újabb gyerekeitől… és hát…. én mégsem vehetem feleségül magát, hogy megszerezzem az unokámat – nézett a lányra meggyötörten Fabian. – Főleg, hogy ez… tulajdonképpen vérfertőzésnek számítana. Nem vehetem el a fiam özvegyét… jelképesen persze. ez… ez teljességgel kizárt. Már napok óta ezen gondolkodom – rogyott vissza a székre Fabian. Shana ámultan pislogott nagyokat. Húsz éves. Ő ennyire nem tud előre gondolkodni, és előre látni. Egyáltalán hogy is mert volna ilyeneket álmodni. Neki minden olyan váratlan.

- Bocsásson meg, de én képtelen vagyok ebben az ügyben most érdemileg hozzászólni – préselte ki magából Shana teljesen tanácstalanul.

- Nem is sürgetem. Kevin most még kisgyerek. Elsősorban az anyjára van szüksége. De eljön az idő, amikor már függetlenedni tud. S akkor talán… - Fabian görcsösen szorongatta a széke karfáját. – Tudja azon merengtem, hogy… mennyire ragaszkodna Kevinhez? mennyire tudna esetleg elszakadni tőle? Megválni tőle…

- Hát… én… ezt nem tudom. Fel sem merült bennem ilyenfajta  gondolat – nyögte Shana kiszáradó torokkal. – El akarja venni tőlem a gyereket? – kapta féltő anyai tekintetét a fiára Shana. Kevin csodálkozó csuklásszerű hangot adott ki és ujjait a szájába gyömöszölve nézett hol az ismeretlen férfira, hol az anyjára. Fabian visszanézett a gyerekre, aztán Shanára.

- Nem ezt mondtam – mondta nyugodt hangon Fabian. – De Shannon, mégis, a családja hogyan fogadta az állapotát?

- Nem túl jól – feszengett Shana.

- Találkoztak-e az unokájukkal?

- Nem – suttogta megszégyenülten Shana.

- Tehát a családja nem fogadta el, igazam van? – kérdezte gyengéden Fabian.

- Nos, nem – kulcsolta össze a kezét az ölében Shana, s megsemmisülten hajtotta le a fejét. – A szüleim, nem igazán elfogadóak. Szégyenben maradtam. Megszültem egy gyereket férj nélkül. Értheti, ez a számukra nagyon kellemetlen. Nekik az egyetlen mentségük a háború. De hát… esküvőm akkor sem volt, senki sem hisz egy kitalált történetnek, főleg egy olyan kis településen ahol én lakom – suttogta zavartan Shana. – Én már nem igazán mehetek haza – vallotta be kényszeredetten Shana.

- Belegondolt már, Shannon, hogy mi lesz később? Visszamegy dolgozni és Kevinnel küszködi az életét? Esélyt sem ad magának arra, hogy normális élete legyen, azért, mert a fiam tönkretette a maga életét és jó hírét?

- Forest csak annyira hibás, amennyire én magam is – rázta a fejét Shana, ahogy eleredtek a könnyei.

- Persze, de egy férfinak viselni kell a tettei következményeit. A fiam ezt mégsem tette meg.  Akár akaratán kívül, akár nem. De Shannon, maga itt él és egyedül viseli a közössége megaláztatását, lányanyaként – mondta halkan Fabian. Shannon már nem tudta abbahagyni a sírást. Kevin anyja kétségbeesését látva nyugtalanun nyöszörögni kezdett. Fabian sietve  kiemelte az etetőszékből, és az ölébe kapta a gyereket és a karjai közt ringatni kezdte, elfordítva, hogy ne lásson rá az anyjára.

- Én nem is tudom mit csinálhatnék – sírta Shannon egy zsebkendőt keresgélve.

- Shannon, gondoljon bele. Én mindent visszaadhatnék magának. Az életét, a fiatalságát, a lánykorát.  Újra élhetné az életét. Gondtalanul. Ráadásul annak a teljes tudatában, hogy a fia jó kezekben van, a rokonainál, a nagyapjánál, mindent megkap, amire vágyik, nincs hiánya semmiben. S maga is bármikor meglátogathatja, akár oda is költözhet hozzá. Egy férfira sem kell azt a terhet raknia, hogy valaki másnak a fiát is nevelnie és etetnie kell. Higgyen nekem, egy kisgyerek a legnagyobb szerelemben is elgondolkodtat minden férfit, hogy akarja-e így is magát. Ért engem? Nem akarna önmagának egy második esélyt? Kevinnek pedig egy biztos anyagi hátteret, szerető rokonságot? Magának is megadnám azt az anyagi indíttatást, amivel új életet kezdhetne, bárhol ahol csak akar. Ha el akarja hagyni Angliát azt is megoldom magának – mondta komoly rábeszélő hangon Fabian.

- Cserébe Kevinről kellene lemondanom? – sírta Shana.

- Ugyan Shannon, ne butáskodjon. Nem venném el a gyerekét. Kevinnel sem tennék ilyet, hogy elszakítom az anyjától. Annyit tartózkodik vele, amennyit csak akar, de ha könnyebbség lenne, egy kisgyermek terhét lerakni a vállairól, én ezt is átvállalom. Felnevelem én Kevint. s maga elfelejtheti ezt a kis botlást az életében, ha akarja. Ha nem, akkor éljen együtt a fiával. Ez a maga döntése, de ne érezze azt, hogy Kevin hátráltatja, vagy visszahúzza. Én segítséget ajánlok, szabadságot, új lehetőséget, annak fejében, hogy az unokám nevelésében részt vehetek és gondját viselhetem, amíg csak élek – magyarázta Fabian a kisfiút a fejében tartva, s Kevin sötétmogyoróvaj színű haját simogatva.  Kevin nagy csodálkozó szemekkel nézett rá, tenyerével Fabian karjába kapaszkodva. Shana könnyes szemekkel nézte Kevint a nagyapja karjaiban. Fabian de Noir öt gyereket nevelt fel. Bizonyára nagyobb tapasztalata van, mint neki valaha is. Ráadásul komoly anyagi források, és családi apparátus is a rendelkezésére áll, hogy Kevin jövőjét biztosítsa.  Shana pislogva figyelte, ahogy fia nyugodtan szemléli Fabian de Noir frissen borotvált arcát. Jó lenne, ha egy férfira tehetné a gyereknevelés szüntelen terhét. Az aggódást, a féltést, a felelősségvállalást. Fabian de Noir kész vállalni a felelősséget egy kisgyerek felneveléséhez. Az unokája felnevelését ajánlotta fel most neki. Mit léphetne? Belefáradt abba, hogy egyedülálló anya. Hogy mindent egyedül oldjon meg, húsz évesen. Kialvatlanul, pénz nélkül, lelki, rokoni támogatás nélkül. Ugyanakkor imádta a fiát. Hogyan tudna megválni tőle?

- Had gondolkodjak ezen – szipogta Shana.

- Nem is kértem azonnal választ – könnyebbült meg Fabian a választól. Már ezzel is elégedett volt. Shana nem utasította el a javaslatot, nem tiltakozott hevesen. Olyan volt, mint egy megszeppent gyerek. Hiszen egy idős Foresttel. Alig ismeri még az életet, a világ dolgait. – Évek múltán is hozhat döntést Shannon, akkor, és úgy, ahogy jónak látja. A maga gyereke én csak javaslatokat tettem, amikkel élhet, ha akar. Már annak is örülök, hogy meghallgatott és megfontolja a javaslataimat – nyomott apró csókot unokája homlokára, mielőtt átadta Shana karjaiba. Shana bágyadtan figyelte, hogy milyen féltő és óvó szeretettel bánik Fabian az unokájával.

- Nagyon fontos magának Kevin igaz? – suttogta erőtlenül Shana.

- Shannon, maga el sem tudja képzelni mit jelent ez nekem… - rázta a fejét Fabian, s egy pillanatra könnybe lábadt a szeme. – Nekem ez az egész történet hihetetlen. Mintha… visszakaptam volna a fiamat. Egy darabot a fiamból. Reményt a jövőre… Nekem most már Kevin jelent mindent. – Fabian bátortalanul rátette a tenyerét Shana Kevint tartó kezére. – Köszönöm… hogy minden nehézség ellenére, megszülte az unokámat! – súgta Fabian távozóban, s kabátját magára véve még visszanézett anyára és gyermekére, mielőtt kilépett az esőbe.

Landolás

A templomtorony körül sötét fellegek köröztek. A vörös tégla a fekete égbe meredve elhagyatottnak és komornak tűnt. A díszes üvegablakok mögötti gyertyafény sem tudott melegséget csempészni az ünneplőkre. Forest lenézett a csizmája körül hullámzó tócsára.

-          Ide nem gumicsizma kell, hanem csónak – morgolódott.

-          Dave is várhatott volna valami kedvezőbb időre – biccentett hozzá Beau, aki a válláról seperni tudta a vizet.

-          Repülővel kellett volna jönnünk – lépkedett fel az esőáztatta lépcsősoron Forest.

-          És mégis hol akartál landolni? A cinteremre? – kérdezett vissza Beau.

-          Az is jobb, mint hülyére ázni – érvelt Forest, ahogy benyitott a templomba.  Cuppogó csizmával araszoltak előrébb a sorok közt.  S közel a többi légierős társaikhoz helyet foglaltak a sorban. Forest felmutatta a hüvelykujját az oltárnál várakozó Dave-nek.

-          Egész pofásan néz ki – súgta Forest a többeiknek.

-          Fiúk, fiúk! tervünk van -  dőltek hátra a templompadban Patrickkal a többiek. Forest és Beau előrehajoltak.

-          Ki vele?

-          Fogadás!  - tartotta a kezét Patrick.

-          Mire? – nyúlt a zsebébe néhány fontért Forest.

-          Elhálja-e ma este a nászt Dave vagy sem? – kacsintott Patrick.

-          El! – csapott bele egy ötfontost Beau.

-          Veszteni fogsz – rántotta meg a szája szélét Forest. – Soha senki nem az esküvő éjszakáján hálja el a nászt – vigyorgott Forest. – Mi a terv?

-          Leitatjuk Dave-t! – vihogta Patrick.

-          De rohadékok vagytok! – csapott bele a tenyerébe nevetve Forest. – De jó ötlet!

-          jön, jön, jön! Pszt! – felhangzott az orgona, s Kate, fátyollal letakarva közeledett az oltár felé.  Forest a pilótás óráját nézte. Időnként felpillantott. Kate önmagához képest jobban nézett ki. Vagy csak a fehér ruha tette. Forest átsandított az átellenes sorokra. Értetlenül vette észre, hogy Shana őt nézte. Ahogy összeakadt a pillantásuk Shana azonnal elkapta a tekintetét és az oltárra nézett. Forest szeme tovább vándorolt. Holly teliszájjal vigyorgott rá. Néhányan felváltva az oltárnál történő eseményeket nézték, néhányan az egyenruhába öltözött légierő tagjait. Forest odakacsintott néhány lánynak, aztán közömbösen előre nézett és helyet foglalt. Az esküvők szörnyen unalmasak. Forest szentül meg volt győződve róla, hogy a saját esküvőjén is szétunná magát. Egyszerűen minden annyira egyforma. Tulajdonképpen ez az egész nem több egy jogi aktusnál. Miért hát a felhajtás?  Forest az utolsók közt lépett az ifjú párhoz. Arccsókot nyomott Kate pirosítós arcára, Dave-et hátba veregette.

-          Most már mindent bele! – szorította meg Dave kezét.

-          Kösz – nevetett elégedett mosollyal Dave. – Maradsz?

-          Nem, nem… haza kellene néznem… apámhoz – dörzsölte meg a tarkóját Forest fáradtan. – Megvárom, hogy kicsit kitisztuljon az ég, aztán… huss! Fel és meg sem állok északig.

-          Mehetnél vonattal is – lépett mellé Beau.

-          Nem azért vagyok repülőpilóta, hogy vonattal közlekedjek – förmedt rá Forest, de a végét ő maga is elnevette. – Na jól van fiúk! Jó pezsgőzést, és várom a fontjaimat! – csapott Patrick kezébe Forest.

-          Ne maradj ki a pezsgőből, neked is jut! – dobott egy palack pezsgőt Foresthez. Aki könnyedén elkapta a levegőben.

-          Jó reflexek, hah? -  szalutált búcsúzóul Forest.  Ballonkabát ide vagy oda érezte, hogy kezd átázni a kabátja. Francba! A lakodalmon maradtak a templomkertben felállított sátornál mulatoztak. Maradni kellett volna?! Egy fenét! Legalább egy tucat nő ráakaszkodott volna, hogy meséljen háborús történeteket. Néhányan azt hitték volna, hogy ő is házasodni akar. Minden nő ebben reménykedik, ha olyan férfit lát, akinek az ujján nincs karikagyűrű. A párhuzamos esőfüggöny közt egy szürke ballonkabátos alak csattogott előtte az esőben. Vékony lábszárak, magassarkú cipő.

-          Hé Hamupipőke, aztán el ne hagyd az üvegcipellődet ebben az ítéletidőben! – kiáltott a lány után. Az megtorpant. Összébb húzta a ballonkabátot magán és hátrafordult. A haja nedvesen tapadt a fejére. Úgy lelapult, olyan volt, mint egy kertitörpe. Shana volt az. Kifejezetten előnytelenül. Elázva, csöpögött a víz a fülén az állán és még az orrán is. Egyszerre nyújtott szánalmas és nevetséges képet.

-          Bocs a tökhintóm elfelejtett leparkolni – húzta el a száját a lány.

-          Vagy úgy, hol vár akkor a tökhintód? – érte be Forest és lenézett Shana lila ajkaira.

-          Ott arra, a legközelebbi tökhintó egy fél óra múlva jön – mutatott az út szélén árválkodó vonatmegállóra.

-          Vonatra akarsz várni a zuhogó esőben. Mi a fenéért nem hoztál esernyőt magaddal? – ráncolta a homlokát értetlenül Forest.

-          Hoztam! Csak a szél kifacsarta a kezemből! – mérgelődött Shana. – Amúgy nálad se látok esernyőt – vágott vissza haragosan Shana.

-          Mert én már hozzászoktam.

-          Húú!!! Micsoda hős! Az eső se árt neki! Az igen! -  gúnyolódott Shana.

-          Mióta titkolod, hogy ilyen jó humorod van? – nézett rá féloldalasan Forest.

-          Nem titkolok semmit, na szakadj le rólam és  eredj a haverjaidhoz – kapkodta a lábait a vonathoz Shana. Hiába állt a terebélyes fák koronája alá. Csak még nagyobb csobbanással kapta a nyakába a hideg esővizet. Forest  a pezsgősüveget fejjel lefelé lógatva maga mellett nézte a lányt.

-          Mindig ilyen kedves voltál, vagy az elmúlt hónapok hatottak rád ilyen kedvezően?

-          Mióta érdekellek én téged?

-          Nem érdekelsz – zárkózott el sietve Forest.

-          Akkor meg Isten veled, én várom a vonatomat – tette karba a kezét Shana.

-          Lenne egy javaslatom – nézett az útra jobb, majd bal irányba Forest. – Ha benne vagy… elviszlek egy körre – nézett vissza Shanára épp időben ahhoz, hogy teljesen telibe találja a lány pofonja.

-          Azta! – kapta a kezét az arcához Forest.

-          Forest de Noir! Számtalanszor megmondtam, hogy jobb ha nem is állunk szóba egymással, mert két mondat után fel tudnálak képelni és milyen igazam volt! – kiáltotta rá haragosan Shana.

-          Higgadj már le kis vadmacska! – kapta el a lány csuklóját Forest, mielőtt az újra felképeli. – Úgy értettem, hogy elviszlek repülővel, gyorsabb és nem kell a vonatra várnod se, meg utána se áznod. Háztól házig vinnélek.

-          Egy repülővel? A vadászrepülők nem egyszemélyesek?

-          Magángéppel vagyok – tárta szét a karját Forest és sürgetőn nézte a lányt. – Vagy itt akarsz még fagyoskodni és ázni?

-          jól van – adta meg magát Shana. – De hogy tudsz ilyen hülyén fogalmazni?

-          tehetség kell hozzá? És sok gyakorlás. Ha akarod megmutatom. Erre! – mutatott az erdei ösvény felé Forest.

-          Kösz, nem akarok visszafejlődni – indult meg sietve szedve a lábait Shana.

-          Ha levennéd ezt az idétlen cipőt gyorsabbak lehetnénk – jegyezte meg Forest, ahogy figyelte Shana minden lépésnél megbicsaklik.  Forest előre ment, Shana habozva nézett utána, végül lekapta lábáról a cipőit és kézbe fogva utána futott harisnyás lábaival. Egy ideig azt se tudta merre haladnak. Komolyan harisnyában lohol egy srác után az erdőbe? Normális dolog ez? A szíve össze-vissza vert. Esőcseppek csorogtak végig az arcán ,az állán és a fülén. Valószínűleg a legszánalmasabb képet mutatta egész életében, és pont ilyen állapotban kell lennie, amikor Forest de Noirral kettesben sétálgat az erdőben? Na jó az túlzás! Forest méterekkel előtte vágtázik, ő meg utána tipeg. Egyértelműen semmi romantika nincs az egész helyzetben.

-          Gyere már! – kiáltott rá Forest. Kétségtelen, semmi romantika.

-          Ha siettetsz csak rosszabb lesz! – mordult rá Shana, s mintegy végszóra, elcsúszott a sáron és egyenesen a fenekére huppant.

-          Hú, bakker! – Forest visszakocogott, hozzá, s nézte, ahogy Shana ázottan, sarasan, és szánalmas ábrázattal csak ül az esőben, egy tócsa kellős közepén. – jól vagy? Shana?

-          Jól vagyok, menj csak előre – mordult rá Shana.

-          Gyere, állj fel! – tartotta a kezét Forest. Shana kedvetlenül, de elfogadta. Arra számított, hogy amint talpra segíti, Forest elengedi majd a kezét. De nem ez történt. Forest megfordult és eltökélten elindult előrefele, maga után húzva Shanát is a kezénél fogva. Így haladtak tovább. Forest egy lépéssel előtte, vonszolva maga után Shanát akár egy elejtett vadat. Shana erőtlenül poroszkált utána, Forest kellemes langymeleg kezébe kapaszkodva. Sosem gondolta volna, hogy egyszer kézenfogva fog menni Foresttel. De most itt volt. Forest tényleg az ő kezét fogta, határozottan, céltudatosan, s csak ment és ment. Shana sajnálkozva tapasztalta, hogy hiába ez az egész, mégsem érzi, hogy végre csoda történt. Forest kézfogása után vágyódott már ki tudja mióta. S tessék megkapta. De most mégsem tudja élvezni. Forest csak koloncként húzta. Nem érzelemből. Itt haladnak kettesben és ez nem jelent Forestnek semmit. Shana fázott, didergett, ujjai jégcsapként merevedtek Forest tenyerébe. Csak Forest vállát, és lábait látta, maga előtt  és a kiismerhetetlenül mély pocsolyákat. alig mehettek néhány percig így, mégis olyan végtelenül hosszú időnek tűnt. Talán, mert ezt is el akarta raktározni magában. Mint mindent, ami Foresttel kapcsolatos. Mindig is álmodozott ilyesmiről. De a valóságban minden jelentőségét vesztette. Egészen másmilyen volt a helyzet itt, mint az álmaiban. Shana csalódottan, fáradtan és kimerülten tipegett. Hány órás vonatút várt volna rá? S utána állhatott volna hajnalig a csatlakozásra várva. Forest pedig egy fél órás repülőúttal odarepítheti. Logikusnak tűnt tényleg. De akkor miért akar most mégis sírvafakadni? Most, hogy végre legalább egy kicsit foglalkozik vele Forest? Még ha csak egy hazaszállítás idejéig is. Nem is beszéltek. Fogta a kezét és még csak hozzá sem szólt. Micsoda érzéketlenség? Shana  hagyta vonszolni magát, már meg sem erőltette magát. A nehezét a fiúra bízta. Húzza csak Forest, ha már ennyire ezt akarta. Shana éppen csak hogy a lábait pakolta egymás elé, de minden energia és erő nélkül. Az esőben észre sem vette, hogy valami építmény felé közeledtek. Egészen addig fel sem tűnt ,hogy mi a végcél, amíg ott nem állt a tető alatt. Azt hitte a repülő csak állni fog ott a mező közepén valahol. De nem ez egy takaros, méretes, nem is , a szemében egyenesen óriásinak tűnő hangár volt. Igazi, hangár és benne szárazon ott pihent, várakozón egy szép, fényes magánrepülőgép.